Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-186

ÍM. »rs*ágfts ttiés 1898. mft«*in<; ».en, sserrtftn. 33T ÉStYÖs Károly: Ez kissé szelídíti a dolgot. Fenyvessy Ferencz: Nem szelídíti; ezt mondtam! (Halljuk! Halljuk/) Eötvös Károlyi Nagyon köszönöm e fel• világosítást; nem azt mondtam, hogy t. barátom szelídíti e kifejezést, hanem ez a kifejezés szelídíti a dolgot előttem. Csak azt akarom megjegyezni, hogy ne méltóztassék t. barátoinmk azt hinni, — se tekintetben mondjon le minden féle szerénységéről, — ne higyje t. barátom, hogy e gondolat új, hogy a magyar zenei rythmust nem alkalmazhatjuk mindig, mindenütt és kizárólag; sokkal merevebb formában vitatta egy egész iskola már 100—150 évvel azelőtt, a mely iskolának jelszava volt a magyar költészeti irodalom terén a magyar kir. opera szakértőihez hasonlóan, hogy a magyar nyelv, a magyar történelem s a magyar nemzeti közélet magyar nemzetre költészetre alkalmatlan, (Úgy van! Ügy van! bal felöl.) tehát nekünk Horatius eelogáinál, ódáinál, Ovidius metamorphosisainál, Lenau, Heine, Wieland, Matisson, Börne, Goethe iskolájánál kell maradnunk, hogyha költészetet akarunk, német nyelven, a magasabb müveltségüeknek francziáúl, a ki pedig mendícans diák, annak latin nyelven. Épen azon tévedésben van t. barátom összes szakférfiúival együtt, a kiknek védelmére kelt, mint a mily tévedésben voltak azok a vén, grapsa latin professorok, a kik 100 évvel ezelőtt a magyar nyelvet, a magyar történelmet, a magyar nemzeti társadalmi életet alkalmatlannak tartották arra, hogy a magyar nemzeti költészet anyagául szolgálhassanak, S mindaddig, mig Vörösmarti, Petőfi nem jöttek, ez iskola ha nem is nyíltan, de folyton dolgozotí és a zeneakadémiákat folyton oly irányban vezette, hogy magyarok ne legjenek. Vörösmarti azután szétütött köztük, az öreg szakértők pedig elbújtak az ürgelyukakba. (Derültség bal felől.) Jött azután Petőfi, és bebizonyította, hogy a magyar nyelv alkalmán is, képes is a legmagasabb költészet formáinak betöltésére, s a magyar nemzeti történelem, a magyar nemzet társadalmának szelleme, múltja, hagyományai, reményei és vágyai igenis méltó, gazdag, fenséges anyagot adnak, hogy belőlük a nemzeti költészet fényes épülete fölemeltessék. (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon.) A hogy álltunk akkor azzal a kérdéssel, úgy állunk ma ezzel a kérdéssel. (Úgy van! bal felől.) Majd ha a magyar zenének meglesz a Vörösmartija, Petőfije, csak a t. szakértők agyon ne üssék őket kicsi korukban, (Derültség a baloldalon.) akkor az egész zeneakadémiai szakértői fölfogás oda megy, a hová azok a régi vén grapsa Herodot-, Horatius-tudósok mentek. Elfogadom ugyan a tételt, de felkérem az igen t. közoktatásügyi minister urat, hogy úgy EÍPVH. BAPLÓ. 1892—97. X. KÖTET. a pénzügyi bizottságban, mint a ministerium kebelében az én közbejöttömmel is folytatott enquetben tárgyalt javaslatait mielőbb életbeléptetni méltóztassék. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Fenyvessy Ferencz: T. képviselőház! Részben személyes kérdésben, részben pedig igénytelen szavaim félreértése miatt vagyok bátor csak néhány perezre szót kérni. Mindenekelőtt Eötvös Károly t. képviselőtársammal kívánok végezni. (Élénk derültség a szélsőbalon.) Egyet elismerek, t. ház, ha kivégezni nem is akarom benne azon szellemes és derült hangulatot, humort, azokat az édeskés-bájos ismereteket . . . (Felkiáltások a szélsőbalon: Hazafias!) — Méltóztassék bevárni — ... beburkolva hazafias, elismerésre méltó színezetben. Távolról sem szándékozom kivégezni azt a derült hangúlatot és érdekes élezelődést, a melylyel a t. képviselőtársam és barátom ezt a kérdést taglalni jónak látta. Csak személyes kérdésben akarok felszólalni, mert engem a t. képviselő úr úgy tüntetett fel, mintha én magamat szakértőnek tartanám. Kijelentem, hogy én nem is óhajtottam beszélni ebben a kérdésben, sem szólásra felírva nem voltam, sem szólni nem akartam ; de minthogy Okolicsányí Lászlő előttem szólott t. képviselőtársam véleményem szerint túlzottan állította elo a kérdést; kötelességemnek tartottam felszóMni, a mihez jogom is volt, és kedvem is volt, (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon) és a t. képviselőtársam a lehető legszerencsétlenebb térre tereli a vitát, ha még a nem politikai kérdésnél is személyes motívumokat kever a vitába. Azt fejtegette a t. képviselő úr, hogy én mennyiben vagyok szakértő és mennyiben hasonlítok az operaháznak egyik violin mesteréhez. Minden, akármi vagyok, de nem vagyok szerencsétlen flótás, (Derültség.) és nem helyeselein a vitatkozásnak ezt az irányát, mert nagyon bajos volna bebizonyítani, hogy közülünk Eötvös Károly t. képviselő úr, vágyén értünk a zenéhez jobban? Maradjunk amellett, hogy én szeretem a zenét, és zenekedvelő vagyok, és megpróbálom a t. barátom fejtegetéseit a kellő értékükre leszállítani. A t. barátom azt mondja, hogy nem csoda, hogy így beszélek a magyar zene Sajátságairól, mert én mindig a m. kir. operaház zenekarának tagjai közt forgolódom. Nem tagadom, hogyha zenéről akarok beszélni, akkor inkább ezekhez fordulok, mint a t. barátomhoz. Ha ügyvédi kérdésről van szó, örömmel megyek hozzá tanácsért, remek tudományát igénybe veendő, de a zene dolgában nem fordulok hozzá ; mert az ő társaságában a zenének csak egy fajával tudnék megismerkedni, a melyhez a t. képviselő úr igen jól ért az 48