Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-177
177. országol ülés 1898, mircssíuí 10 én, pénteken. S? áll az, hogy a szabadelvű párt tagjai, és ezt rám is alkalmazták, a polgári házasságot mindig óhajtották, mint esett az, hogy erről soha nem nyilatkoztak. A mi engem illet, t. ház, bátran el merem mondani, hogy talán első voltam Magyarországon, a ki még 1861-ben hírlapi vezérezikkekben a polgári házasság kérdését felhoztam. (Zaj és közbeszólások a szélső baloldalon: Ezt is szegre akasztotta! Halljuk! Halljuk!) Azután méltóztassanak megnézni nemcsak ellenzéki nyilatkozataimat, hanem azokat is, — felolvashatom, itt vannak, — a melyeket a ministeri székből ezen ügyben tettem. Soha egy perczig sem tagadtam, kétségbe nem vontam, sőt mindig azt állítottam, hogy ezen kérdések végmegoldásának a kötelező polgári házasságnak kell lennie. Ezt mondtam itt a képviselőházban, midőn a szükségházasságról szóló törvényjavaslat tárgyaltatott; de nemcsak itt mond tam, megmondtam a főrendiházban is, a hol bizonynyal nem számíthatott nagy tetszésre, a mint hogy nem is találkozott azzal; megmondtam, hogy azon javaslatot én is kisegítőnek tekintem, mely ha el fogad tátik, idő engedtetik a kérdések megérésére; de figyelmeztettem, — akkor azt mondották azon padokról, hogy fenyegettem a főrendeket, pedig csak figyelmeztettem, — hogy el lehet azon javaslatot temetni, de ha eltemetik, elementáris erővel fog kitörni a polgári házasság. (Nagy zaj a bal- és szélsőbalon.) Igenis, uraim, azt mondtam mindig, és azt mondom ma is, és ezt nem vethetik szememre azok, a kik ma igaztalanul ugyan, de szemére vetik a t. kormánynak és a t. cultusminister urnak azt, hogy előidézte e kérdésekkel a harczot, azt mondtam mindig: Oly kérdések ezek, melyet csak akkor kell kézbe venni, midőn a szükség azt okvetlenül igényli, (Derültség a balés a szélső baloldalon.) mert e nélkül azt az izgalmat felidézni, a melyet okvetlenül felidézne, nem szabad. És, t. ház, ez volt az oka annak, hogy én akkor csak szükségházasságról szóló törvényt kívántam ; mert akkor még az 1868 : LIII. törvényczikk illető tzakaszának megsértése megtörtént ugyan egyes esetekben, de nem lett rendszerré, nem mondatott ki elvül; akkor az ország lakosságának másik nem katholikus része meg volt elégedve a törvényes állapotokkal, Égető szükség csak az volt, hogy a külföldön kötött, vagy itthon nem keresztény és keresztény között kötött házasságoknál eleje vétessék azon családi bajoknak, a melyek már akkor is bekövetkeztek, és léteznek ma is nagyobb mértékben, hogy t. i. azon honpolgárok, a kik kénytelenek voltak külföldön egybekelni polgárilag, ha visszajönnek, házasságuk, valamint gyermekeik születése is törvénytelen. Hogy mi annak az oka, hogy most ezen egész kérdést kézbe kell venni, ha erről bővebben nem szólok, ez csak azért van, mert a t. minister úr e kérdést már kifejtette. S vájjon mondhatja-e valaki azt, hogy ez a protestáns felekezet érdeke? Sokan vannak itt, a kik ismerik az ország protestáns lakóinak nézetét, de vannak ebben a házban oly protestáns férfiak, a kik azt mondják: nekünk az 1868 : LIII. tcz. többet ér, (Helyeslések.) mert azt szeretnők, hogy végrehajtsák, sőt többet mondok, t. ház, ha tisztán felekezeti szempontból tudnám e dolgot tekinteni, én is azt mondanám, hogy nekünk az többet ér, ha végrehajtatik. (Helyeslések.) Lássuk már most, hogy az adott viszonyok közt mik a végrehajtás feltételei. Ma niár, akár helyesen, akár nem, mintegy lelkiismereti és hitelvi kérdéssé van téve. Az állam, ha akarja, a legszigorúbb törvényes büntetéseket szabhatja ki; de vájjon az ország nyugalmának, békéjének, és érdekének megfelelne-e az, hogy azért, hogy a törvény végrehajtassék, tömegesen kelljen megbüntetni olyanokat, a kik lelkiismeretükre hivatkoznak; vagy helyesebb-e csak papiroson hagyni a törvényt, s hogy ez elkér ültess ék, végre nem hajtani, s ez által a törvény iránt való tiszteletet megingatni ? (Helyeslés jobb felöl.) Sem egyiket, sem másikat nem tartom részemről he lyesnek. Nem most mondom ezt először; tisztán felekezeti körökben ugyanezt a nézetet hirdettem, és hirdetem ma is, mert az államnak joga van egy felekezet hitelvei közt sem tűrni meg olyat, a mi az állam létfeltételeivel ellenkezik. Például felhozatott, nem itt, más körökben, hogy természetesen az állani nem tartozik respectálni a nazarénusok azon hitelvét, a mely ellenkezik a katonai szolgálattal és az adófizetéssel. Miért? Mert más módja nincs annak, hogy ennek megfeleljenek. De egyházi kérdésekben annak, hogy a felekezetek közti egyenlőségnek, és az állam tekintélyének eleget tegyen, van más módja is, és azért, azt hiszem, minden józan politikusnak azt kell mondania, hogy sokkal inkább ezen más módot kell választani, még ha némelyekre nézve áldozattal is járna, semhogy ezen gyűlöletes fegyverrel kelljen az állam tekintélyét megóvni. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Megvallom, t. ház, sokfelől hallottam, hogy én ezen kérdéseket, — mert persze úgy látszik, és ezt nagyon hízelgőnek is mondhatnám magamra nézve, — még ma is, bár sokszor azt mondják, hogy én a korona bizalmát, a nép bizalmát, vagy mindkettőt is elvesztettem, de némelyek részéről, különösen pedig a t. túloldal hírlapjai és szónokai által úgy állíttattam oda, mint a ki