Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-165

200 1«6. orssftsfos Illés M»8, M»rüá

r 24-én. péntekéin tani, — eszközök hiányában szenved. (Sálijuk! Halljuk!) A hegyvidék tekintetében engedje meg a t. ház, hogy idézetet olvashassak fel az említett jelentésből. (Olvassa): »Míg az ország belsejében általában, de különösen a nagyobb városok közelében és a forgalmi vonalak mentén, a mezőgazdasági fejlődés óriásinak mondható; addig a félreeső hegyvidékek közepette, az ország határán, a mezőgazdasági viszonyok az utolsó negyedszázad óta épen nem változtak, sőt minél inkább haladnak az ország fentemlített részei, annál sötétebb színben tűnik fel az utóbbi vidékek szánandó visszamaradása. Minthogy . edig hegyvidékünk lakossága nagy részben a műveltség alacsony fokán áll és szegény is, viszonyaiban változást és haladást csak külbeavatkozás útján lehetséges előidézni.« Ezek a minister ár saját szava, s ezek mindenesetre bevallják azt, a mit itt mindnyájan, az egész költségvetés során, akár erről, akár arról a pártról (A baloldalra mutat.) elmondottunk, mikor tárgyilagosan beszéltünk. (Úgy van! a jobboldalon.) Ezen bajok elősorolásába nem bocsátkozhatom, mert azt úgy is megtettem, ezeket mindnyájan ismerjük. Abba sem bocsátkozom, vájjon kit illet ezen bajokért a vád? Általánosságban esak azt mondom, hogy ezekért senkit sem illet vád, mert ezek a 25 esztendő modern fejlődésének kinövései, melyek orvoslására ma, mikor azokat teljesen felismertük, mikor ezen 25 esztendő alatt az eszközöket, a mint azt ez a két jelentés igazolja, mindenben megpróbáltuk, s a mikor — reményiem — többé nem fogunk kísérletezni, akár mihez kezdünk is, az actiot meg kell indítani, hogy az orvoslásra szükséges eszközöket egyszer megadjuk. A puszta tény mindenesetre az, hogy a földmíves és a kézműves népnek a rosszabbul termő vidéken a modern fejlődés elvette a kenyerét, és ezen az állami beavatkozás lehetősége szerint segítenünk kell; mert hiszen mi az állam tulaj donképen? A népnek önmeghatározása és önkormányzása. (Derültség a baloldalon.) Engedelmet kérek, én nem akarok elméleteket fejtegetni, s inkább bevallom, hogy nem olvastam Bluntschlit, mert én az állam szükséges beavatkozását a tapasztalat alapján tartom szükségesnek, és politikai feladatom ezen kérdésnél az, hogy összegezve a bajokat, azokat necsak egy szempontból adjam elő, mert épen az a baj, hogy mindnyájan, kik eddig felszólaltunk, vagy az egyik, vagy a másik szempontot vettük elő, pedig csak összegezésükben foghatjuk fel azokat helyesen. Nézetem szerint az a fo ezeü országban, hogy sem az agrár irányzat, sem az industrialis irányzat ne legyen olyan, hogy ellentétben álljon a másikkal. (Helyeslés a jobboldalon.) A helyi érdekeknek és minden más érdekeknek kellő kidomborítása okvetlenül szükséges, de csak azért, hogy azok helyesen kiegyenlíttessenek. (Helyeslés jobb felöl.) A ki az ősöknek nem áldoz kedves emléket, az nézetem szerint, az utódoknak sem tud használni. Nem tudom, helyesen idéztem-e a közmondást, de a lényege ez. Annyit mondhatok, és azt mindnyájan érezzük, hogy a mi őseink igen okos emberek voltak, mert nemcsak magukról, hanem a nép jólétéről is gondoskodtak, Az ő intézményeik olyanok voltak, hogy az alsóbb néprétegek tisztességesen tudtak megélni. (Úgy van! bal felöl.) A táblabírói ész és rend szer nem megvetendő, és én úgy vagyok meggyőződve, hogy ma is vissza fogunk térni egyes intézményekre, melyek hasonneműek lesznek, de természetesen modern irányban. Ép így az úrbér. Ez is kitűnő intézmény volt, mely hosszá évekre tudta ezen néprétegek megélhetését biztosítani. Már most, t. ház, ezekkel végeztem. A bajok keletkezése s azok elterjedésére ma egyáltalán nem akarok refleetami. Vannak az eddigi felszólalásokban erre vonatkozólag részletek, és hiszem, hogy a vita folyamán még több ily részlet fog felemlíttetni. A második fő kérdés itt az, (Halljuk! Halljuk!) honnan vegyük az eszközöket. Az eszköz: pénz, pénz és pénz. Wekerle Sándor ministerelnök éspónzÜgyminister: Észszerű befektetésre! Smialovszky Valér: Mindenesetre csak helyes befektetésre. Én azt hiszem, t. ház, nem állítok újat, midőn azt mondom, hogyha Magyarország mai helyzetében, mai pénzviszonyaink között egy milliót, vagy" egy és egy negyed milliót adunk évente a földmívelési tárczának, és egy és egy negyed milliót, vagy csak egy milliót, — attól függ, mikép lehet a kölesönt konvertálni, — a kereskedelmi tárczának, és ha ezt egy kölcsönnek, mely körülbelül ötven milliót képvisel, a kamatozására fordítjuk, akkor ez ma nem lehet Magyarországon áldozat, mert sokkal roszszabb viszonyok közt is gondoskodnunk kellene ilyen bajokkal szemben, ilyen befektetésekről. Azonkívül t. ház, minden czél, a melyre ez a pénz fordítandó lenne, olyan, hogy ez tulaj donkép határozottan befektetésszámba megy, mely legtöbb esetben egyenesen meghozza kamatait, ha helyesen, és mint az igen t. ministerelnök úr mondta, észszel történik a befektetés! A harmadik kérdés az, t. ház, megtehetjük-e ezt ma? Én azt hiszem, hogy a mikor olyan