Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-186

186, országos ülés 1893. márrzing 2B-én, sztrdán. 349 Ha tehát egyéb indok nem volna is, már ebből az indokból is szükséges volna az anyakönyvek vezetésének ezen módját megigazítani. De nem csak akkor rendelkezett a törvényhozás az anyakönyvekről. Rendelkezett 1836-ban, rendelkezett 1840-ben, a mikor kimondta, hogy az anyakönyvek í844-től kezdve mind magyarul vezetetidők. Már most, fájdalom, e törvénytől egy nagy visszaesés következett be, mert az 1868-iki nemzetiségi törvény 14. §-a megengedte, hogy az egyházközségek az anyakönyv nyelvét maguk állapíthassák meg. Ez nem volt helyes. Sajnos dolog, t. ház, hogy bár sohasem vonta kétségbe senki, hogy az anyakönyv főként állami intézmény, mindamellett 1868-ban, mikor e törvényjavaslat felett tanácskozás folyt e képviselőházban, egyetlen egy ember sem szólalt fel arra nézve, hogy ne bízzuk az egyházközségre az anyakönyv nyelvének megállapítását. Sajnos dolog, de hát megtörtént. És mi lett ennek következése? Az, hogy Magyarországon az anykönyvek túlnyomó nagy része, majdnem fele nem az állam nyelvén, hanem idegen nyelven vezettetik. (Igaz! Úgy van!) Következése lett az, hogy néhol nem is az általunk ismert betűkkel, hanem ciryl betűkkel vezettetnek (Úgy van! Úgy van!) Következése lett az, t. ház, hogy a kormánynak csak a legutóbbi időkben szigorú intézkedésekkel sikerült például az orthodox zsidók által vezetett anyakönyvezést bizonyos tűrhető jó állapotba helyezni Következése lett, hogy a túlbuzgó nemzetiségi lelkészek, különösen a románok vegyes nemzetiségű községekben rendszert csinálnak abból, hogy a magyar neveket a románok romanisálják, a pánslávok, pedig slavisálják, (Igás! Igaz!) úgy, hogy a mi az elkeresztelés által elvész a mi részünkről, sokkal kevesebb és kisebb dolog, mint az, a mi az ilyen anyakönyvezés, az ilyen slavisáíás, romanisálás és szerbísálás által elvész a magyar fajra nézve; (Élénk helyeslés.) Ha a főtisztelendő püspöki karnak sohasem jutott volna is eszébe kérdést csinálni ebből a dologból, már ezen indokoknál fogva is az anyakönyvezést nekünk államivá kellene tennünk, nem holnap hanem ma, (Élénk helyeslés és tetszés.) és kerüljön akármibe, államivá kell tennünk azt nem holnap, hanem ma. (Élénk helyeslés.) És én semmiféle kifogást, sem pénzügyit, sem erkölcsit, sem megbízhatóságit, sem semmifélét el nem fogadok, a mikor arról van szó, hogy mi, mint magyar törvényhozók, a magyarság érdekeit mentsük meg. (Élénk helyeslés és tetszés.) Szükséges ez, t. képviselőház, ezekből az indokokból, de szükséges az elkeresztelések meggátlása szempontjából is. Szükséges most is, szükséges lesz később is, akár lesz kötelező polgári házasság, akár nem; függetlenül az egyházpolitika minden más kérdésétől pusztán ezen indokokból ezt meg kell tennünk miuél előbb. Szükséges a polgári házasság kérdésében is, de szükséges még az igazságszolgáltatás és a közigazgatás gyorsítása és olcsóbbá tétele szempontjából is. (Igaz! Úgy van!) Mert a mindenféle, 16 nyelven vezetett anyakönyveket végre is az állam hatóságainak, bíróságainak használniokkell, ők 16 féle nyelven nem értenek, nem is szabad, hogy egynél több nyelvet értsenek. Már pedig ezen okiratok lefordítása nemcsak idővel, de költséggel is jár, és azt a költséget a szegény ember viseli. (Úgy van! Úgy van!) Hogy ettől megmentsük s az igazságszolgáltatást és a közigazgatást olcsóbbá és gyorsabbá tegyük, magából ezen indokból is múlhatatlanul szükséges az anyakönyvek államivá tétele. (Élénk helyeslés.) Néhány szót akarok még szólani, t. ház, a polgári házasság kérdéséről is. (Halljuk! Halljuk !) Sajátságos, de megtörtént, hogy még e képviselőházban is bizonyos tekintetben kétségbe vonatott az államnak az a joga, hogy a házasság kérdésében ilyen, mondjuk, hogy radicális, mondjuk, hogy jelentőségteljes, fontos intézkedést, változtatást tehetne. Az én igen t. barátom Vajay István itt közbeszólásképen kérdezte, hol az állam mandátuma? Én tisztelettel emlékezem meg e közbeszóló kérdésről, mert hiszen a mit ő közbeszólólag egy szóval jelzett, azt, — más szavakkal ugyan, — maga a főtisztelendő főpapság is ismert memorandumában kifejtette, mikor azt mondotta, hogy a keresztény államok soha sem gondoltak olyasmire, mintha a keresztény házasság feletti általános és korlátlan hatalom őket illetné meg, még pedig a polgári szerződés czímén. Ha tehát ily magas értelmíségti és oly méltán magas tiszteletben álló férfiak gyülekezete egyenesen kétségbe vonja az államnak általános és korlátlan törvényhozói hatalmát a keresztény házasság feletti kérdésekben, akkor egyáltalán respeetálnora kell énnekem bizonyos értelemben azt a közbeszólást, a melyet a mandátum kérdésében, Vajay t. barátom tett. Én semmi bölcseleti és semmi áilambölcseleti és politikai fejtegetésekbe az állam joga és az ő hatalmának korlátai felett nem bocsátkozom. Én csak t. barátomat, Vajay Istvánt figyelmeztetem arra, hogy a magyar országgyűlés 1105-ben, Könyves Kálmán idejében a házasság megkötésének formái felett tökéletes joggal rendelkezett, (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) és hogy miután azelőtt az egyházon kívül pap nélkül és tanuk nélkül, össze-vissza,