Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

22 *?*• országos ülés 1898, márcjsios 7-én, kedden. reskedelmi minister úr is felszólal és kérni fogja a technikát, addig másfelől csak egyetlenegy ministerium lesz, a melynek nincsen még iskolája, és az az ő Felsége személye melletti íninisterium. (Föl kiáltások: Dehogy nincsen. Annak van a legnagyobb! Derültség.) A tegnapi napon Péchy Tamás t. képviselőtársam oly kegyes volt, r egyik igénytelen beszédemről megemlékezni. Én, mint lovagias férfiú, viíísza akarom adni a kölcsönt, és én is leszek bátor megemlékezni egyik beszédéről, a melyben a felett panaszkodoít, hogy a magyar urak nem ismerik az udvari etiquettet, és kívánta számukra valami káté kibocsátását. Azt hiszem, igen jó iskolája volna az az ő Felsége személye melletti ministeriumnak, ha az udvari etiquette megtanulására Péchy Tamás óhajára, ilyen iskolát rendezne be. Akkor azután bekövetkeznék az, hogy Magyarország minden roinisteriu mának volna iskolája, csak a közoktatásügyi miiiister úrnak nem. Ezt a helytelen luxust, t. képviselőház, ám megengedheti magának egy egységei állam, és nemzet, a hol a kultúrpolitika elvégre is talán csak szakkérdés, de Magyarországon ezt tűrni nem lehet, és nem szabad, ezt az irányt igenis el kell törülnie az országgyűlésnek, legalább a jövőre nézve, mert Magyarországon a tanügyi politika nem szakkérdés, a melyet bármelyik professor úr el tud intézni, hanem igenis elsőrendű állampolitikai kérdés. (Igás! Úgy van !) És ezzel, t. képviselőház, leszek bátor áttérni igénytelen felszólalásom másik részére, a mely az egyházpolitika egy bizonyos ügyére vonatkozik. Mindenekelőtt kijelentem, hogy nem akarom követni a vita első szónokát, és absolute nem foglalkozom azon egyházpolitikával, mely a kormány programmja, melyet különben bizalommal várok, és nem óhajtok elvi discus sióba belemenni, pedig talán ez volna a legkönnyebb, hanem tisztán, és kizárólag oly ügyre hívom fel a t. ház figyelmét, a mely acut-ügy, a melyre nézve nem lehet mondani, hogy talán esetleg lett volna felvéve. Ez pedig, t. ház, a katholikus autonómiának ügye. (Halljuk! Halljuk !) T. ház! Nem régen az ország fő- és székváros.; is nyilatkozott, és követelte az autonómiát. Kern kételkedem, hogy Magyarország vármegyéi is, a mennyiben ezen kérdéssel foglalkoznak, ezentúl az autonómia iránti követelést föl fogják venni enuntiatióikba. Hanem ez oly fontos kérdés, melylyel temérdek más, rendkívül kényes, és rendkívül nehéz kérdés vau egybefíízvc. így például, hogy a congruát mellőzzem, ott van a párbér kérdése, melyet katholikirs autonómia nélkül megoldani nem lehet. A párbér, ez a középkori maradvány, folyton éles harczot vív a modern közgazdasági és jogi felfogással, melyet megoldani ma már igazán feltétlenül szükséges. A másik a kegyuraság, a melynél kiáltóbb anachronismns nines az országban, mert a kegyuraságnak, mikor még a nemesi ingatlanhoz volt kötve, meg volt a maga basisa, czélja, és hivatása. De most, az ősiség eltörlése után, mikor a nemesi ingatlanok fel lesznek és fel is vannak darabolva, mikor nem katholikus ember is bírhat oly ingatlant, melyhez egykor katholikus patron a tusi jog volt kötve, ma már anachroniamus az, hogy követeltessék nem katholikus embertől, hogy ő katholikus templomot fentartson, vagy felépítsen. Anachroimmus az, hogy van még ma is városi kegyuraság. Ennek volt értelme akkor, mikor valamely városnak nagy többsége katkolikusokból állott, de ma már a város, mint ilyen testület, melyben mindenféle vallású állampolgárok vannak, hogy az, mint ilyen, kegyuraságot képviseljen, ez oly anachronismns, melyet megszüntetni a kormánynak, kötelessége a katholikus autonómiának. Ennyi temérdek nehéz kérdéssel függ össze a katholikus autonómia. íme, ez az ok az, a mely sürgősen követeli, hogy a katholikus autonómia valamely formában létesíttessék. És elmondom igen röviden, t. ház, — mert be akarom fejezni beszédemet, — (Halljuk! Halljuk!) igénytelen felfogásomat a katholikus autonómiáról, micsoda czélt és hivatást tűzök én ki annak, és miben látom határait. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, a katholikus autonómiának czélját és hivatását nem látom másban, és nem is szabad, hogy más legyen, mint hogy a katholikus egyháznak külső kormányzata oly formában létesüljön, hogy a katholikus egyház rendelkezése alatt álló összes szellemi és anyagi erői Magyarország közművelődésének szolgáljanak, azt előmozdítsák, s hogy így a katholikus egyház azon kulturmissiot, melyet tőle a magyar állam, a magyar haza joggal megvár, és megkövetel, el tudja érni, annak meg tudjon felelni. Ezen defmitioból önként következik kettőAz egyik az, hogy a katholikus autonómia nem állhat más alapon, mint tisztán a katholicismus alapján, épen úgy, mint a protestáns autonómia a protestantismus alapján ; és következik a másik, az a fontos corollárium, hogy a katholikus autonómia ezen törekvése nem állhat, és nem is áll ellentétben az ország bevett vallásainak szabadságával, jogaival, és autonómiájával. (Úgy van! Úgy van!) Következik önként, hogy a katholikus autonómiára való törekvés előtt egy határ van, (Halljuk! Halljuk!) a melyet egy-