Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-169

1«#. »Tsj!áf»s «les mi HikiMüi* 1-én, s&efááli §()§ számban. Hogy ez az eredmény eléressék, arra ugyancsak ezen kimutatás szerint 5,973.000 frt árú fa szándékoltatik értékesíttetni ez évben. TehíU körülbelül nem egészen ye-od része a nyers bevételnek az, a mi a kezelés után, mint tiszta jövedelem, az eladásból fenmarad. Én ezen összeget oly csekélynek tartom, hogy ez indít arra, hogy felszólaljak a t. házban, és főkép azért, hogy rámutassak arra, a mi hitem szerint ezen jövedelemnek nagyon csekély voltát előidézi. (Halljuk! Halljuk!) A kincstári erdőkből óriási mennyiségű faanyag vétetik ki évenkint, és hogy ezen 5,973.000 frt bruttó bevétel milyen áron éretik el, annak alig lehet világosabb bizonysága, mint az, hogy egyes hosszú lejáratú szerződések által a kincstár csak 60 krajczárt, sőt még ennék is kexesebbet kap egy űrméter fáért, és ebből kiszámíthatjuk, hogy mily kincset adunk oda, hogy 947.000 frt jövedelemmel szaporodjék az állam bevétele. (Űgy van! Űgy van!) Az okot az értékesítés módjában találom, mely teljesen elhibázott. Á kincstár háromféle módon értékesíti erdőtermékeit. Az egyig mód a tarifák szerinti házi eladás. E szerint a kincstári telepeken vagy raktárakon összehalmozott fa egy elö're meghatározott, minden uradalomban külön-külön megállapított tarifa szerint adatik el azoknak, a kik épen jelentkeznek. Az egyik kap egy öl, a másik egy íírköbméter fát, a harmadik ezer zsindelyt, szóval kinek a mi s a mennyi tetszik a tarifa szerint. Ez ellen más kifogás nem emelhető, mint az, hogy az eladás a telepeken nem íízlet, hanem hivatalszerüleg történik. Hogy csak egyet említsek, télen a vevő 10 — 15 kilométernyi távolságról bejön, megérkezik a kin estári raktárhoz vagy telephez, mondjuk 10 órára, akkor várnia kell, míg a többivel végeznek; 12 órakor becsukják előtte a kincstári hivatal ajtaját, két óráig várhat. Ha téli időben estére haza akar érkezni, már egy órakor el kell indulnia. Hogy e kellemetlenségeknek ne legyen kitéve, nem vesz a kincstártól, hanem ugyanazt a fát megveszi drágábban attól a vállalkozótól, a ki a kincstártól tarifa szerint megveszi a fát, átviszi a szomszédba és ott eladja drágán. Ezt tajmsztaljuk minden kincstári raktárnál, és ennek tisztán csak az az oka, hogy a dolog a kincbtár által nem íízletszeiííen kezeltetik, hanem azok az urak, a kik ott vannak, hivatalnokok, a kik nem sokat törődnek az üzlet érdekeivel, de meg a publikummal sem. (Űgy van! bal felől.) A második módja a kincstári fa értékesítésének az árverés útján való értékesítés. Ez kétfélekép történik. Vagy a helyszínén, az erdőkben történik az árverés, a hol rendesen csak a hagyoncz-fák, de néha egész telepek is eladatnak. Ott a kikiáltás élő szóval történik az előre megállapítot becsár alapján, az ígéret is szóval tétetik, s a fizetés rögtön teljesíttetik. Ennél semmiféle visszaélést nem képzelek. Az értékesítésnek másik módja, midőn nagyobb területek adatnak el ajánlat, u. n. offertek útján. Az értékesítés e módjánál már a legtágabb köríí visszaélések történnek, mert ha egy ajánlati tárgyalás megtartatik, annak feltételei időközben, gyakran az árverést közvetlenül megelőzőleg, néha az offert-tárgyalás alatt is a feltételek megváltoztattatnak. Aztán, mikor már az offert-tárgyalás teljesen be van fejezve, akkor utóajánlatok fogadtatnak el, és a legtöbbet ígérő sohasem lehet bizonyos a felől, hogy meg is kapja-e azt, a miért legtöbbet ígért. Erre példákat hozhatok fel, s ha a t. minister úr p- rancsolja, rendelkezésére állanak azok. Az értékesítésnek ezt a módját teljesen elhibázottnak tartom, mert leszállítja a kincstári fa eladására kituzöttoffert tárgyalások és licitatiók hitelét. Ez offert-tárgyalásokon csak az jelenik meg, a ki Papiermannnak megy oda, vagy a ki előre biztosítva van, hogy ő kap valamit, még ha nem is a legtöbbet ígérte érte. Hogy pedig ez csakugyan elhibázott, arra világosabb bizonyítékot nem hozhatok fel, mint Szapáry földmívelési minister úrnak 1890-ben ugyancsak a budgct-tárgyalás alkalmával e tárgyban adott válaszát, a mely így szól: »A mi végre az erdőtermékek értékesítését illeti, határozottan kijelentem, hogy az értékesítés különböző nemei közül a nyilvános árlejtési tárgyalást tartom a leghelyesebbnek; e mellett ÚJÍV a kincstár, mint a nagyközönség érdeke kielégíthető, és ígérem, hogy a kormány ezután ehhez fog ragaszkodni. Hogy pedig az árlejtésnek hitele is legyen, gondoskodni fogok arról, hogy utóajánlatok ne fogadtassanak el; (Helyeslés a szélsőbalon.) a feltételek előzetesei állapíttas sanak meg, és az árlejtés előtt megállapított feltérelektől eltérés időközben ne történjék. (Élénk helyeslés bal felöl.) Ezzel vélem leginkább elérhetőnek azt, hogy a nyilvános árlejtések hitele biztosíttassák.* (Helyeslés a baloldalon.) Madarász József: í?y kellene lenni! Bernáth Dezső: De eddig még nincs így. A faértékesítés harmadik módja a hosszú lejáratú szerződés az ú n. fabárókkal köt tt üzletek. Ezt tartom az összes értékesítési módok legutolsójának, mert a kincstár keze megköttetik, és pedig nem azért, hogy az országra nézve hasznos, egyes iparvállalatok fejlesztése mozdíttassék elő, hanem tisztán csak azért, hogy az illető nagykereskedők fix árakon haphassal nak fát, és dominálhassák az apróbb keres! kedők által meg nem közelíthető piaezot. Tlyen