Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-168
27f !•*• országos Més 189S február ÍS An, keídek. Ha ilyenkor megakad, vagy csapás éri családját s hamarjában 10—20 forintra van szüksége, sorba járhatja az egész falut, nem kap, mert nincs. Pedig van fedezete, hisz néhány hónap alatt termését értékesítheti, abból fizethet s a míg a városokban egy egyszerű ezégjegyzés elég, ba az illető, kinek e czégen kivűl egyebe nincs, százakat kap kölcsön a helyi pénzintézetekben rendes kamat mellett, addig e szegény ember, kinek kis ingatlana már különben is le van kötve, nem tud szert tenni 10 — 20 forintra, csak néhány hétre is, mert Személyi hitele, — legyen az bármily becsületes ember — nincs. Kénytelen tehát ott venni, a hol lehet. A falú finánczrainistere ismeri őt, várja mint a a pók a legyet hálójába, kisegíti az a megszólalt gazdát, nem is kér többet, mint két krajczár kamatot, de ezt azután minden forint után hetenkint számítja s mellette leköti termését is oly árban, hogy ott e kölcsönt újból többszörösen is visszaveszi. (Igaz! Úgy van!) Ne higyje a t. minister úr, hogy az uzsoratörvény megszüntette ez eljárást, virágzik főleg e krajczáros uzsora most még jobban, mint valaha, s az a szegény, megszorult gazda sohasem fog- panaszra menni, soha el nem árulja ez üzelmeket, mert tudja, hogyha esetleg bajba jön ismét, más, mint e pénzspeculans, rajta nem segít. Azonban ez csak a gazda életéből egy az aratás előtti időből vett részlet, de engedje meg a minister úr, hogy egy másik vázlatot mutassak be akkor, a midőn a kisgazda termését betakarítva, azt eladás végett beviszi a hetivásárra, ha már előre azt le nem kötötte. Egy felsővidéki kis városban figyeltem meg ilyen vásárt. Tele van a piacz gabonás kocsikkal, kora reggel óta százával állanak ott e gazdák szekerei, de vevő egyetlen egy se mutatkozott. Ezek a vevő urak a városház kapujában ácsorogtak, mintha őket nem is érdekelné semmi. (Igaz! Úgy van!) r ügy dél felé megunták már e gazdák a várakozást, s néhányan összebeszélve, ezen ren des vevő urakhoz fordultuk nagy alázattal azon keléssel: hogy lesz e kérem ma gabonavásár? Végül hosszas capacitálás után megállapodtak a gabna-áiban, mely jóval alul volt azon, mint a hogy a tőzsdén azt akkor jegyezték s egyszerié mint a raj ellepték a gabnáskocsikat. Pénz helyett egy kis czédulát adtak, felírva a kialkudott árat, s utasítva a raktárhoz, a hol azt átveszik. Megindul a nép a gabiia raktárokhoz, ott e; y másik úr átveszi a ezédulákat, lemérik a gabonát, de ezután csakhamar differentiák támadnak. Először a minőség jön kifogás alá, azután a súly nem felel meg a kívánalomnak, kezdődik az új alku, vagy a vételárból! levonás, azzal, hogy a kinek nem tetszik, rakja vissza a gabonáját s vigve vissza. (Igaz! Úgy van! hal felől.) E kényszerhelyzetben mit csinál az a szegény gazda; lovai már hajnal óta ott állanak, a pénz kell, bevásárolni való is van, megadja magát sorsának, elveszi a mit adnak, s áldva az ő megkoppasztóit, indul tovább. Egyet legyen szabad constatálnom, s ezt egész határozottsággal mondhatom, bogy az a szegény gazda, a ki egész esztendeig fáradt, és dolgozott, nem nyert azon ;,z egy kocsi gabnán annyit, mint ama két óra alatt az a két úr, egyik a ki adta, a másik a ki átvette a czéduláját. (Igaz!) Biztosíthatom a minister urat, hogy a mint ilyen a gabnavásár egyik városban, majdnem olyan az kivétel nélkül mindenütt. De nem vázolom tovább szomorú selhagyatott helyzetét gazdáinknak. Ezt is csak azért hoztam fel, hogy reá mutassak arra, mint vannak gazdáink ma is magukra hagyatva s e kiszipolyozásnak áldozatul dobva, bogy ezen esetekből, ha reá mutattam a bajok forrására, a melyekből kiindulva áttérhessek azok orvoslási módjára is. (Halljuk!) A gazdasági és pénzvilágban egy sajátságos helyzetet tapasztalunk. A pénz bősége nagy a nagyobb pénzintézetek leszállítják a kamatlábat 3 6 /io százalékra, az állam 4 °Aj-ra convertálja tartozásait. A tőkepénzes elhelyezést keres, ma már az ipari vállalatoknál is az osztalék magas jövedelem s ezzel szemben mig itt a milliók felhalmozva hevernek, Magyarország több mint másfél millió kisbirtokosa el van szigetelve, s el van zárva e forrástól és a kedvező pénzügyi helyzet előnyeiből ki van zárva. Valóságos chinai fallal vannak a mi gazdáink körülzárolva, mely lehetetlenné teszi egy részről azt, hogy mezőgazdáink a tüke közvetlen forrásaival összehozassänak, másrészről pedig, hogy terményeik a fogyasztó közönséggel közvetlenül érintkezhessenek. E chinai fal áttörése s lerombolása képezheti nálunk a valódi földmíveíési politika alapját és kiindulási pontját. Ennek lerombolását, az elhelyezést kereső tőke s a befektetés után sóvárgó gazda, a termelő é« fogyasztó közvetlen érintkezésének lehetővé tételét az első, és legsürgősebb feladatnak tekinteni, nem csupán mezőgazdaságunk, de azon ma már közel másfél millióra rugó kis gazdák érdekében, a kiknek vagyona annyira leolvadt.
