Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-168
2R2 Un: orgüágos ülés 1WB február SS-in, lcdáeil képviselői kötelességből. (Helyeslés.) Elfogadom a költségvetést. (Helyeslés és tetszés.) Molnár JÓZSiás: T. ház! Miután nem voltam olyan szerencsés, hogy Bessenyey Ferencz t. képviselőtársam múltkori beszédét meghallgathattam volna, csak vasárnap a Budapesti Hírlap útján értesültem a tényállásról, hogy Magyarorszában egyes malmok, sőt talán Ausztria ban is, kiváltsággal bírnak arra, hogy román búzát hozhatnak Magyarországba vámmentesen, és ezzel szemben az a kötelességünk marad fenn, hogy abból a búzából majd annakidején 70 n /o-ot ki fognak szállítani, hogy miért épen 7u°/o-ot, azt szintén nem tudom megérteni, mert én határozottan tudhatom, hogy egy métermázsa búzából körülbelül 95 — 96—97 kiló őrlemény szokott lenni. Tehát, hogy miért kell a malmoknak csak 70°/o-ot kiküldeni, az ép úgy nem tudom felfogni, a mint vasárnapig nem tudtam meg érteni, miképen lehetséges az, hogy Magyarországon egyes nagy malmok 7 forint 25—30 krajczártól 8 forint 30 krajczárig terjedő búzaár mellett miként képesek oly hallatlan olcsó liszteket produkálni. Eleget gondolkoztam róla, de egyáltalán nem bírtam megtudni mindaddig, míg a Budapesti Hírlap útján nem értesültem, hogy ezen urak vámmentesen kapják az oláhországi búzát. Én természetesen mindig figyelemmel szoktam kísérni a budapesti tőzsde jegyzéseit és többször feltűnt előttem ez a kifejezés: »búza romániai transito«. Azt hittem, hogy egyes magyar kereskedők veszik Romániában a búzát, és azt Magyarországon keresztül szállítva, külföldön eladják, de csak nem is gondoltam volna arra, hogy daczára annak, hogy Romániával most nincs vámszerződésünk, a román búzát a magyar földmívelő osztály nagy kárára vámmentesen hozhassák be és dolgozzák fel. Mi Ausztriával közös vámterületet képezünk, minek folytán legéletrevalóbb iparágaink is alig haladhatnak egy-egy lépést előre. A kézműipar, me'y több ezer munkáskezet foglalkoztathatna, az ausztriai iparversenyek következtében országszerte és a székelyföldön is teljeseu tönkre ment. A kivándorlás napról napra nagyobb mérvet ölt abból a Magyarországból, a melynek oly sok feldolgozandó nyers anyaga van, a mely évenkint több száz milliót ad ki idegen iparczikkekért. Ha valaki kérdi, hogy miért tűrjük e szomorú helyzetet, a felelet abból szokott állani, hogy túlnyomó részben földmívelő államok vagyunk, tehát első sorban a földmívelő osztály érdekeit kell megvédeni; ennek következtében Magyax-országnak szüksége van közös vámterületre, hogy Ausztriában nyers terményeit jobban értékesíthesse, és így a földmívelő osztály jobban existálhasson. Romániával szemben szintén megengedtük a vámháborút kifejlődni, és ©ízet szintén több ezer székelyt kényszerítettünk a kivándorlásra Romániába. Erdély keleti részén a már szép fejlődésnek indult magyar ipart úgyszólván tönkre silányítottuk épen a vámháború által, és mindez szintén azért történt, mert, mint mondták, Magyarország túlnyomólag földmívelő állam lévén, szükséges, hogy a romániai szarvasmarha, sertés és gabona Magyarországon a gazdaközönség nagy kárára az árakat le nem nyomja. Szóval a magyar gazdaközönség érdekében az állam óriási áldozatokat hozott. Egyszersmind privilégiumot adott akkor az osztrák iparnak is, mert tudvalevőleg az osztrák ipar dominálja a magyar földet, s az osztrák ipar, mint már egyszer volt alkalmam említeni, jóval drágábban árúi Magyarországnak, mint bár merre másfelé a föld kerekségén. Es mindezekkel szemben még azt kell tapasztalnunk, hogy teljesen ok nélkül hoztuk ezen nagy áldozatot, mert a magyar gazdaközönség érdeke nincs esnem is lehet megelégedve; mert hiába provokáltuk Romániával a vámháborút, azért a romániai szarvasmarha és sertés Szerbián keresztül ép úgy bejön hozzánk most is, mint bejött azelőtt. Ez tény, és nekem bizonyos ada tokból tudomásom van erről, és meg is nevezhetném Kezdi Vásárhelyen azokat, a kik onnan Szerbiáb;. mentek csakis abból a czélból, hogy román marhákat vásároljanak és Szerbián keresztül Budapesten és Bécsben eladják. Habárki is kételkednék ezen állításomban, nekemKézdi-Vásárhelyen régi marhakereskedők megígérték, hogy készek a budapesti piaezra feljönni, a hol az egyes román marhák bélyegéről meg fogják mondani azt is, hogy az illető marha Románia mely istálójából való. Tehát, in nt mondám, a román marhából most is ép úgy bejön minden Magyarországba, mint azelőtt. Szintén a budapesti hírlapok útján értesültem arról, hogy más téren a román gabonát is ép úgy szállíttatik be hozzánk vámmentesen, hogy azután bizonyos idő múlva annak 70°/oja kiszállíttassák. Nem tudom, hogy miként ellenőriztetik ez, de azt határozottan merem állítani, hogy a behozott román búz nak jelentékeny nagy része kell, hogy itt fogyasztassék el, mert különben teljes képtelenség volna, hogy azon gabonaárak mellett, melyet a magyar búza az ország határain belül elér, a malmok oly rendkívüli olcsó áron tudják produkálni lisztjeiket. Az olcsó lisztárak természetesen gátlólag hatnak a búza árának emelkedésére, met ha féhelebbentjük azt a fátyolt, a mi közgazdasági politikánk gyarlóságát fedi, be kell látnunk, hogy a magyar gazdaközönséget csak jó reményekkel áltatták, de érdekei teljesen elhanyagoltalak, és azok ma is ép úgy ki vannak téve a veszélynek, mint bármikor
