Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-177
92 177 « orswigos filés 18í>8. márczius lO-én, pénteken. meg, csak a szomszédja, Szilágyi Dezső, nem akarja, Babó Emil: Mindnyájan tudjuk, hogy a katholikus papság, és az egyházi élet helyzete különösen a felvidéken csaknem tarthatatlan. Azt ig tudjuk, hogy a hitközség a patronusok és az egyes adakozók jótéteményeihez lévén szokva, nem áldoznak, vagy nem áldozhatnak egyházaik és iskoláikért. A patronusok sok helyen kötelességeik teljesítése alól kibújni igyekeznek, az ágy mondott jó kedvű adakozók pedig a mai időben alig vannak. A t. kormány fennen hangoztatja a liberalismust, hát kérdem, liberális felfogás az, ha a t. kormány a szülőknek természetadta jogát az állami omnipotentia kiszélesítése által absorbeáljit? Hát liberális felfogás az, ha a t. kormány az egyházak javait, például a vallás és tanulmányi alapokat sokszor hatalmi érdekeinek kiszélesítésére használja fel? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát ezt józan észszel senki nem nevezheti liberalismusnak, mert a liberalisnms nem az állami omnipotentia kiszélesítését vonhatja maga után, de vonja igenis azt, hogy a katholikus egyház külső ügyeinek vezetésében a világi elemek is vegyenek részt, és pedig vegyenek részt legalább kétszer olyan számban, mint a mely számbm azt a papi elemek képviselik. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezt követeli nemcsak a katholikus egyház érdeke, hanem az állam érdeke is, az az érdek, hogy hazafias szellem hassa át a katholikus autonomícus testületeket, tehát követeli a közérdek is, mely elől kitérni egy a legelasticusabb lelkiismerettel bíró kormánynak sem lehet s nem volna szabad. (Iga?! Úgy van! a szélsőbalon.) De miért is nem mer a t. kormány e kérdésbe belenyúlni? Fél talán attól, hogy ha e kérdést felveti, hogy akkor majd felzúdul ellene a katholikus főpapság, és menten elsöpri arról a helyről, melyet úgy sem a nemzet bizalmából, hanem a hatalomnak bármi áron megtartása érdekében fogla! el? Én azt hiszem, hogy a katholikus főpapságnak ilyen magatartásától nincs mit tartania. Hisz mi nenTakként fogjuk fel e dolgot, hogy maga az állam vegye át e javak kezelését. Ments Isten tőle, hiszen tudjuk jól, hogy e javak mentül előbb el lennének nyeletve a közös ügyek molochja által, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és a silány kezelési rendszer mellett a nemzeti vagyonnak ez az utolsó mentsvára is menten elpusztulna és semmivé válnék. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Azt mindnyájan tudjuk, hogy ezen papi javadalmak nem képeznek oly vagyont, melyhez nyúlni egyáltalán tiltva volna. Hisz az egyház azt a katholikus egyház czéljaira kapta, a mikor maga az egyház állam is lévén, a javak ép úgy államiak voltak, mint ma államiak a korona javak is. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogy ha az állam, és az egyház egymá-tól elválnának, akkor az egyház nem veheti el teljesen ezen javakat, hanem csak annak jövedelmét vindi ealhatná magának. Ily körülmények közt figyelemmel e javak ily természetére, nem joggal megkívánhatja-e a katholikus egyház, annak laieus elemei azt, hogy az ezen javak kezelése kizárólagosan a katholikus egyházat illesse meg. (Úgy van! Úgy vau! a szélsőbalon.) És ez fontos volna nemcsak állami, hanem nemzetgazdasági szempontból is. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Es csak ily körűiméayek közt tarthatnám rendezhetőnek é 5 * megoldhatónak ezen igazán actualis kérdést, mert ily kezelési rendszer mellett az az autonomicus testület a jövedelem egy részét katholikus egyházi czélokra adhatná, másfelől pedig rendezhetné azokat a congruajavításokat, a melyek rendezése immár égetően szükségessé vált. (Helyeslés a szélsőbalon.) Maga a t. minister úr sem tagadhatja, de a t. túloldal is folyton hangoztatja, hogy a katholikus alpap ság helyzete igazán csaknem nyomorúságos. Tudjuk, és tapasztaljuk mindnyájan, azok a szegény plébánosok pedig elég szerencsétlenek észlelni, és önmagukon constatálni, hogy az a csekély párbér, a mely nekik meg van ígérve, a híveiken vagy behajthatatlan, mert azok fizetésképtelenekké váltak, vagy egyenesen meg is tagadják annak fizetését. Ily körülmények közt mit tegyen a katholikus plébános? Exequáltassa meg saját híveit a közigazgatási közegek által? Ezt nem teheti, mert akkor ezek gyűlölséget vonná maga után. Tehát vagy háborút kell izennie saját híveinek, vagy koplalnia, nyomorognia, küzdenie kell a mindennapi élet szükségleteivel, s hordani oly reverenclát, mely fein állásának nem felel meg, s de mely egyenesen le is alacsonyítja azt a tekintélyt, melyet vindikálni jogosítva is, hivatva is van. Különben maga a kormány is beismerte programmjában, hogy alig van szükségesebb törvényhozási teendő, mint ezeknek az egyházi ügyeknek rendezése, de különösen magának a házassági jognak reformálása. Es ez igaz is, t. ház, mert ha végig tekintünk Európa államain, alig találunk államot, a melyben magának a házasságnak megkötése, mint felbontása, valamint az abból eredő vagyonjogi viszonyok tekintetében oly szégyenteljes állapottal találkoznánk, mint a milyenek nálunk napirenden vannak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen nálunk a hány felekezet van, annak házassági joga annyifélekép van szabályozva, csaknem 10 különféle házassági joggal találkozunk, a melyek egymással homlokegyenest ellenkeznek. De ott vannak továbbá a baptisták, a naza-
