Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-165
Í6f5. ©másrosMés Igjtt. február ä£-éii,péntekefi, m veszély teljesen be nem következett, mi sem történik, s mikor az nyakunkba szakad, és a baj orvoslásához nagyobb összeg kívántatik, ekkor meg a bajt azért nem orvosolják, mert erre megfelelő pénzkészletünk nincs. (Úgy van! bal felől.) Mindezekből tehát az következik, hogyha a kormány komolyan gondolkozik a szőlők regenetatiója eszméjéről a azt végre is akarja hajtani, nem elég a jelen költségvetés szűk keretében mozognia, {Ügy van! jobb és bal felöl.) s nem elég a jóakarat, hanem szükséges oly nagyszabású aetio, s oly erélyes intézkedések, melyek ezt lehetségessé teszik, mert ez egy nemzeti jogos, és szükséges követelmény. Úgy látszik, mi ezen kérdésben Oroszország példáját követjük. Éz is megengedte a gabona kivitelt, minek következménye éhínség lett s mily borzasztó pénzébe kerül, hogy a bajt utólag csak némileg is orvosolhassa. Az állam egyes társulatoknak százezreket ad, más czélokra milliókat áldoz, mig erre, a miből új jövedelmi forrása van, s a lakosság megélhetésére szükséges, áldozni nem akar. (Úgy van! bal felöl.) Minthogy pedig ezen elveket a költségvetésben megvalósítva nem látom, magam részéről ezt általánosságban sem fogadom el, (Helyeslés a baloldalon.) s egyidejűleg;! következő határozati javaslatot terjesztem elő: (Halljuk! Halljuk!) Mondja ki a ház, hogy a filloxera vasiratrix pusztítása által elpusztult szőlőterületek beültetésére azoknak, a kik kizárólag szőlőmíveléssel foglalkoztak s egyéb vagyonuk nincs, kamatnélkíííi hosszú lejáratú állami kölcsön vagy előleg adassék s utasítsa a kormányt, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatot alkotmányos tárgyalás czéljából sürgősen előterjeszsze. (Élénk helyeslés bal felöl.) Kérem a tisztelt házat, méltóztassék ezen határozati javaslatomat elfogadni. (Élénk helyes lés a baloldalon.) Molnár Antal jegyző : Smialovszky Valér ! Smialovszky Valér: T. képviselőház! Ha eltekintünk az előttem szólt t. képviselő úr beszédének azon ellenzéki mártásától, melybe azt belehelyezte . . . {Zaj és ellenmondások a baloldalon.) Bernát Béla: Nem ellenzéki! Ez nem pártkérdés! (Halljuk! Halljuk!) Smialovszky Valér:. . .igazat adok neki, de másrészt igazat fognak nekem is adni abban, hogy a földmívelésügyi ministert kicsinyes eljárással vádolta. (Nagy zaj a baloldalon. Felkiáltások: Se^ki sem tettel) Bocsánatot kérek t. ház, nekem az a nézetem, hogyha megadjuk a földmívelésügyi minister úrnak azon eszközöket, akkor eljárása is meg fog felelni a támasztott követelményeknek. (Felkiáltások a baloldalon: Est akarjuk!) Bernát Béla: Ezt kérem én is! (Halljuk! Halljuk! a jobb oldalon.) Smialovszky Valér: Eddigi beszédeimben bátor voltam azt a tételt felállítani, hogy a költségvetés tételei a kereskedelmi és földmívelésügyi tárczánál, nem elegendők azon nagy actionak megkezdésére, a mely szükséges azon bajoknak orvoslására, a melyek a mint Játom, országszerte el vannak terjedve, s mely actiot nézetem szerint többé elodázni már nem lehet (Jjgy van! a baloldalon.) Eddigi beszédeim, úgy látszik, a közönséges sablonon kivtíl estek, a mennyiben, mint a kormánypárt híve, iparkodtam mindig nyíltan és őszintén ráutalni e téren a bajokra. Bárki vádoljon is minket azzal, hogy itt Jeremiás módjára siránkozunk, vagy népszerűséget hajhászunk : én kijelentem azon szerénységgel és tárgyilagossággal, melylyel szólni szoktam, hogy e bajokat igenig nyíltan be kell ismerni, és gondoskodni kell azon eszközökről, melyek elegendők oly aetio megindítására, hogy e bajok mától kezdve bizonyos évek rövid során át orvosolhatók legyenek (TJgyvan! a baloldalon.) Ily értelemben szólaltam fel eddig; elmondtam a bajokat, s rámutattam a módokra, melyeket mindnyájan ismerünk. Ha elolvassuk a kereskedelmi 'és a földmívelési minister urak jelentéseit, épen ezekben találjuk meg legerősebb bizonyítékait e bajoknak, valamint annak, hogy az állami beavatkozás szükséges, hogy a kellő eszközök hijján vagyunk. Míg csak beszél id fogunk, és a megfelelő eszközöket nem nyújtjuk, addig e bajokon nem segíthetünk. (Élénk helyeslés.) Csak az a kérdés, vájjon a költségvetés tételei, anyagi eszközei elegendőké vagy sem? Én azt mondom, hogy nem. (Zaj a baloldalon.) Kegyeskedjenek türelemmel meghallgatni. Minden képviselőnek kötelessége mindenekelőtt meg győződését követni, ezt nyíltan be is vallani és a maga módja és képessége szerint a kormány és annak egyes tagjai működését emelni, ellen őrizni, esetleg irányozni. Midőn a minister úr szíves volt most a második évben a ház elé terjedelmes, egész működésére terjedő jelentést beterjeszteni, minden képviselőnek módot adott arra, hogy magát az ezen tárcza keretében történtek felől teljesen tájékozza. Elolvasva a jelentéseket, látom, hogy a minister úrban is megvan a kitűnő jóakarat, (Igaz! a baloldalon.) tárczájáf teljes mértékben áttekinteni, és azt kívánja, hogy annak minden egyes ressortjára eső szervek teljesen működ jenek. Csakis, — mint bátor leszek bebizonyí-