Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-185

18S. országos ülés 1898. márezlns 21-án, kedden. 325 ket, azokról neki számot adjon, hogy aztán ő nekünk számot adhasson. Mióta a t. minister úr e nyilatkozatot megtette, — ez január 14-én történt, — két hónap múlt el, és sem a sajtóban a nyilvánosság előtt, sem itt, sem a közvélemény, sem senki absolute tájékozva nincs, hogy tulajdonképen kiküldetett-e ilyen vizsgáló bizottság? tett-e valamit? és, ha igen, mire bukkant, és egyáltalában a nemzeti kincsekkel, a melyek el tulajdoníttattak, mi történt? Felszólalásomnak az az első ezé]ja, hogy felkérjem a t. minister urat, kegyeskedjék most a budgetje tárgyalása alkalmával nyilatkozni az iránt, hogy ez a bizottság két hónap leforgása alatt feladatában milyen eredménynyel járt el, és mit jelentett a t. minister úrnak. Egyébiránt engem ugyanaz a meggyőződés és eszmemenet vezérel, amely vezette gróf Zichy Jenőt, képviselő társamat, a mely szerint én is arra törekszem, hogy a múzeumnak administratioja arra az erkölcsi niveaura emeltessék, a mely szükséges, és azok a helytelenségek, a melyek nem is a mai keletűek, hanem tíz évre vezethetők vissza, valahára véget érjenek. Én tehát teljesen hozzá járulok a beterjesztett indítványhoz, hogy bízottság küldessék ki, mely a rnnzeum összes állapotait megvizsgálás tárgyává tegye, s erről a képviselőháznak jelentést tegyen. (Helyeslés a ssélso halóidálon) Hogy ezt az indítványt én is pártolom, annak következők az okai, melyeket, röviden bátor leszek csoportosítani. Az interpellatiora adott válasz óta megjelent a t, minister úr Ítélete. Ebben az ítéletben az egyik hivatalnokra három, a másikra hét eset van felsorolva, a melyek annyira diffamáló természetűek, hogy a kik ismerik a fegyelmi bíróságok eljárását, egészen megdöbbentek a felett, hogy a t. minister úr csak arra határozta el magát, hogy áthelyezésre ítélje az illetőket. Nem régiben történt, hogy egy királyi aljárásbíió több ügyvédtől kölcsönt kért, és a fegyelmi bíróság már magában ezt a tényt olyannak minősítette, mint a mely teljesen kizárja azt, hogy egy ilyen bíró ezt a magas hivatalt viselhesse. Már most, ha itt a múzeumnál az eseteknek számos ilyen részletei fordálnak elő; ha egyszer kétségtelenül be van igaz.'lva az, hogy például valaki naplókat hamisít, hamis nevek alatt végez eladásokat; ha be van igazolva róla az, hogy éveken át nem számolt a pénzekről; he van igazolva róla példátlan hanyagság és rendetlenség, hogy ekkor pusztán áthelyezésre ítélje az illetőket a ministerium, azt nem találom a fegyelmi jog szabályai szerint igazságosnak, helyesnek. Én is barátja vagyok a tapintatnak és méltányosságnak, de az ilyen esetekben megkívánja azt a közvélemény, hogy a példás büntetés statuáltassék. Ebből kifolyólag én a t. minister úr eljárását ebben az ügyben nem tartom teljesen helyesnek, annál kevésbbé, mert az jutott nyilvánosságra, hogy azok az urak, a kik áthelyeztettek, a vidékre lesznek kinevezve tanfelügyelőnek vagy tanárnak. Nem tudom, miben áll a dolog, örvendek, ha nem úgy lesz, és kíváncsi vagyok megtudni, hogy hová lesznek kinevezve. Ez a körülmény már maga mutatja a t. minister úr eljárásának helytelenségét; de viszont az igazgatóra is visszahat ez, mert az ő igazgatása alatt történtek ezek a dolgok, és nemcsak mostanában, a ki egy kis figyelem mel kísérte a múzeum dolgait, az tudja, hogy tíz esztendőre nyúlnak vissza; hiszen 1887-ben és megelőzőleg, a régiségtárban és más helyeken folytonos visszaélések nyomára jöttek, elérkezett volna tehát az ideje, hogy mindent félre téve, ezen magasztos, országos intézet erkölcsi niveauja ós hivatása érdekében a minister úr oda hasson, hogy az az igazgató, akinek érdemét különben soha nem tagadtam, s nem tagadom most sem, sőt örvendek, hogy érdemeket szerzett a haza, és ezen intézet körűi, de a ki aggkoránál képtelen arra, hogy ezen intézetet vezesse, végre nyugdíjaztassák, és helyére olyan egyén neveztessék ki, a kinek munkaképessége és erélye teljes biztosíték arra

7 hogy ott az állapotok rendbe hozatnak. Kezemben van a múzeum szolgálati szabályzata, melyben hosszú szakaszokban fel van sorolva, hogy mi a kötelessége a mázeum igazgatójának és ezeknek lényege az, hogy mindenért az igazgató felelős. Már most előfordulnak az esetek, és a ki felelősségre nem vonatik, az az igazgató. Szerintem ez nem helyes, nem igazságos eljárás, és én vele izemben is, tapintatosan bár, de az igazságot kívánom é. vényre juttatni. Tudnék adatokkal is szolgálni arra nézve, hogy az országban milyen hangúlatot keltett a minister úr ítélete. Fel tudnám olvasni egy kassai elsőrangú tisztviselő levelét, melyben azt írja, hogy a múzeumban rámába kellene kitenni azt aj ítéletet. De nem akarok hosszadalmas lenni, s ennek felolvasására nem térek ki. Mindazonáltal fel kell, hogy említsek egy esetet, mely a következő. Értesülést kaptam, hogy egyidö'ben Zrínyi Miklósnak, a költőnek, iratait felajánlotta a múzeumnak egy Bécsben lakó kereskedő, hogy ajánlata olyan mostoha elbánásban részesült, hogy csakis a papír értékét ajánlották meg neki. Már most, ha az ember elgondolja, hogy a múzeumnak hivatása, főczélja, a nemzeti irodalom ismertetése és fejlesztése, elképed, ha azt látja, hogy úgy bánnak egy ily ajánlattal,