Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-188

398 188. országos ttles 189&. niAre«>B» 84-éu, pénteké*. Szilágyi Dezső igazságügyminister: Kérem, ne jövendőigessünk. Habakuk volt az utolsó próféta s igen rosszul ment a dolga, mert ha a varjak el nem tartják, éhen halt volna. (Élénk derültség jobb felől.) Igen természetes, t. ház, hogy az az apodictikus ígéret, a melyet teszek, csak saját személyemre, és tevékenységemre vonatkozhatik. Tehát arra, a minek ura vagyok és a miért én, és csakis én felelek. Már most, t. ház, még a katonai javaslatról kívánok szólni. (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, ha szavaim egymásutánjában nincs valami nagy rendszer. (Zaj jobb felöl.) Hoitsy Pál: Csendet kérünk, vagy egy kissé hangosabban! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Kérem, ne tartson tőle, hangosan fogok beszélni! (Derültség jobb felöl.) A katonai büntető eljárásról akarok szólani. Már többször volt alkalmam a t. ház előtt ebbeli állításomat körülírni és precisirozni. Utolsó nyilatkozatom óta mi történt ? (Egy hang a szélsä baloldalon: Semmi!) Méltóztatik tudni, hogy itt az igazi nehézség abban áll, hogy az igazságügyminister urak által formulázott kö>etelések közt, (Halljuk! Halljuk!) és a katonai kormányzat részéről felállított postulatumok közt, bármennyire el kell ismerni mindeniknek a maga körében való egyoldalú jogosultságát, de még nincs meg oly teljes összhang, (Felkiáltások a szélső bal-oldalon: Mikor less?) hogy én azon az alapon arra vállalkozhassam, hogy azt a javaslatot itt a háznak ajánlani fognám. (Mozgás.) Mondhatom, midőn felállítottam a magam részéről azt, a mit szükségesnek és elengedhetetlennek tartok, nem mentem nagyon messze. Számítottam avval, a mit közönségesen úgy szokás kifejezni, hogy a jobb a jónak ellensége. Hanem, t. ház, akkora közönyt a büntető igazságszolgáltatás nélkülözhetetlen garantiái iránt én legalább tanúsítani soha nem fogok, hogy a hol annak feltétlenül szükséges mértéke nincs meg, ott egy javaslat az én hozzájárulásommal a ház előtt benyújtható legyen. E felszólalásokkal szemben én, s általában az igazságügyminister különös helyzetben van. Tulajdonképen az összes katonai igazságszolgáltatás alattam nem áll; sem a felügyelet, sem az ellenőrzés engem nem illet. Az én szerepem csak a javaslat készítésévél kezdődik, a kezdeményezésben veszek részt, jogi tanácsos vagyok, és ha hozzájárulok valami javaslathoz, és részt vessek előterjesztésében az egy biztosíték a ház előtt, hogy az, a mi előterjesztetett, legalább a szükséges fokig megfelel a büntető igazságszolgáltatás kívánalmainak és feltételeinek. De hát, t. ház, kijelentek annyit, hogy abban az utolsó átiratában a hadiigyminister sokban közeledett a mi álláspontunkhoz. Polónyi Géza: Már megint? Nagyon régen közeledik már. Szilágyi Dezső igazságügyminister: Kétségkívül, ha Polónyi képviselő volna itt, már megegyeztek volna! (Egy hang a szélső baloldalon : Kivált, ha Tiadügyminister volna!) Az nagyon valószínű. (Derültség.) Részemről a magam álláspontját viágosan és határozottan formuláztam. Én azt tartom, hogy azzal az írat váltással részemről a tárgyalások be vannak fejezve, és így én kérni fogom egy közös conferencián annak eldöntését, s azután viselje mindenki a felelősséget azért, a mi történik, vagy nem történik. (Helyeslés.) Már most, t. ház, befejezve a codificatiora vonatkozó megjegyzéseket, ahhoz nekem csak egy utolsó észrevételem vau, (Halljuk! Halljuk!) t. i. én mindazt a híresztelést, a mit nem dolgozásról, lassfiságról, késedelmességről mondanak, egy szóval sem czáfolom. Én azt tartom, ilyen vádaknak a tények súlya alatt kell semmivé lenniök (Úgy van! Tetszés a jobboldalon.) Hát, t. háu, igenis, nekem a ház előtt van öt javaslatom, a házon kívül a közönség előtt ma szintén öt forog, és mondom: jó lesz sietni a panaszkoclással, mert a legnagyobbak jönnek, és akkor kifogyunk legalább az eddigi panaszokból. (Derültség és tetszés a jobboldalon.) És én, t. ház, azoknak megítélésére bízom, a kik fel akarnak világosodni, hogy van e okom bármi tekintetben, és bármi vádat elfogadni, és egyszersmind rá bízom azt is, hogy minő méltánylás illet meg engem. Hanem most térjünk át arra, a mit úgy neveznek, hogy az életnek apró bajai. (Halljuk! Halljuk!) Az első és fődolog, a mit minden oldalról hadottam magam ellen felhozni, egy neme a kegyetlenségnek, (Derültség a jobboldalon.) a kegyelmezetek iránti eljárás tekintetében; pláne annyira mentek, hogy t. képviselőtársam Komjáthy Béla két kérdést intézett hozzám. Az egyik incidenter a bűnvádi eljárásra vonatkozik és azt mondja, reményű, erre én felvilágosítással szolgálok. A másik vonatkozik a kegyelmezésekre, azzal az állítással megtoldva, hogy az igazságügyminister helytelen eljárást követ, inert elzárja, és nincsen joga elzárni ő Felsége elől a kegyelmi kérvényeket. A mi azt ideti, t. képviselőház, hogy a bűnvádi eljárás milyen alapon van átdolgozva, az a kérdés tétetett, hogy vájjon a vádelvnek megfelel-e, és azután megfelel-e a vád és védelem egyenlőségének? Hát, t. képviselőtársam, én nagyon könnyeu igennel felelek mindegyikre, de bocsásson meg, t. képviselőtársam, épen