Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-181

196 181. orsa&sos ölés 1898. máreisini l«-án, eütttfirtOkSn. áll, ég hogy nekünk, különösen szemben a fő- j papok hadüzenetével, állást kell foglalnunk. Ezen állásfoglalás lehet liberális, vagy lehet ultramontan. Én az őszinte és komoly meggyőződést minden viszonyok között respectálom; de semmi esetre sem helyeselhetem azok álláspontját, a kik a szabadelvtíséget elvben dicsőitik, sőt egekig magasztalják, de a mikor ennek előmozdítására alkalom kínálkozik, azt azért repudeálják, (Zajos helyeslés.) nehogy a jelenlegi kormány szekerét a hínárból kihúzni segítsék. Kimondom nyíltan, hogy én a szabadéi vűségnek ilyen támogatását, a melyből nem kérek, nem tartom másnak, mint kypokrisisnek. Horváth Gyula; A kormánytól? Veszter Imre: Ez alkalmas lehet arra, hogy a külső izgatás belőle még nagyobb bátor ságot és erőt merítsen, de semmi esetre sem felelhet meg az elvhííségnek, melyet minden komoly politikustól megkövetelhetünk, s melynek eddigi hiánya okozta Magyarország legtöbb baját. Én részemről nagyobb súlyt fektetek a szabadelvűség diadalára, mint a momentán pártérdekre. Jobban szeretem a szabadságot, mintsem gyűlölöm politikai ellenfeleimet. Hogy a jelen kormány lehetőleg mielőbb megbukjék, s a mostani politikai helyzet elvi alapokon nyugvó ily pártalakulás útján gyökeresen megváltozzék, azt én is óhajtom; de hogy a kormány épen a liberaiismus kérdésében bukjék el: azt nem óhajthatja senki, a ki az ultramontanismus termékét és hatalmi czéljait ismeri. (Helyeslés jobb felől.) Igaz ugyan, a szabadelvűség akkor sem volna eltemetve, ha a jelen kormány most megbuknék. Ez esetben csak két dolog volna lehető'. Vagy az, hogy olyan kormány következnék, mely Magyarország államiságát nemcsak Rómával, de Bécscsel szemben is képes volna érvényesíteni, s egy ilyen kormány kétségtelenül a nemzetnek összeségére támaszkodhatnék: vagy pedig, és ez az, a mivel már is ijesztegetnek bennünket: következnék a reactio. Hadd jöjjön! majd szembeáílunk vele; én ezen rém előtt sem vonom be a szabadelvűség zászlóját; mert ismerve nemzetemet, tudom, hogy a reactio e hazában még mindig maga után vonta a széttagolt nemzetnek újbóli és annál erősebb összefőrradását, s biztos vagyok benne, hogy olyan kormány, mely Magyarországon a szabadelvű haladásnak meggátlására vállalkoznék, három hónapig sem tarthatná magát. S most, hogy ezekben az én rendíthetetlen elvi álláspontomat azt hiszem, elég határozottan kifejtettem, egedje meg nekem a t. ház, hogy még egy concret tárgyra, t. i. az 1868. törvényezikk LIIL ezikkére is röviden kiterjeszkedhessen!. (Halljuk!) Én perhorrescálom a római non possumus álláspontját, komolyan akarom a paxot, s ennélfogva nem is csatlakozhatom azokhoz, a kik az említett törvény fentarfcásához semmi alkut nem ismerve, feltétlenül és mereven ragaszkodnak. Egy törvénynek, melynek nincsen sanctioja, s melyet sem a kihágási törvény paragraphusaival, sem a cultusministeri rendelettel végrehajtani nem lehetett és nem lehet, én úgy sem tulajdoníthatom azt a jelentőséget, melyet annak némelyek, sőt sokan mégis tulajdonítanak. Az említett törvény 12. §-ról, mely a sexns sexum sequitur féle princinmot tartalmazza pláne elismerem, hogy az nem szabadelvű, mert alteralja a szülők természetadta szabad rendelkezési jogát. (Helyeslések.) Másfelől azonban tudom, hogy ezen törvény hosszú és keserű felekezeti viszályoknak képezi zárkövét, s miután arról is van tudomásom, hogy ezen törvény, daczára fogyatékosságának ma is sokaknak szolgál megnyugvásul, kijelentem, hogy nem zárkózom ugyan el ezen törvény megváltoztathatósága elől, a megváltoztatáshoz azonban csak úgy és azon esetben járulhatnék hozzá, ha a felekezeti súrlódások és viszályok megelőzésére és meggátlására a mostaniaknál megbízhatóbb és hatályosabb más garantiák állíttatnának fel. Addig azonban, míg ez be nem következik, az említett törvényt nem tartom sem módosíthatónak, sem eltörölhetőnek. Mielőtt beszédemet befejezném, legyen szabad még egy észrevételt tennem azokról, a kik a polgári házasság kérdését akár párttaktikából, akár hitfelekezeti túlbuzgóságból szóban és Írásban izgatás tárgyává tenni jónak látják. (Halljuk! Halljuk!) Mig mi itten a törvényhozás termében, ha néha élesen is, de mindig csak megengedett fegyverekkel küzdünk egymás ellen, addig künn az ország számos vidékén a vallás jeligéi alatt hol szószéken, hol népgyűléseken folyik a féktelen agitatio. Kathoiikus társaságok keletkeznek; némely helyütt a clerus a protestánsok ellen ingerli híveit, mint a kik a katholikusokat vallásuktól akarnák megfosztani. Ha ez így megy tovább, azt hiszem, nem kell sokáig várnunk, a mikor majd a kálvinista kuruczság is meg íog mozdulni, hogy a mint az Magyarországon már egyszer megtörtént, neki menjen a szent képeknek. Csakhogy mindez most a XIX. század végén másként is nyilvánulhat. Most a kölcsönös bujtogatá-oknak az lehet eredménye, hogy majd a demagógia ragadja kezeibe a gyeplöt, (Úgy van! jobb felől.) s a felingeríílt ochlocraticus elemeket oly jelszavakra hívja fel, 8 oly zászlók alá csődíti, melyekre a mostani