Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.

Ülésnapok - 1892-190

1Ö0. országos ftlés 18í>8. április 6-än, c«ttt«rtíík«m %\ kély visszaemlékezés mellett, azt hiszem, mindnyájunkban megerősödik és megizmosodik a meggyőződés annak szükségéről, hogy a hadsereg kiilönfé'e részeinek teljes összefüggését, és a hadseregben a különböző tényezők teljes egyenrangúságának és egyenlőségének megbolygatását semmi körülmények közt nem szabad megengedni. És bárminő ékesnek és meggyőzőnek t.aál;im az imént elmondott beszéd számos passusát, mégis egyben nagy iuconsequentiát, és a beszéd hatását illetőleg a ezélzatra nézve, a melyből az elmondatott, egy igen veszélyes mozzanatot látok épen a kiindíilási pont tekintetében, melyet az előttem szólott t. képviselő úr választott. Mert mi volt a t. képviselő úr beszédjének kiindulási pontja? Kiindulási pontja volt a régi törvénynek az a rendelkezése, hogy a magyar ezredek a legmagasabb fokozatban is magyar születésű vezérekkel láttassanak el. Tökéletesen jogosult volt ez a követelés és mindenben megfelelt a politikai czélszerűség és bölcseség kívánalmainak addig, míg a hadsereg egyes ezredekbőt állott, melyek háború idején kiről különben semmi szerves kapcsolatban egymással nem voltak, és mint hadsereg a hadi és békelétszám és szervezet tekintetében egymástól teljesen el voltak választva, úgy mint az az 1848 előtti időkben általános volt Európaszerte mindenütt Ámde 1868-ban más álláspontra álltunk. Reáálltunk a modern nép-ég nemzeti hadsereg álláspontjára, az általános hadkötelezettség álláspontjára, és ezen az állásponton szerveztük a monarchia két államának megfelelőleg egyrészt a közös hadsereget, másrészt a két honvédséget, mindegyiket különkülön feladattal, együttesczéilal, de különböző keretben a mennyiben az európai eonstellatiok közt a monarchia biztonságának és a monarchia szelleme különféle tényezőinek felelnek meg. A közö^ hadsereg, mint olyan, melyben Magyarország és a Lajthán túli tartományok is egyaránt, egy közös egységben vesznek részt, — nem közjogi egységben, mint Gesammt-Monarchie, hanem azon egységben, mely a védelem közössége, — a külügyi politika czéljainak közössége és a veszélyek azonossága által van megállapítva: ez volt a közös hadsereg coneep ti ójának alapja. Mi következik ezen conceptioból? Az, hogy a közös hadseregben csak egynemű, elválaszthatatlan tiszti status lehet, s hogy nem lehet ott, többé sem a monarchia két állama szerint, sem pedig tetszés szerint a tiszti állományokat szétosztani, hogy minden tiszt, a ki a közös hadseregbe belép, mint egyenlő lépjen be . . . Meszlény Lajos*. Legyen mind magyar! Pulszky Ágost.' . . . Mint egyenjogú lépjen be, vagyis más szóval, egyik ezred épen KÉPVH. NAPLÓ. 1892-97, XI. KÖTET. úgy nyitva álljon előtte, mint a másik, s hogy nemzetiség, állami tekintetek előmenetelét, helyzetét a közös hadseregben egyáltalában ne gátolhassák, és ne módosíthassák. Az a közös hadsereg egységének, sőt erejének is egyik főkulcsa és alapja, hogy létezzék egy egységes tisztikar, mely áll magyarokból, és áll a monarchia túlsó felének országaiból származottakból, a kik ezért nem vetkőztetik le nemzetiségüket. Mert soha sem fogjuk hallani, és nem is hallottuk soha, hogy egy lengyel, azért, mert közös hadseregbeli tiszt, magát lengyel nemzetiségéhői kivetkőzöt.tnek tekintse, hanem a közös hadseregben, közös czélokra, közös eszközökkel működik közre. Már most mi ennek a consequentiája? Az, hog}

T kellőleg megfeleljenek ama feltételeknek, melyeket a közös hadsereg az illető tiszttől igényel, hogy előmenetelének minden eszköze részére biztosítva legyen, s hogy szellemi tehetségeit a legszabadabban és a iegszabatosabban juttathassa kifejezésre: hogy mindezekért a nevelésnek lényegileg egységesnek kell lennie. Ha mi nem akarjuk, hogy azt mondják, hogy második kategoriabeli magyar katonai akadémia állíttatott fel, akkor egyenlőnek kell annak lenni magyarra és nem magyarra vonatkozókig egyaránt; egyenlőnek kell lennie belértékére vonatkozókig azon czélok tekintetében, a melyeket maga elé kitűzött, s azon képesítés értékére vonatkozólag, melyet megad, és azon nevelés belső értékére vonatkozólag, melyet növendékei nyernek. És ne méltóztassanak azt hinni, hogy ha valaki olyan pályára készül, a hol nem egy, hanem több nyelvet kell tökéletesen bírni, s a melyen több nyelven kell feladatainak megfelelni, hogy ennek nincs szökségképeni visszahatása magának a nevelésnek módszerére is. Már most ebből mi következik? (Egy hang a szélsőbalon: Semmi! Derültség a szélső baloldalon.) Engedelmet kérek, itt. szoros kapcsolat van az előzmények és a következmények közt, és intézményeink ezen szoros logikai kapcsolatot meg is testesítik; a hol ez megtestesítve nincs, ott, elismerem, hogy az intézmények reformálandók, de a hoí ez meg van testesítve és meg van valósítva, azokhoz az intézményekhez legalább is nem kell nyúlni addig, míg jobbat azok helyébe állítani nem tudunk. (Felk-áltások a szélső baloldalon: Hiszen jobbat akarunk! Hát kezdje meg!) Mi következik ebből? Az, hogy először minden közöshadseregbeli tisztnek birni kell azon nyelvet, melyen a hadsereg ügyei intéztetnek, és a melynek megállapítása igen bölcsen, igen hosszú időre a legfőbb hadúr intézkedésétől tétetett függővé; és birni kell egyszersmind azok nyelvét és szellemét, a kiknek körében működnek. Innen van az a következmény, hogy minden közös hadsereg6