Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-177

gg 177. országot ülés 1898. márezim 10-én, pénteken. bele, akkor nehezen láttuk volna ezt a jelenséget. Vajay István: Akkor is! (Derültség és mozgás. Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán: A képviselő úr tegnap még azt is szóba hozta, hogy miféle helytelenség az, hogy most a legközelebbi alkalommal a korona meghitt néhány embert az országból, köztük engemet is, hogy kikérdezze a véleményét; hogy miféle helytelen dolog az, hogy ezek nem tesznek jelentést arról, hogy mit mondtak ott, és hivatkozik arra, hogy báró Sennyey egy alkalommal, — megvallom, nem volt azóta időm megnézni, hogy báró Sennyey mit mondott, mit nem mondott . . . (Zaj a baloldalon.) Szalay Imre: 1875-ben! Tisza Kálmán: . . . hogy mit mondott, azt nem volt alkalmam azóta megnézni; nem azt mondom én, hogy nem tett nyilatkozatot. De egyet tudok, hogy uagy különbség van a között, hogy milyen czélzattal hívatik fel valaki. Így pl. Angliában, — arra hivatkozott a képviselő úr, — igen jól tudom, ha valaki meghívatik a korona által azért, hogy ministeriumot alkosson, ha nem vállalkozott reá, akkor igenis szokás annak indokait röviden, általánosságban a házban megmondani; hanem arra kötelezettséget sehol a világon nem tudok, hogy ne lehessen a koronának, a nélkül, hogy kabinetalakítással megbízni akarjon valakit, annak véleményét meghallgatni, hogy az tartozzék azután arról, a mit ott mondott, referálni. (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Ezt a kötelezettséget sehol a világon nem ismerik. Különben épen ebben az esetben nagyon könnyű eligazodni, — legalább a mi csekély személyemet illeti, gondolom, a t, túloldal, és bizonyosan a képviselő úr is, — nagy megnyugvással tudták, már mikor felhívattam, hogy arról ugyan, hogy én kabinetalakítással bízassam meg, szó sem volt. Nyilatkoztam a függő kérdésekről, mielőtt felmentem, igaz, hogy pártkörben, de minden újság közölte, Miután pedig a mostani ministerelnök úr helyét elfoglalta, s egyházpolitikai programmját elmondotta, nyilatkoztain megint ismételten, helyeslőleg hozzájárultam. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ezzel, gondolom, meg van mondva, hogy ezen kérdésekben mit mondhattam ott, a hol véleményemet kérdezték. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől.) A képviselő úr végül, — vele azután foglalkozni többet nem is akarok, — Uray Imre: Ez is sok volt! (Tetszés jobb felöl.) Tisza Kálmán: . . . egy insinuatiot hoz fel, és egy, hogy úgy mondjam, apostrophot intéz hozzám. A mi az insinuatiot illeti, az az, hogy mi hárman, — sajnálom, hogy csak magam vagyok közőlük most jelen a házban, — t. i. Eötvös képviselő úr, Szilágyi minister úr és én kötöttünk egy, úgy látszik, az ő szemében protestáns eonsortiumot, hogy így a protestantismus érdekében azokat a törvényjavaslatokat a ház elé hozzuk. Hiszen Eötvös t. képviselő úr tegnap a maga részéről az iránt, hogy alkotott-e ilyen eonsortiumot, vagy vett-e részt benne;, bár másra vonatkozólag, határozottan nyilatkozott. Én a , magam részéről azt hiszem, hogy Eötvös t. képviselőtársamnak is sokkal több politikai érzéke van, semhogy ha akart volna is ilyet alkotni, nem valamely pártnak vezérével, hanem annak egyes tagjával igyekezett volna azt megalkotni. (Derültség bal felöl.) De megvallom, azt mindig különösnek találom, hogy minálunk a parlamentaris felfogás már oda fejlődött, és ez különösen sajnos, hogy ha ellenkező párton levő emberek, a kik, bár egymást legtöbb kérdésben hevesen megtámadják, valamely felmerülő kérdésben egyetértvén, azt meg is mondják, akkor mindjárt eonsortiumot, összeesküvést, összebeszélést emlegetnek. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Különben [legyen nyugodt Asbóth képviselő úr, nem lesz kénytelen mezítláb zarándokolni a szabadelvű párt krudélis alelnöke elébe, azt mondva: »ich sei im Bunde der Vierte«, mert, — mint mondtam, — ilyen Bund nem létezik, és másfelől arról is biztosithatom, hogyha léteznék egy hármas Bund, a melyben én benne volnék ha ő oda jönne, nem volna a Vierte, mert én kimennék. (Élénk derültség a jobboldalon.) A képviselő úr a beszéde végén a Tisza családhoz egy apostrophot intézett. A mi a dolog lényegét illeti, azaz, hogy ne a vallási kérdések alapján akarjunk uralkodni, pár szót majd fogok szólani arról, ho^y mennyiben illik ez ránk, hogy e kérdéseket felekezeti szemponttekintjük. De a t. ház megítélésére bízom, hogy, csak azért, hogy az ember valakit bánthasson, ízléses dolog-e, -— nem akarok más szót használni, — egy egész családot, kiterjeszkedve még az ezután születendőkre is, (Derültség a jobboldalon.) persiffJage tárgyává tenni. Ezzel tehát tovább nem foglalkozom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha már felszólaltam, t. ház, lehetetlen, hogy igen röviden magukról az egyházi kérdésekről is ne nyilatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Igen röviden teszem ezt, mert egyfelől az igen t. eultusminister úr, másfelől gróf Andrássy Tivadar képviselő úr úgy kifejtették e kérdéseket, hogy azokhoz ismétlés nélkül valóban alig lehet valamit hozzátenni. Mindenekelőtt arról kell szólnom, a mit a képviselő urak közül itt többen felhoztak, hogy ha