Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-186

18<S. országos ülés 1898 máresdus 22-én, szerdán. 833 mint egy nagyszabású képet, a minő pl. Lengyelország felosztása, melyet Matejko festett s hol az utolsó costitm s az utolsó knlpagdarab is korhű és nemzeti lengyel. Az ily zsinóros oroszlánféle kép nem fogna tetszeni Fenyvessy Ferencz t. barátomnak, hiszen a festészet universalis. Azonban maradjunk szigorúan a zenénél Azt méltóztatott mondani, — feljegyeztem, — hogy nem kívánhatjuk, hogy a zenész minden gondolatát magyar rythmusban fejezze ki. Természetes, hogy ez nem kívánható. Hanem, hogy vannak nemzeti zenealkotásaink a magasabb műfajokban is: ezt megmutatta Erkel »Bánkbán« operájában, (Igaz! Úgy vau! a szélsőbalon) melyben van magyar motivuni, van olasz is, de igen szépen elegyítve úgy, hogy az egésznek a caractere magyar s nemzeti. Óhajtanám ezt az irányt fejleszteni kellő méltatásával a történelmi magyar zenének, melyből a mostani fejlődött ki. Meggyőződésem, t. ház, hogy még sokat fog fejlődni ezentúl is a magyar zene, de ne méltóztassék oly megvetőleg nyilatkozni arról, mint beszéde végén, midőn azt tetszett mondani, hogy csakis czígányrythmusból áll. (Helyeslés a szélső bal felől.) Engedelmet kérek, de már Liszt Ferenoznek, a ki elég nagy zenész volt, megczáfolták azt az állítását, mikor a magyar zenét ezigányzenének nyilvánította, a mi óriási tévedés volt. Méltóztassék kimenni KisÁzsiába, Bosporusba, a hol nem ezigányok lak • nak, hanem törökök, a mi fajrokonaink, és rögtön fel fog tűnni a melódiák és a mi dalaink közötti benső, mély, csodálatraméltó rokonság. Ott kellene ezeket tanúlmányoztatní a t. eultusminister urnak, s a Káldy-féle embereket, a kiknek van érzéke a magyar zene iránt, oda kellene kiküldeni, hogy gyűjtsék össze azokat. Hogyha nyelvészeink elmehetnek Finnországba és Lapponiába, hogy ott az ostyákok, vogulok és votjákok nyelvét tanulmányozzák, még könnyebb volna a török zenét, a magyar zenéhez hasonlítva, összegyűjteni; mert ezáltal oly zenei kincsek gyűlnének össze, ha ezen százados keleti zeneütemek összehasonlíttatnának, hogy magunk is meg lennénk lepve, és meg tudnók határozni, hogy mi abból a tősgyökeres magyar és mi a keleti fajrokonainkkaí azonos zene. (Úgy van! bal felől.) Azt méltóztatott mondani, hogy szeretné azt a, embert látni, a ki, mint zenetanár egy egész éven át tudna találni előadni valót a magyar zenéből. Nem készültem a dologra, semmit sem olvasgattam előre, meg is lepett a felszólalás, mert nem hihettem, hogy a magyar parlamentben ily irányú felszólalás történhessék, de még így is egész sorozatát tudnám adni a magyar zene különböző phasisainak. Priscus Retorból I tudjuk, a ki a magyarok édes balladáiról beszél, hogy Szent Gellért, midőn egy szolgálólány kézimalmot hajtva dalolt, így szólt titkárához: »Hallod-e, mily édesek a magyarok melódiái ?« így tudjuk, hogy Parisban a Rickelieukönyvtárban, az Anjouk korából egy magyar zenemuvek hangjegyeiből álló könyvet fedeztek fel, a melynek hangjegykulcsai még nincsenek egészen megfejtve. Ezeket is meg kellene fejteni, s ebből meg lehetne állapítani, hogy mini) összeköttetésben van a magyar zene az olasz zenével, mert kétségen kívül áll, hogy az Anjouk olasz zenészeket hoztak be magukkal. Tudjuk Zápolya János királyról, hogy magyar zenekara volt. János Zsigmond udvarából is maradtak fenn magyar zeneművek a szász Bacíarctól. Ott vannak továbbá a »passamezzo ungherese« k. Csak keresni kell, s találunk elég magyar zenét. Ott vannak Tinódi Sebestyén hangjegyes kiadásai; ezek meg is vannak már fejtve Mátraytól, nem tudom, hogy egészen helyesen-e? Ott van bő sorozata a magyar egyházi zenének, melyet Bogisich fejtett meg. Ott van a református zsoltárokban és dicséretekben egy néhány nagyon régi, talán még Szenczi Molnár Albert korából, vagy talán még régibb időkből fenmaradt magyar ének Káldytól és Bartalustól, a ki még előbb kezdte meg a regi magyar zene kutatását, s a Tököli és Rákóczy korabeli dalokat gyűjtötte össze, tudjuk, hogy a múlt század végéből fenmaradt magyar dalokból componálták Lavotta, Csermák és Bihari magyar dalaikat. Sőt többet is tudunk; tudjuk azt, hogy a világhírű zeneköltő Haydn, ki Esterházy berezegnek volt karmestere Kis-Mártonban, igen ismerte a kuruez dalokat, hogy Schubert symphoniáinak számos melódiáját ezen kuruez nótákból merítette, a melyeket t. barátom oly annyira lenéz, (Úgy van! bal felől.) Tudjuk továbbá, hogy mikor itt a királyhymnus megalkotásáról volt szó, a m. kir. operaház megnyitására, Liszt Ferencz király-hymuusát a Rákóezy-iudúló motívumaiból szerezte. Gr. Apponyi Albert: Nem adták elő, mert betiltották! Thaly Kálmán: [Betiltották, mert a Rákóczy-indúló bizonyos uraknak nem volt kedvére. Elég az hozzá, hogy ha hivatkozhatunk Haydnra, Schubertre és Liszt Ferenczre, akkor talán még sem olyan megvetendő az a régi magyar zene tanulmányozása; sőt vannak az újabb korban külföldi zenetudósok, különösen a németek között, a kik kimondották, hogy annyira kifejlődött már a zene pl. Németországban, hogy ott valami újat kitalálni már nem lehet, és hogy a magyar zene igen-igen alkalma*? substratum arra, hogy abból egészen új zeneiskola és zenei irány fejlődhessék.