Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-175
175. országos ülés 1893. márezius 8 án, szerdán. 41 litikája közt lényeges elvi és fogalmi eltérések mutatkoznak. Igen sok valószínűséggel bir azon feltevés, hogyha mi a liármas szövetségből kilépnénk és Olaszországot önmagára hagynók: akkor a római euria aligha támasztana a mi kormányunk által felvetett programmal szemben dogmatieus akadályokat. Vajay István: Hogy beszélhet így egy katholikus? (Mozgás.) Ivánka Oszkár: Utasítsa rendre az elnök úr az ilyen durva közbeszólásokat! (Halljuk! Halljuk!) Latktóczy Imre: T. ház! Én nem tagadom, hogy a pápaság küzdelme világi hatalmának visszanyerése végett, mint a történelmi múlton és érvényes jogczíuien alapuló törekvés minden katholikus keblében rokonszenves visszhangra talál, de ezen rokonszenv határa ott végződik, a bol a hazaszeretet kötelme kezdődik. (Élénk általános helyeslés.) A vatikán törekvéseinek lehet Rómában gyökere, lehet ott jövője, de Magyarországon ez idő szerint csak egy politika lehetséges: s ez a magyar nemzeti politika! (Zajos helyeslés jobb felöl.) Igen téved Szalay Imre t. barátom, a ki a polgári házasságnak önálló jelentőséget tulajdonít. A kötelező polgári házasság nem czél, még kevésbbé eszmény, hanem egy nagy elvnek, a jogegyenlőség magasztos eszméjének gyakorlati megvalósítására vezető eszköz, ép oly* eszköz, mint az izraeliták receptiója, csakhogy az utóbbinál sokkai hatályosabb, mert a kötelező polgári házasság nélkül az izraeliták befogadásainak kérdése csak írott malaszt marad, tartalom nélküli alak; jó arra, hogy a declarativ tönvényezikkeink számát szaporítsa, de nem alkalmas arra, hogy egy értelmiség és hazafiság által érdemessé vált osztálynak a társadalommal való egybeolvadását elősegítse. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Áttérek most a Horánszky, valamint Sághy t. képviselőtársaim által fölvetett opportunitási kérdésre, vagyis annak a kérdésnek rövid taglalására, vájjon czélszeríí, időszerű-e a kormány által tervbe vett reformokat most napirendre tűzni? (Halljuk! Halljuk!) Ha e kérdésre a választ pusztán általános műveltségi viszonyainkból meríteném, fájdalom, nemmel kellene válaszolnom. Mert népünknek csak egy parányi töredéke bír az önálló gondolkodáshoz megkíváutató értelmiséggel. (Ellenmondás bal felől.) Mindenki csak a saját maga közvetlen tapasztalataiból beszélhet. Ellenben a nép többsége még mindig fogékony a megtévesztések, a félrevezetések iránt. (Egy hang a szélső baloldalon: Azért választotta a mostani többséget! Derültség.) De, t. ház, most nem lehet e szempontból ítélni. Nekünk nem szabad figyelmen kívül K ÉP VH. NAPLÓ. 1892—97. X. KÖTET. hagynunk azt, hogy az 1868: LIII. tcz. rendelkezéseiben átvettünk egy leltár-kedvezménye nélküli oly örökséget, melynek terheit gyökeres conversio nélkül kiegyenlíteni nem lehet. Az idézett törvény igen üdvös czélt tűzött maga elé, de eszközeit nem választotta meg szerencsésen. A felekezeti béke nem lett helyreállítva. Szenvedett e miatt, a törvényhozás, szenvedett utasának az államnak reputatioja. Nem maradt tehát egyéb hátra, minta gyökeres orvoslás azon módját elfogadni, melyet a kormány programmjában felállított, és mely Európa egyéb államaiban is teljes sikerűnek bizonyult. Azt mondja Horánszky t. barátom, hogy a mi küzdelmünk meddő, mert a törvényhozás egyik vagy másik factorának ellentállásán hajótörést fog szenvedni. Ez érvelés eszembe juttatta annak a német fejedelemnek a magatartását, a ki »um mit dem Feinde kirnen Verdruss zu haben«, birodalma egy részét kardcsapás nélkül átengedte ellenségének. (Derültség.) Haladni ellentállás nélkül nem lehet. A természettan szabályai szerint a legcsekélyebb mozgásnak is meg kell küzdenie a légárammal. Az emberiségnek ősi veleszületett természetes jogait is csak nagy küzdelmek, véres áldozatok árán sikerűit kivívni. Ma egyedül az érvek és eszmék harcza előtt állunk, és ha a küzdelem kimenetele, különösen az első összeütközés sikere bizonyt ilan is, de én igazat adok Schillnek. »Lieber ein Ende mit Schrecken, als ein Schrecken ohne Ende !« Nemesebb a férfias, elszánt küzdelem azon örökké transigaló realisticus irányzatnál, mely minden téren csak tespedést, tétlenséget, bizonytalanságot szül, az egyéni, társadalmi é^ állimi erőket pedig egyaránt megbéilítji. (Helyeslés jobbfelöl.) A ki békét akar, annak nem sztbad az esetleges harcz elől sem visszariadnia. A felvetett eszmék, a felállított elvek igazságában csak akkor hisz a közvélemény, ha azokkal nem pusztán győzni, de mint a t. minisfcerelnök úr tegnapelőtt kijelentette, bukni is készek vagyunk. {Helyeslés a jobboldalon.) A politikai iránynak, hogy lelkesedést szííljö i, kell az idealismus bizonyos szerény mértékével is bírnia. A lelkesedés már magában véve is fél sikert jelent, és hogyha a győzelem mégis elmarad a korszellem csakhamar ifjú, újult, elleuállhaiían életerőre ébreszti az elejtett eszméket, (Élénk tetszés a jobboldalon.) Ne feledjük, hogy a XIX. század végén élünk ; afölvilágosodás sugarai behatolnak immár a legszerényebb kunyhókba is, és minél inkább fejlődik és terjed az értelem önállósága, annál biztosabb a siker, mert a gondolkozás szabadságát elnyomni nem lehet A költségvetést elfogadom. (Élénk hosszas helyeslés a jobboldalon.) Hentaller Lajos jegyző: Győrffy Gyula! 6
