Képviselőházi napló, 1892. XI. kötet • 1893. április 5–április 25.
Ülésnapok - 1892-195
1IS. orsíágot ülés 18W, áprilín If-én, nerdA«, \fä mondja el védelmét maga mellett az iránt; hogy dolgozni nem akar. (Derültség a szélső baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Ebben a tekintetben a t. minis + er úr beszédét lényegében két részre kell osztanom. Az egyik, — ne vegye sértőnek, nem ez a szándék, — egy tréfálkozás, a melyre maga is, azt hiszem, azt akarja, hogy azt nem kell komolyan venni. A másik a komoly rész. Beszédével tehát két részre osztva foglalkozom. Az első dolog, hogy a t. igazságügyi minister úr, mint egy modern Aesopus, szereti hasonlatait a parlamentben mindig az állatvilágból menteni, és én magamra nézve Örvendetesnek eonstatálom, hogy mily nagyot haladtam rövid idő óta. Mert a minister úr egyik legutóbbi beszédében még a verébhez hasonlított, uia már oroszlánnak nevezett, (Derültség a szélső baloldalon.) természetesen azért, hogy elmondhassa az ő luminosus és nagyszerű udvarias modorával, hogy ahhoz %L oroszlánhoz hasonlítok, a ki ordítoz, és azt hiszi, hogy még az árnyéka sem meri követni. Engedje meg a t. minister úr, hogy a parlamenti helyzetnek megfelelöleg én is az állatvilágból vegyem a hasonlatot reá vonatkozólag, és őt ezen helyzetben ahhoz a macskához hasonlítsam, a ki a szecskában rosszul viselte magát, s attól félve, hogy a kocsisok megtalálják őt verni, nyávogott és másokat karmolázni kezdett. (Derültség a szélső baloldalon.) Személyes kérdés ezímén nagy súlyt fektetek a minister úr egyik vádjára, A t. minister úr ugyanis azt mondta, hogy a mi ízlésünk egészen más. Miután a t. minister úr előrebocsátotta, hogy milyen ízlést szokott kívánni ebben a kérdésben, engedje el a bizonyítást, mert azt talán mégis megengedi, hogy igen sokszor találkozik az ízlésünk. A mi már a t. minister úr beszédét illeti, úgy vettem észre, hogy az érintette a legnagyobb fájdalommal, hogy a laterani zsinatról is megemlékeztem. Nem azért emlékeztem meg erről, hogy a t. minister úr egyházpolitikai érzelmeit érintsem;nem is azért,hogy azt bizonyítsam,hogy Magyarországban jogunk van külöu hadbírósági intézményre, hanem a jogtörténeti fejlődés ezímén hoztam fel, mint egyik mozzanatát azon jogtörténeti eseménynek, hogy ott az accusatoríus elv bizonyos vegyes intézmény alakjában legelőször érvényesült. Csakis ezért hoztam fel. Már most, t. ház, a minister úr jónak látta az én állításaimat úgy oda állítani, hogy azt meg nem érti senki. De az a valaki, a ki még a senkinél is több, ő, (Derültség a szélsőbalon.) mégis megértette, és pedig olyan módon, hogy a de internis non judicat praetor elvének félre tételé vei az én gondolataimat igyekezett kifürkészni és megezáfolni Hát, t. ház, nagyon röviden állítom helyre az értelmét annak, a mit én mondtam, sa t. minister úr ebből látni fogja, hogy az ő legújabb spiritisticus tudománya milyen csúfosan cserbenhagyta őt, midőn másoknak olyan gondolatot tulajdonít, a milyet azoknak eszük ágában sem volt felállítani, akár theoriában, akár a praxis terén. A mit én mondtam, az semmi más, minthogy Deák Ferencz itt a képviselőházban a hozzá intézett felszólításra, rögtön kötelességének tartotta az ostromállapotra vonatkozólag a törvényjavaslatot megszerkeszteni. Állítottam, hogy a minister, ha indokoltan szükségesnek tartja, hogy az ostromállapottal szemben Magyarország törvény nélkül ne maradjon, nem is kell, hogy dolgozzék, csak a saját archívumában keressen, s meg fogja ott talélni Deák Ferencz javaslatát, amelyet, ha tetszik javítva, ha tetszik bővítve benyújthat eképviselő : háznak. Ez volt az egyik. A másik dolog, a principialiter állítottam és állítok ma is, az, hogy ott, a hol a bírói hatalomról s olyan eminenter igazságszolgáltatási érdekről van szó, mint a milyen a materiális büntető törvénynek egy bizonyos területre való hatásköri kiterjesztése, s a hol a bűnvádi eljárás törvénybe iktatásáról van szó, ott én, mint parlamentáris ember, soha sem a. honvédelmi ministertől várom, hogy a megfelelő javaslatokat megkészíttesse, hanem várom kizárólag az igazságügymínis tettől. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Es ha nem teszi, minden felelősség őt terheli azon mulasztásért, a mely abból származik, nemkülönben azon felelősség is, a mely őt terheli arra az esetre, ha benyújtja, és az életben nem felel az meg. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Erre nézve pedig hivatkoztam példákra; így hivatkoztam Horváth Boldizsárra, Pauler Tivadarra, s most hivatkozom egy példával többre, a t. minister úr közvetlen elődjére Fabiny Teofilra is, a ki szintén megkészítette a megfelelő javaslatot és tárgyalt ezen kérdésben. Már most, t. ház, midőn Magyarországon eddig soha kétség nem volt ez iránt, hogy ezen kérdés az igazságügy minister hatáskörébe tartozik, midőn összes igazságügyi vitáink, méltóztassék a naplókat felütni, azt bizonyítják, hogy Szilágyi Dezső második megvedlési korszakáig soha ezen kérdés a honvédelmi tárczánál nem tárgyaltatott, hanem mindig az igazságügyministeri tárczánál akkor nekem jogom volt azt állítani, hogy a minister úr helytelenül utasította, e kérdést a felelősség érve alatt a honvédelmi minister hatáskörébe. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Pedig felállította, hogy az igazságügymiaister a közös ministerek szempontjából nincs feljogosítva arra, hogy ő itt javaslatokat terjeszszen elő. (SzilágyiDezső igazságügyminister tagadólag int.) Legalább ez volt az értelme, s ha nem, méltóz
