Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-175
42 175. országos ül#s 1898. mftrczins 8 án, szerdán. Győrffy Gyula: T. ház! (Halljuk! Falijuk!) Több ízben volt alkalmam itt a házban azon meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy én a magyar állam és nemzet consolidatioját, sőt a nemzet erkölcsi jelleménének egészéges fejlődését sem tartom mindaddig lehetségesnek, míg összes közoktatásunkat az egységes magyar kultúra alapján nemzeti alapokra fektetni képe sek nem vagyunk. (Halljuk! Halljuk!) Hogy ezen felfogásomban mennyi benső igazság rejlik: azt most nem vitatom. Annyit azonban mindenki kénytelen concedálnh hogy a közoktatási ügy az államoknak mindenha elsőrangú feladata volt, és hogy különösen Magyarországon nincsen létjogosultsága semmi politikai programúinak, mely a közoktatási kérdésnek nemzeti alapon való megoldását nem tűzi ki feladatúi. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Hiszen az állami élet bármely terén kezdeményezett reform sikerének maradandó hatása csak úgy lehet, ha azt a nemzeti műveltség által összeforrt, és áthatott társadalom támogatja. (Úgy van! a haloldalon.) És minthogy nálunk egy ily társadalom h;á'iyzik,és mert az állami éle berendezésének ezen egyetlen biztos alapját megteremteni soha senkinek sem jutott eszébe: természetes, hogy mi ma maradandó alkotásokra még nem hivatkozhatunk; (Úgy van! a halóidalon.) mert a miről a nemzet azt hitte, hogy alkotás számba megy, annak hatása a mi szétzüllött társadalmunkban, mint víz a homokban, nyomtalanul enyészett el. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Miként is lehetne komolyan maradandó és egészséges alkotásokra gondolni oly államban, melynek ezerféle széttagolt társadalmában hiányzik a nemzeti összetartozandóságnak öntudata eleven érzése? (Helyeslés a szélsőbalon.) Mikép lehet az oly társadalom közös igényeit kielégíteni, a melynek közös igénye nincs? Innen van az, hogy nálunk egyetlen egy igénysem nyer teljes, hogy ne mondjam, végtelen kielégítést, s ez az igény, a melyet az állam pénzügyi és hadügyi érdeke támaszt a nemzette! szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Pedig úgy a pénzügyi re idej.ettség, mint a véderő csak akkor mutathat fel a nemzetre nézve sikereket, ha az állam egyúttal erkölcsileg összeforrt és megerősödött társadalomra támaszkodhatik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekünk tehát ily társadalom megalkotására kellene törekednünk, és a mi ezt, leginkább képes biztosítani, közoktatásunkat kellene ily értelemben az összes vonalon reorganisalni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De mit tapasztalunk ezen nagyfontosságú kérdéssel szemben? A kormányok egymást licitálják túl fényesebbnél fényesebb programmokkal, a melyekben a nemzet nem hinni rég megtanulta már, de ezen nagyképű programmok a közoktatásügy életkérdéséről következetesen és egyaránt hall gátnak. (Úgy van! a baloldalon.) Mi ennek a hallgatásnak az oka? (Halljuk! Halljuk!) En azt hiszem, hogy államférfiaink kicsinyük a közoktatásügyi kérdéseket, nem tartják magukhoz méltónak, hogy tanárokkal, tanítókkal, abéczés könyvekkel tarkítsák fényes program injukat. De bármi legyen is ezen mellőzésnek oka : az tény, hogy a legfrissebb kormány-programmuak sincs egyetlen szava a magyar közoktatásügy számára, de annál több van az egyházpolitikára vonatkozólag, a mely az igen t. ministerelnök úrnak legsajátabb inventioja. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Minthogy pedig a kormány programmja a közoktatásügyi kérdéseket teljesen mellőzi, s magában a költségvetésben sincsenek oly új szempontok, a melyekből e kérdéssel a múlt év óta foglalkozni lehetne, természetes következménye ennek az, a mint látjuk is, hogy a vallásos közoktatási tárcza költségvetése tárgyalásánál senki sem foglalkozik közoktatási, hanem mindenki tisztán az egyházpolitikai kérdésekkel, (Úgy van! a baloldalon.) És ezt annál inkább kötelességünk tenni ezúttal, mert hiszen a t. ministerelnök úr saját kijelentése szerint is ez a?; egyházpolitikai programm volt az egyetlen jogczím, hogy a volt kormányfeje ministertársai által mintegy justificaltassék, és örökségét a ministerelnök úr foglalhassa el. A t. ministerelnök íírnak és kabinetjének tehát összes politikai reputatiója, jogosultsága és hívatottsága, hogy e nemzet élére állhasson, annak sorsát vezethesse egyedül és kizárólag, azon egyházpolitikai programm értékétől függ, a melyet a t. ministerelnök úr egész váratlanul és megdöbbentő vakmerőséggel dobott a nemzet közé. (Élénk helyesés a bal- és szélsőbalon.) E ténynyel szemben annyi kötelességérzettel legalább is tartozunk a nemzet iránt, hogy ezt az egyházpolitikai programmof nyíltan és őszintén feltárjuk, és azt minden oldalról a nemzet előtt kellő világításba helyezzük. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőba ! on.) Mielőtt azonban magára az egyházpolitikai programmra áttérnék, kénytelen vagyok a költségvetési általános tárgyalásoknak egyik mozzanatára a t. ház figyelmét felhívni, mert ez egyfelől tárgyammal is szorosan összefügg, de másodszor, mert ebből igen érdekes következtetéseket lehet vonni, az egyházpolitikai programmal a t. ministerelnök úr által annyiszor és annyi önérzettel hangoztatott elvi és morális jogosultságára is. (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés általános tárgyalási alkalmával ugyanis Beőthy Ákos t. képviselőtársam, kit sajnosán nélkülözünk még mindig a házban, a kormányválság egyéb körülményein kívül ismerni akarta annak személyi motívumait i<á,
