Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-167

W7. orsisigog liléi 189B. február 27-én, liétfftn. ^59 most ezek után, t. ház, keressük azokat az eredményeket, a melyek a mult évben a mezőgazdászat terén elérettek; ha keressük azokat az előnyöket, a melyek azon ígéretek következtében a gazdaközönségnek, nemzetünk e legéletrevalóbb és egyik legmagyarabb részének adattak" sajnálatunkra azon meggyőződésre jutunk, hogy mint itt e házban is hallottuk, az Ígéretek megvalósításához szükséges eszközök hiányában ez ígéretek beválthatók nem lettek, csak szóval. Pedig, t. ház, rosszul vélekedik az, a ki a magyar nemzet erejét itt, ebben a földmívelő országban elsősorban nem a gazdasági téren történő haladással reméli kifejthetni; (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) rosszul vélekedik az, ki nem legnagyobb súlyt fekteti arra, hogy Magyarország legtöbbet érő vagyonának: termőföldjének kihasználhatására, okszerű s jövedelmező kezelése érdekében minden lehető mód mindenkor megadassék. (Úgy van! Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) Valamint tény az, hogy az ipari államban a kereskedelem ós ipar fejlődése képezi és képezheti a jólét alapját: úgy mindenesetre tény az is, hogy itt, nálunk, e földmívelő országban, a mezőgazdaság terén elérhető sikerek azok, melyek a jólétet elsősorban megterem teni hivatvák. (Úgy van! Helyeslés a szélsőbalon.) Ehhez azonban szükséges, hogy a t. kormány ne csak azt keresse, hogy mit kapjon, hanem azt is, hogy mit adjon (Helyeslés a szélsőbalon.) a gazdaközőnségnek kötelessége teljesítésére s földjének ezélszerü művelhetésére. (Helyeslés.) Nékünk — röviden kifejezve — erős, egészséges mezőgazdasági politikára van szükségünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szerény, de erős meggyőződésem szerint ezen politika volna hivatva iparunk fejlesztésére, kereskedelmünk emelésére és az annyira veszélyessé fajult kivándorlás megakadályozására, (Úgyvan! bal felől.) és ezeket együttvéve nemzeti jólétünk alapjának megteremtésére. (Helyeslés bal felől.) Megengedem, hogy ez más tárcza keretébe tartozik, de azért is, mert mezőgazdasági politikáról szólok és mert első sorban a gazdaközönséget érdekli, felemlítend'mek tartom lisztkereskedésünk fentartásának s emelésének czvljából a vasúti, ezúttal igen magas fuvardíj tételek leszállítását. (Halljuk! Halljuk!) Egyetlen egy gőzmalmot említek meg, a borsod-miskolczit. Borsodtól Fiúméig 1 forint 40 krajczár a íuvardíj iné ermázsánként. Ha ezt és az uralkodó szomorú viszonyokat tekintetbe veszszük, kénytelenek vagyunk belátni, hogy 30—35 krajczárnyi szállítási költségtöbblet nagyon sokszor oka annak, hogy az üzlet nem köthető meg, minek ismét csak a termelő vallja kárát. (Úgy van! hal felől.) De ha jő mezőgazdaságipolitikánk lenne, akkor nem volna szabad megtörténnie annak, a mi megtörtént ez év január vége felé, mikor a gabona ára kissé emelkedésnek indult. A gabonaárak ezen kevéssé szilárd voltát a termelők és kereskedők felhasználni akarván, Budapestre igyekeztek szállítani gabonáikat. Ekkor semmi forgalmi akadály nem volt, de a vasúton mégis azt mondták, hogy most nincs elég kocsi, több száz waggon-rakomány a vidéki vasúti állomásokon hevert, míg egy börsedeputatio kérésére az illető minister úr kiadta az utasítást a szállításra, a mikor a szállítás meg is történt. Ekkor aztán közbe jött az árvízi vak lárma,_ s hogy a raktárak kiürí tendők. Erre a gabona ára ismét 20—25 krajczárral esett. Ennek a kárát első sorban ismét csak a termelő viselte. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem akarok t. ház, belebocsátkozni a földmívelés egyes ágazatainak a tárgyalásába. Megvitatta ezt annyi sok jeles szónok. A ház becses türelmét sem akarom sokáig igénybe venni, (Halljuk!) arra azonban mégis bátor vagyok a t. ház figyelmét felkérni, hogy például itt van a kender- és lentermelés. Hazánkban temérdek nagy terület az, mely ezen termelésre alkalmas. Nagyon kérem tehát a t. minister urat, a kenderáztatók elkészítésének elrendelésére, mert a mit ma a kendertermelő nép használ, az nem kenderáztató, hanem rothasztó. Azért kenderünknek se keleté, se ára. Kívánatosnak tartanám, hogy állami segélylyel, adóleengedéssel szövőgyárak állíttassanak fel. A magyar nemzet a kender és len termesztéséhez szokva van és nagy kedvvel műveli azt, de ha kedvét veszti, ha a kellő mód nem adatik meg, hogy ezélszerűen kihasználhassa, a termelés uem is megy előre. (Úgy van! a szélsőbalon.) Nagyon sok képviselőtársamnak, volt oka, és fájdalom, nekem a legnagyobb okom van az árvizek felemlítésére. Most egy éve csak azt említettem, hogy magam tudok 4000 hold rétet, a hol gőzhajóval lehetne járni. Ma tudok háromszorannyi ilyen szántóföldet. Igaz, erreazt lehet mondani, hogy az állam nem tehet meg mindent. De, t. minister úr, itt is lehet értékesíteni a jó akaratot. A segélyre mindenesetre rá vagyunk szorulva, és ha állami segélyben részesítené is az illető szerencsétlen vidékeket, ez az államnak nem lenne kárára, inert az állam nem volna utalva adóelengedésekre. Hiszen most nem kapjuk meg az egyszeri szántás árát sem (Úgy van! a szélső baloldalon.) Szintén most esztendeje voltam bátor sürgetni a marhasó előállítását. A t. földmívelési minister úr meg is ígérte, de akkor azt mondta, hogy a vegyészek nem találtak fel még olyan w