Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-174

äü 171, országok Ölés 1898. márccins 7 én, kedden. A felfüggesztve volt ülést ezennel megnyitom. Folytatjuk a tanácskozást. Perczel Béni jegyző: Fény vessy Ferencz! Fenyvessy Ferencz: Mélyen t. képviselőház ! A nagy angol költőnek, Shakespeare-nek »Lear király« czímű darabjában Cordélia fájdaldalmasan panaszkodik, hogy ő a leghívebb leánya édes apjának, mégis őt édes apja nem szereti, megveti. Magyarország közoktatásügyének árva geniusa, ha látni kénytelen, hogy a most meginduló úgynevezett közoktatásügyi buget vitában már a vita első t. szónoka, egy egyetemi tanár, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) hosszú beszédének egyetlen árva szócskájával sem gondolt erre az árva geniusra, és ha látni kénytelen, hogy Magyarország tanügyi politikájának főkoriuányzója, az igen t. minister úr, kénytelen mással foglalkozni, és másra gondolni, azt hiszem, teljes joggal panaszkodhatik Cordéliaként és felsóhajthat, hogy bár ő egyik leghívebb gyermeke édes apjának, a magyar hazának, a magyar országgyűlés atyai gondoskodásában mégis alig részesül. (Igaz! jobb felől.) Kérem nekem megengedni, hogy ezt az árva leánykát én felkaroljam, (Derültség.) és legalább egy pár perezre reája a t. ház kegyes jóakaratú atyai gondoskodását kikéljem. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Alig van költségvetés, melynél az egyes tételek számaiból és a felvett összegek nagyságából egyezerre egy felől oly kevésre, és egyszerre másfelől oly sokra lehetne következtetéseket vonni, mint épen a közoktatásügyi ministeiium költségvetésénél. Egy felől kevésre lehet coiicludálni épen e számokból, mert, ha tízszer annyi volna is fölvéve ezen budget előirányzatába, a mi fájdalom nem történt meg, még akkor is tisztán csak ezen számokból, és tisztán csak a felvett, költségösszegek nagyságából Magyarország cultuspolilikájának haladására, a melyben elvitázhatlanúl ténykedő szerepe van a t. minister úrnak és munkatársának, — és az általános európai modern és magyar mü/eltség fejlődési fokára, szóval az egész magyar nemzeti kultúra állapotára következtetni alig lehet. És ez igen természetes. Egy ország cuituralis erejét, egy ország szellemi értéket számokkal kifejezni nem lehet épen úgy, a miként nem lehet az embereknek lelki nagyságát rőffel, méterrel megmérni. De másfelől elismerem fájdalommal, hogy ezen számokból nagyon is lehet consequentiát vonni arra a szomorú jellemző tényre, hogy Magyarországnak ereje még most sincs azon a fokon, hogy erre a czélra, a melynél nemesebbet, a melynél nemzetfentartóbb czélt és eszközt nem ismerek, a magyar nemzeti kultúrára, többet tudna a magyar országgyűlés áldozni, mint a minőt ezen szűk keretben ezen koldus-tarisznyával áldozni kénytelen. Pedig, t. ház, az alkotmányos aerának első kultusministere, a halhatatlan emlékű b. Eötvös József egyik levelében, melyet nemrég Falk Miksa képviselőtársam volt szíves közölni, igen szépen irja, a midőn azt mondja: »Mindig arról voltam meggyőződve, hogy Magyarország létele és jövője tisztán és kizárólag csak a kultúra kérdése, — a mikor azt irja, — mindig meg voltam győződve arról, hogy ezen létei, és jövő attól függ, hogy mi magyarok azon népeket, a melyek közt élünk és lakunk, a kultúra terén a civilisatio szempontjából mennyire tudjuk megelőzni, és mennyire tudjuk őket túlhaladni. Épen azért, t. képviselőház, a magyar nemzeti cultura érdekében nem lehet soha eleget e költségvetésben megszavazni, és nem lehet sohasem elérnünk azt, hogy azt mondjuk, hogy eleget tettünk, épen mint . . . Elnök: Kérem Szederkényi Nándor és Wittmann képviselő urakat, ne álljanak a terem közepén. (Felkiáltások szélső balon; Ezt tegnap kellett volna tenni!) Fenyvessy Ferencz: .. . uem lehet kép zelni olyan számot, olyan numerust, a melyhez nem lehetne mindig adnunk, és mindig a nélkül, hogy el tudnók érni a legnagyobbat. Justh Gyula: Tessék a túloldaliakat is megszólítani, hogy ne álljanak a terem közepén. (Halljuk!) Fenyvessy Ferencz: Nem szándékozom a t. ház szíves figyelmét hosszabb időre igénybe venni, mert azok közé tartozom, a kik azt szeretnék, hogy az amúgy ia már hosszúra nyúlt vita minél előbb be lenne fejezve, (Helyeslés jobb felől.) és másfelől, mert épen a tanügyi politika terén, — nézetem szerint, — sokkal helyesebb, hogy ha a vita súlypontja a részletes tárgyalásnál fejlődik ki, (Helyeslés.) a hol a gyakorlati tapasztalatoknak is több ereje és gyakorlati haszna lehet. Én, t. ház, mai igénytelen felszólalásomban csak egy pár vonással akarok megemlékezni egyrészről a tanügyi politikának általános irányáról és másrészről az egyházpolitika egy kérdésére nézve, s itt úgy magam, mint azon párt részéről, a melyhez tartozni szerencsém van, egy határozati javaslatot leszek bátor beszédem végén a t. háznak benyújtani. A mi az elsőt illeti, az általános kultúrpolitikát, úgy nemzetem érdekében egyet kívánok és óhajtok, hogy az az eszme, melyet a t. minister úr, — és ezt is büszkeséggel mondhatja el magáról, — önmagával hozott a ministéri székbe, hogy az az eszme, mely az ő speciális kuitur-politikai egyéniségét, programmját képezi, hogy az az eszme, mely hivatva van,