Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-177

90 l?í. orsartgos ülés 1898. g lényegében mindig csak ő, illetve a t. minister úr, szerepelne, s a ki ezen felfogásával az egyház illetékességi körét tagadva, egyszerűen azt követeli, hogy az egyházak ismerjék el azt, hogy az ő mindennemű működési körük, melylyel a külvilágra hatnak, a minister mindenhatóságának és teljhatalmának legyenek mindenkor és mindenha alárendelve. (Úgy van! a szélsőbalon.) A minister úrnak ezt a felfogását, mely abban az ismert elkeresztelési rendeletben is nyilvánul, határozottan helytelen felfogásnak, határozottan az egyház független jogköre megtámadásának kell nyilvánítanom. Hisz, t. képviselőház, azon kapcsolatnál fogva, a mely az emberi test és lélek között létezik, az egyház nak az ő független jogkörén kivűl a világi ügyekre is közvetlen behatással kell bírnia, a mi pedig nemcsak azt követeli, hogyha akár a kormány, akár pedig némely ministernek rendeletei a vallásba ütköznének, akkor az egyház ezen rendeletnek nemcsak visszavonását követelheti, hanem ha a visszavonás meg nem történik, egyszerűen ki is jelentheti, hogy miután ez a rendelet magukkal a vallási törvényekkel is összeütközésben van, azt magára nézve kötelezőnek el nem ismeri, ilyennek el sem is fogadja. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Ez az a jog, melylyel a keresztény egyház a világba lépett; ez az a jog, melyet ez a civilisatio terjedésével életbe léptetett ; ez az a jog, melynek alapján az egyház és az állam közti viszony mindenkor szabályozva lett, a mely mindenütt érvényben állott és érvényben volt nálunk is, a míg az egyes modern elméletek által félre nem vezetett államférfiak a keresztény civilisatio múltját megtagadó XIV. Lajos mondását még azzal is kibővítették, hogy nemcsak az állani, de az egyház is én vagyok, és én vagyok az, a ki a törvények fölött is feltétlen úr és parancsoló vagyok. T. ház, a t. minister űr a vallásfelekezetek közötti türelmet hangoztatja, azonban ezen türelem jelentőségét a legkevésbhé sem alkalmazza, mert ezen türelem szempontjából azt akarja levezetni, hogy a legnagyobb képtelenség is eltüressék, és egyes, alig caracterisálható rendeletek is a türelem szempontjából helyeseknek és igazságosaknak ítéltessenek meg. Ha a t. minister úr a türelemről beszél, akkor ne kalandozzék el az országban levő egyes vallásfelekezetek között, mert ezt a türelmet a katholikus egyházban kiválóan feltalálja, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a minek bizonyítékát nyújtja az a körülmény is, hogy a mikor az egyes bevett vallásfelekezetek jogainak elnyeréséről volt szó, akkor mindig a katholikus egyház volt azon más vallások jogainak elnyerésében és védelmezésémárczins iO-én, pénteken. ben a kiváló pártoló, kiváló szószóló. (Úgy van! Úgy van! a szélső halóidalon.) De, t. ház, akkor, a mikor a türelemnek ezen signaturája alatt egyesek elakarják felejteni, és szendergésbe altatni a katholikus egyház jogait és igazait, akkor a t. minister úrnak a türelemről hirdetett ezen tanát nevezhetjük modern felfogásnak, el dicsérheti azt, a mennyire neki tetszik : azonban ez a tan nem lehet tudományos, nem lehet igazság, s nem nyugodhatik az igazságnak azon szilárd, törhetetlen hasisán, melynek mindig türelmesnek kell lenni a tévelylyel szemben, s a melyet mindig annak igazi nevén kell, hogy elnevezzen, s kell, hogy azzal meg is bélyegezze. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Ezzel, habár akaratlanul is, eljutottam az ismert elkeresztelési rendelethez. És ha már itt vagyok, el fogom mondani igen röviden a magam részéről is e tekintetben a vélekedésemet. (Hall juh ! Halljuk!) Mikor az 1868 : LIH. tcz. meg lett alkotva, akkor valóban mindenki azt gondolhatta, hogy ebben az országban a türelem, a vallásfelekezetek közötti béke helyre fog állani. $ igazán ezt nagyon természetesnek is tarthatta mindenki, mert ez a törvény elég kimerítően határozván meg azt, hogy a vegyesházasságból született gyermekek közül a fiú az apa, a leány pedig az anya vallását tartozván követni, a törvény megalkotása után 21 év óta, ez a türelem megbolygatva nem is lett s a béke valóban helyre is állott. Igen ám, de úgy látszik, nem azért minister a vallásminister úr, hogy a türelem őre legyen, hogv hivatását e tekintetben is betöltse. Mert úgy látszik, akként gondolkozott, hogy minek ebben az országban a türelem, és ha ezen 21 év alatt fordultak is elő talán egyes elkeresztelések s egyes úgynevezett heczezek, azt gondolta, hogy ha kell, hát legyen igazán heczez, és kiadta azt az ismeretes elkeresztelési rendeletet, melylyel a legmélyebben belenyúlt a családi élet szentélyébe és meghonosítani igyekezett az állami omnipotentiát ott is, a hol annak az omnipotentiának, — legyen annak bármily hosszú keze, és bármily hosszú karja, — belenyúlnia és meghonosúlnia nem lehet, s nem szabad soha. Ez az elkeresztelési rendelet igen sokat foglalkoztatta már a t. képviselőházat, s ón részemről ezzel bővebben ezúttal nem foglalkozom. Osak egy csekély részében akarom érinteni azt, hogy a múlt vallásügyi vita alkalmával többen azt mondották, hogy az 1879. ^évi XL. tcz. oka és alapja az egész zavarnak. Én utána gondolva ennek, s jogilag vizsgálva azt, azon eredményre jutottam, hogy nem a törvény okozta a zavart, hanem igenis tisztán és egyedül a t. minister úrnak nagy bölcsesége. Hiszen mit rendel maga