Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.
Ülésnapok - 1892-186
348 186. ©rszég(»s ttlés 189S. máresJns 22-én, szerdán. teleiéből meg fogja tartani a törvényt, és nem fogja megengedni, hogy az egyház nevében egyes túlbuzgó hívei, harczoló lelkészei azt megdönthessék. (Általános helyeslés.) Nem zárkózom el, t. ház, ezen feltevés elöl, csakhogy ismétlem, ezen divatos áramlatoknak, és mesterkélt izgalmaknak meg kell szünniök, és hitem szerint mégis fognak szűnni. Nem mondom, hogy egyesek nem lesznek ezentúl is, a kik túlbuzgalómmal vagy akár bizonykodásból nem tesznek kifogásokat, és a törvény egy másik rendelkezése alól ki nem vonják magukat; ezt feltenni nem is lehet, de ebben nincs is semmiféle viszály. Nem mondom, hogy egyesek nem lesznek, de kétségtelen az, s ez az, a miben én rendületlenül hízom, hogy a divatos áramlatok és izgalmak elmúltával a főtisztelendő főpapság túlnyomó része, és a lelkészkedő alpapságnak is túlnyomó része ismét azon alapra fog állani, a melyen állott 1868-ban és az utána következő esztendőkben. (Általános helyeslés.) De, t. képviselőház, azok a viszályok, melyek az 1868-diki törvény 12, §-ának alkalmazása vagy nem alkalmazása miatt kitörtek, elvégre arra vezették a kabinetet, hogy a híres, vagy hírneves februári rendeletet kibocsátotta. Ezt a rendeletet én sem tartom szerenesésnek, de a minő következménye ma a dolognak van, ma már bizony az igen t. cultusminister is kénytelen bevallani, hogy az nem volt szerencsés dolog. Akár hogy volt is az kigondolva, akár minő indokok vezették is a t. kabinetet, denique oly következmények kapcsolódtak ahhoz a rendelethez és kibocsátásához, a melyekkel most vesződni, küzdeni kell. Én azt gondolom, hogyha már az ország legfőbb bírósága megtette azt, hogy mind a törvénynek sokszor említett 12.§-át,mind akihágási törvény ide vonatkozó paragraphusait tárgytalanná tette Ítéleteiben, és ezt a helytelen, és érthetetlen dolgot elkövette, hát akkor a t. kabinetnek vissza kellett volna mennie az 1647: XíV. törvényczikkre, mert ez nem a mai viszonyok között keletkező törvény, mert az még ma is életben van, s azt sohasem törölték el, sőt a vármegyék a 30-as és 40-es években is életbe léptették, s nem egy vármegye ezen az alapon megalkotta azon papok ellen az eljáró bíróságot, a kik a vallásügyi törvényeket megsértették, — mint szerencsém volt felolvasni, — »statuta regni violaverint.* Ezek a bíróságok egyes lelkészekre a contradictorius eljárás, az igazságszolgáltatás minden eszközének felhasználása mellett, az 1647: XIV. törvényben megszabott 600 frt kemény büntetést kiszabták. És ha már a t. kabinet rendeletet bocsátott ki, és nem a törvényhozáshoz fordult, a miért különben nem kárhoztatom, csak nem akarok belemenni ebbe a kérdésbe, —- sokkal ezélszerübbnek tartottam volna, ha az 1647. törvény végrehajtására hívja fel az ország bíróságait. De ettől most eltekintve, ismétlem, azon rendelet következtében meríílt fel az anyakönyvek államosításának kérdése is. (Halljuk! Halljuk!) Az anyakönyvek, —• a mint ez köztudomású dolog, — úgy egyházi, miüt főképen állami czélokra szolgáló okiratok. Azt senki sem vonja kétségbe, s nem is vonatott kétségbe egy oldalról sem, hogy az államnak jogában áll az anyakönyveket a maga számára saját közege által államilag vezettetni; de a mint egyrészről az államnak ezen joga kétségtelen, úgy kétségtelen másrészről az is, hogy az állam nem ma kezdi meg az anyakönyvek kérdésében az intézkedéseket. Ott van az 1827 : XXIII. tcz. melyre már hivatkozás történt, s a mely már rendelkezett az anyakönyvek vezetése tárgyában; de hozzáteszem, hogy az anyakönyvek tartalmának visszaélései, az anyakönyvek tartalmának valótlanságai és a jogoknak azon bizonytalansága ellen, mely a helytelen anyakönyvezésből szármázik, a kettős anyakönyvvezetés, úgy a hogyan most történik, az 1827: XXIII. tcz. rendeletéhez képest,nem nyújt a társadalomnak garantiát. (Igaz! Űgyvan! a szélső haloldalon.) Ha tehát semmi más indok sem volna, csak az, hogy maga. ez a kettős könyvvezetés, — úgy, a hogy most gyakoroltatik, — a jogbiztonságnak nem nyújt garantiát, ez maga szükségessé tenné, hogy az anyakönyvekről törvényhozásilag intézkedjiink. (Úgy van! Úgy van! a szélső haloldalon.) S erre nézve felhozom azt, hogy a törvényhatóságok által gyűjtött anyakönyvek, ma nem hitelesek, mert az időközi névváltoztatás, azután az egyik vallásból a másikba való áttérés némely következményei, továbbá az utólagos házasság által való törvényesítés, a fiúsítás, azután az örökbefogadás folytán előálló névváltoztatás vagy névtoldás a megyei példányokban az ország lehető legnagyobb részében egyáltalán nem tartatnak evidentiában. Maguk az illető egyházak lelkészei az ilyen változtatást nagy mértékben, a lehető legnagyobb mértékben bevezetik ugyan anyakönyveikbe, kicorrigálják és evidentiában tartják, de ezt az evidentiában tartást nem jelentik a törvényhatóságnak úgy, hogy,ha az az indok előáll, a melyből az 1827 : XXIII. tcz. készült, t. i. hogyha elvesznek, elrongyolódnak vagy elsikkasztatnak az anyakönyvek, ott lesznek majdan a vármegyei példányok; de azokból, ismétlem, a névváltoztatás, az utólagos törvényesítés, az örökbefogadás, és az áttérések némely következményei egyáltalán a valódi tényállásnak megfelelően nem fognak kitűnni. (Igás! Úgy van!)
