Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-182

18*. emáf»s ttlés 189S. ináreilus 17-én, pénteken. 23? mértékben utat nyit neki, (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon,) Ily szempontból fogjuk fel mi a kötelező polgári házasságot, és ezért választottuk ezt a megkötési formát. Egyik nagy sulylyal biró ok volt az is, hogy ez a forma biztosítja legjobban, hogy úgy az egyház a maga természetes körében, mint az állam a jogélet terén, teljes szabadsággal működjék, s egyik a másikat ne akadályozza s ne akarja befolyásolni: csak ezen megkötési forma mellett, és csakis e mellett látom én ezt teljesen biztosítva. Nem fél megoldást akarunk, de elvi, maradandó rendezést. Elég a házassági törvényhozás viszony problémájának nagyon komoly és átható felfogása, hogy azon fél megoldás mellett, a mely tele van természetellenes helyzetekkel, mely könnyen súrlódást és kényes kérdéseketteremt, hogy, mondom, a facultativ mellett ne maradjunk, és hogy úgy oldjuk meg a kérdést, hogy a két nagy remije az emberi viszonyoknak épen a házas-ág terén kölcsönös jóakarattal ne csak megférjen, hanem közre is működhessék. (Általános helyeslés.) Végül még csak egyet. Angliára is hivatkoztak itt. (Halljuk.

1 Halljuk!) Jó is, hogy hivatkoztak, mert a continensen a facultativ megkötési formák igen rövid életűek, átmeneti természetűek voltak. (Halljuk! Halljuk!) Nézzék csak meg az egész angol törvényhozást, és az azon alapon kifejlődött állapotokat. Példátlan készséggel alkalmazkodnak ott különbség nélkül az egyházak az államnak világi jogrendjéhez. Ez részint az anglikán egyház természetéből, részint a katholikus egyháznak ott nagyon okos politikájából, részint a dissenter egyházak természetéből folyik. De kérdem, építhetünk-e mi itt egy ilyen nagy, egy ilyen lényeges megoldást, építhetünk biztosan ezen feltételezésre, kivált ha tudjuk azt, hogy azon facultativ szabályozás tele lesz kényes helyzetekkel ? Legyen az egyházi, vagy legyen az állami intéző körökben bármi okból idegesség vagy ingerültség, vagy forogjon fenn bármely jól vagy rosszul felfogott érdek, és akkor a harmonicusnak kép • «elt szabályozás a viszályoknak és súrlódásoknak kútforrása leszen. (Halljuk! Halljuk!) Ha már felszólaltam, hadd mondjak még el két észrevételt azokra, a mik nem ma, de néhány nap előtt felhozattak. A házasság megkötésének kötelező polgári formája tekintetében, vagy helyesebben a polgári házasságra nézve még két aggodalom igen nyomatékosan fejtetett ki. Azt mondották, hogy megfosztja az államot, helyesebben a keresztény polgárokat keresztény érzelmeiktől, elidegeníti őket vallásuktól és egyházuktól. Ennek bizonyságát két jelenségben vélték felfedezni. A meg nem keresztelt gyermekek számának szaporodásában, és azon házast&gok számának emelkedésében, melyeknél az egyházi megkötés elmaradt. Elidegenednek az egyháztól? Miért? Mert az állam nem gyakorol kényszert. Nem kényszerít a keresztelésre. Nem küldi a, híveket az egyház elé a házasság megkötése végett. Tehát, mert az állam kényszere mellőztetik, ez gyengíti meg a kereszténységet! Én minden egyház legjobbjaival, a kiknek műveit ismerem, felelek erre. Azok azt mondják, hamis és tévtan az, mely azt állítja, kogy az állami kényszer akár hasznára van, akár szükséges a kereszténységnek. Hiszen a legjobb esetben is csak egy külső állapotot^ teremt. Nem szünteti meg a bajt, csak elfedi. És ha a kényszer megszűnik, a már létező, a, valódi bajok kiderülnek, és azt hiszik, hogy azok újból keletkeztek. Én azt hiszem, hogy ha a kényszer megszűnik, minden egyház fog nyerni bensőségben, abban, a mi neki igazi ereje és kell, hogy igazi kincse maradjon, t. i. hogy hívei ragaszkodása önkéntes és valódi. Ne adja cserébe az egyház e helyzetét soha azon kétes értékű világi kényszerért. Ha uincs kényszer, kettőzött buzgósággal kell működni, és hívei ragaszkodásának van igazi értelme, van igazi becse. Ha e kettő között a világi kényszert választja,, azt az egyházi élet igazi kincsével, a bensőséggel és őszinteséggel igen drágán fizeti meg. (Zajos helyeslés és éljenzés jobb felöl.) Támogatva van ez ellenvetés, és ezzel végi zem felszólalásomat, a statisztikai adatokkal. Némi reluctantiával nyúlok ehhez, mert megvallom, a statisztikai adatok bizonyító erejét csak akkor ismerem el, ha azokat minden oldalról megvilágító kritika kiséri. Nem hivatkoztak Francziaországra, Belgiumra, a hol ma már még az egyházi körökben sem kételkednek, hogy a vallásos érzület bensőségének s magának az egyháznak a kötelező megkötési forma behozatala épen nem ártott. Vajay István: De fölösleges! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Ha megengedi, erre most nem felelek. (Helyeslés jobbról.) Hanem hivatkoznak Németországra. Többen a mi oldalunkról is hivatkoztak Öttingen egy kitűnő kis munkája után Poroszországra és főkép a Berlinre vonatkozó adatokra. Megszereztem a hivatalos legújabb kimutatásokat 1890-ig. Először vegyük magát a nagy metropolist, melyet szeretnek modern Athénjének nevezni. Vajay István: Babilonja! (Derültség.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: Ki-ki ízlése szerint. (Tetszés.) Nézzük hát, hogy e kétségtelenül rohamosan megnőtt, intelligens és iskolázott lakosságú nagyváros, a socialismus, az industrialismus, és mint írják, az atheismus összes befolyásával szemben minő helyzetbe