Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-166

16«. urgzAgos ülés I8US február 25-én, SKeJübatwi. 229 B. Fejérváry Géza honvédelmi minister : ... de méltóztassék nekem módot nyújtani, hogy átvegyük. Van azonkívül egy más körülmény is. Ha a honvédelmi ministerium átvenné azon katonai osztagokat, a legénység természetesen csakis két évi szolgálatra volna kötelezve, miután a honvédségi törvény szerint a honvéd legénység csak 2 évig köteles szolgálni, ? közös hadseregben pedig a szolgálati idő 3 év. Már most méltóztassék tekintetbe venni azon drága anyagot, a mely a méntelepekben van, és azt is, hogy mennyire kívánatos és szükséges, hogy mentől megbízhatóbb legénység álljon rendelkezésre e drága anyag kezelésére. Ez hasonlóképen oly momentum a mely feltétlenül tekintetbe veendő. Tehát az a két momentum, hogy először nem vagyunk képesek a méntelepeknek mes.erembereket kellő számban rendelkezésre bocsátani a nélkül, hogy a honvéd lovasságot tönkre ne tegyük, másodszor az a momentum, hogy a hon védségnél 2 évi szolgálati kötelezettség áll fenn, a mi kevés ennél a szolgálatnál: eddigelé útjában állott annak, hogy ezeket a katonai osztagokat átvegyük. Ha valami utat-módot találok e nehézségek elhárítására, én, valamint az egész kormány is a legnagyobb készséggel átveszszük ezeket a katonai osztagokat, a mint már a 70-es években is ezen az úton akartunk haladni. Kénytelen vagyok tehát kérni a t. házat, bármennyire sajnálom, hogy Lits Gyula képviselő úr határozati javaslata mellőztessék. (Helyeslés a jobboldalon.) LitS Gyula: Én csak a t. ház engedelmével szólhatok, ha kegyesek lennének meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! Felkiáltások a szélső baloldalon: Van aársió-joga is!) Hoitsy Pál: Kérem, kérdés intéztetett a házhoz, hogy beszélhet e? Elnök: A házszabályokban erre nézve rendelkezés nincs. Van egy gyakorlat, a melyet ha méltóztatnak követni, a ház megadhatja a képviselő úrnak a jogot a szólásra. (Halljuk! Halljuk !) LitS Gyula: T. ház ! Mindenekelőtt a legőszintébb örömömnek adok kifejezést egy tapasztalat fölött, a melyet a t. honvédelmi míníster úr részéről tettünk, s ez az, hogy ő elismeri azt, hogy a magyar ménes-intézetekben a cs. és kir. katonák alkalmazása anomália. Ez mindenesetre haladás a t. minister úr részéről, és én ezt őszinte örömmel eonstatálom. A mi magát a kérdést illeti, arra nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a minister úrnak kifogásai: először is az újonczkérdés, hogy eontingentiát kellene az újonczozás alkalmával kiállítani; erre nem volna szükség, mert hiszen azt akként lehetne eszközölni, hogy pl. törvén}diozásilag kimondatnék, hogy bizonyos mennyiség évenkint egyenesen magyar katonai intézetekbe soroztatik ezen czíin alatt »m. kir. méieskari katona*, a kiknek semmi köze sem volna sem a honvédséghez, sem a közös hadsereseghez. (Helyeslés bal felöl.) A mi pedig a mesteremberek kérdését illeti, tudom, hogy az nagyon fontos kérdés, de ennek megoldása kétféle módon lehetséges. Lehetséges volna oly módon, hogy valamint ezen ménes intézetekben kitűnő lovászok képeztetnek ki azon kis lovásztanonczokból, a kik ott alkalmaztatnak, akként lehetne ezen ménes intézetekben felállítani egy iskolát a megkívántató mesteremberek kiképzésére, a melynek tanonczai azután felnövekedvén, a ménes intézetekben szolgálatot tennének. Vagy ha ez nem tetszik a t minister úrnak, van egy másik módja is ennek. Nem hiszem, hogy ne lehetne úgy a honvédségből, mint a közös hadseregből, — természetesen egy kis jóindulat is szükséges hozzá, — annyi mesterembert, a mennyi szükséges, átengedni a nélkül, hogy ezért a honvédség, vagy közös hadsereg valami érzékeny veszteséget szenvedne. Hiszen most is a közös hadsereg létszámából adatnak oda ezek a mesteremberek a ménes intézetekbe. Hát most nem szenved kárt a közös hadsereg az által, hogy a mesterembereket oda átengedik? A helyzet ugyanaz lenne, csak azzal a különbséggel, hogy nem Bécsből dirigálnák, hanem a honvédelmi minister úr maga dirigálná őket. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) A mi pedig a két és három évi szolgálati időt illeti, azt én magam is tudom, elismerem, hogy a rendkívül értékes és drága lóanyag megkívánja azt, hogy mentől megbízhatóbb elem foglalkozzék vele. És itt csakugyan szükséges a három évi szolgálati idő. De ennek is meg volna a módja. Mondassék ki, hogy a kik a katonai ménes intézetekbe fognak soroztától, azoknak tényleges szolgálati idejök három esztendő lesz, hanem azután a tartalékban adjanak nekik kedvezményt, t, i. hogy rövidebb ideig lesznek a tartalékban, és mindjárt meg van oldva a kérdés, meg van a három évi szolgálatig idő. (Helyeslés a b%l- és szélső baloldalon.) Általában, t. ház, ezt igen fontos elvi kérdésnek tekintem már abból a szempontból is, mert a magyar hazafias önérzettel és a magyar állami eszmével ellentétben állónak tartom azt, hogy a tisztán magyar állami tulajdont képező intézetekben cs. kir. katonaság legyen teljesen német vezényszóval és német kezeléssel. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Azt hiszem tehát, hogy midőn ily fontos elvi kérdésről van szó, azt a mesteremberek kérdésével elütni nem leltet. Egy kis jóakarattal, igyekezettel lehetne ezen