Képviselőházi napló, 1892. X. kötet • 1893. márczius 7–márczius 24.

Ülésnapok - 1892-177

100 177, oríüágos fllés 1898. márcxtng. 10-én, pénteken. iskolák tanköteleseinek tényleg iskolába járó növendékeiről, kiknek százalékos aránya a jelentés szerint semmiféle emelkedést egyáltalában nem mutat. Még inkább ezt mondhatjuk a tanitóképezdék növendékeiről, kik közt csuk egyetlen egy évben, majdnem 4000 volt olyan, a ki szintén a jelentésben említett pont miatt, hogy t. i. az állami segély megszoríttatott, egyetlen egy év alatt, az iskolát elhagyta. De ha tekintjük magának az iskolák szaporodás 'nak számát, azt is vajmi csekélynek mondhatjuk. Mert igaz, hogy 62-re teszi azokat, a melylyel egy év alatt azok szaporodtak. De kérdem, micsoda ez a 62 akkor, mikor tudjuk, hogy 243 azon községeknek száma, ahol iskola egyáltalában nincs, és ugyancsak a jelentés szerint 2000 tanításra alkalmas helyre volna szükség, hogy a gyermekek ott oktattassanak, neveltet heBsenek. Mindezeket a hibákat javítani, és azt megakadályozni, hogy a tanító-képezdei növendékek száma, legalább abból az okból, mely e jelentésben van, apadjon, a t, kormánynak legelső és legfőbb kötelessége. (Helyeslés a szélső balon.) A közoktatási kormánynak kellene már végre-valahára egy olyan költségvetési elő irányzattal lépni a ház elé, a mely kulturális nagy érdekeinknek megvalósítását, biztosítaná: én azt hiszem, hogy nincs, nem lehet ebben a házban egy ember sem, a ki ilyen költségvetést a legnagyobb készséggel és örömmel a magáévá nem tenne, azt el nem fogadná, (Helyeslés a szélsőbalon.) De mit tesz a kormány, illetve a közoktatási minister úr? Azt, hogy daczára, hogy ezek a nagy hiányok mindenki által jól ismerve vannak, daczára, hogy itt legfontosabb közművelődési és nemzeti érdekeinkről van szó, jime ebben az évben is megelégedett azzal, hogy költségvetését mintegy másfél százezer forinttal emelje, a melyből tisztán iskolai czélra csak 82.000, jobban mondva 62.000 frt esik; nemcsak, hanem, a mint szintén a jelentésből látjuk, a tanítóképezdéknél az eddig 106 ezer forint államsegélyt 62 ezer forintra szállították el. A t. minister úr ilyen eljárással, a költségvetésnek a nagy czélhoz képest ilyen krajczáros • kodás emelésével azt a hiányzó 243 iskolát, és a kétezer községben, a hol iskolákra van szükség, sem tanítót, sem az iskolát nem fogja megteremteni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Nem akarok tovább menni e részben, hanem annak eonstatálásával, hogy közlekedési állapotainknak képe az anyagi oldalt tekintve, kivéve egyes részleteket, nem olyan, a milyennek mi szeretnők, s nem olyan, a melylyel megelégedve lehetnénk, áttérek az érem másik oldalának, a szellemi résznek a megvilágítására. A 1 minister úr jelentésének 10. lapján sz6j-ul-szóra azt mondja: » Mindenekelőtt megemlítem, hogy úgy a tanítás átalában, mint különösen a magyar nyelvnek a nem magyar nyelvű iskolákban való tanítása sok helyütt nem mutat fel oly eredményt, minőt joggal várni lehet, s nemcsak jelentéktelen helyeken, hanem egyes törvényhatósági városokban is, a hol a szükséges anyagi eszközök nem hiányzanak, a népiskolai oktatás hiányossága és eredménytelensége, mint jogos és alapos panaszok merülnek fel.« Nos, t. ház, ennél lesújtóbb kritikát közoktatásügyi állapotainkról még ecsettel sem lehet festeni. Pedig, hogy így van, el kell hinnünk, mert hisz a minister úr mondja. El kell hinnünk, hogy a tanítás eredménye sem a magyar, sem a nem magyar tannyelvű iskolákban nem olyan, mint a melylyel meg lehetnénk elégedve, s melyet joggal követelhetünk. El kell ismernünk, hogy a népoktatás eredménytelenségéről felmerült panaszok teljesen alaposak. Valóban sajnálatos, hogy alkotmányosságunk egy negyed százada után még a tanügyi téren így állunk. De ép azért méltó, hogy ennek okát keressük. Kereste a minister úr is, és megtalálni is vélte, részint a hiányosan képzett tanítókban, részben a tanítók csekély javadalmazásában, részint abban, hogy az iskolafentartók a tanítók megválasztásánál nem járnak el kellő körültekintéssel. Tagadhatatlan, hogy mindezek olyan okok, melyek a tanítás kellő eredményességét gátolják, de hisz épen a közoktatásügyi kormánynak volna feladata, hogy legalább ez okok két elsejét minél hamarabb megszűntesse, mert ha a tanítók mindannyian kelíően képzettek, és a tanítói állások tisztességesen volnának javadalmazva, a harmadik egészen megszűnnék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A tanító-képezdéknek kellő számban való felállítása, és a tanítói állások kellő javadalmazása a kormány kötelessége, még pedig akkor és ott is, a mikor és a hol e czélból felekezeteket kellene segélyeznie; kötelessége azon óriási áldozatok visszafizetéseként, melyeket, az egyes felekezetek az általános műveltség, és különösen a népnevelés emelésére hoznak. (Helyeslés a szélső balon.) De mit tapasztalunk ? Azt, hogy a kormány e téren is alig tesz valamit, mert hiszen azzal a 11 iskolával, melyet egy év alatt felállított, csak nem dicsekedhetik? Alig tesz tehát valamit, s azoknak, a kik tenni akarnak, vagy egyáltalán nem, vagy csak egy morzsa hulladékot ad az állam asztaláról; láttuk a múlt évben, csak 25 vagy 50 forinttal járul a kormány egy tanítói állomás fizetésének javításához, mégis már ökölnyi jogokat követel érte. És ha a kívánt jogokat meg nem nyeri, ha azok a szegény segélyre szorulók nem akarnak Ézsauként egy tál lencséért lemondani aíitono-