Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-141

^g Ül.•rtfifM Mis 1S<*. JÄHBÍT 2S-án, iltfftn. ígérte, hogy a várszínházban a nemzeti színház művészei által előadott darabok tiszta jövedelmét a nyugdíjintézet fogja megkapni. Ezen ígéret alapján a művészek lemondottak a fis fizetésről. A múlt évek egyikében 12.000 frt jövedelme volt a várszínháznak az általam jelzett előadásokból, s az intendáns ezen 12.000 frtot elvette a nyugdíjintézettől, s oda fordította az opera deficitjének fedezésére. S azóta a värszínházbeli drámai előadásoknak pénztári eredménye összekevertetik az operai előadásokéval. Ez is sérelem s ezt felhozni jogom volt. A várszínházra nézve Pázmándy Dénes t. barátom . . . (Nagy zaj.) Igen sajnálom, hogy sem az elnökét e háznak, sem a ház tagjait nem érdeklik ezek a művészeti dolgok. (Felkiáltásod Be igen! Halljuk ! Halljuk !) Legalább az elnök úr részéről ezt tapasztalom. (Halljuk! Halljuk!) A várszínházról azt mondta Pázmándy t. képviselőtársam, hogy a művészek bizonyos magasabb díjat kapnak, azért szeretnek ott föllépni. Én már tavaly voltam bátor megjegyezni vele szemben, hogy ő bizonyosan nem kérdezi meg a művészeket, a mikor így beszél; mert higyje el nekem, hogy a művészek örülnének legjobban, ha nem kellene a várszínházban fellépniük. Ennyit válaszúi Pázmándy t. képviselőtársamnak. Utolsó gravamenem, t. ház és t. minister úr a következő: A művelt külföldön, Németország több előkelő városában és Ausztriában is, különösen Bécsben a Hof-Theaterben és a Burgszínházban szokássá lett, hogy a színlapokat anoncokkal látják el. A mikor ez a divat kezdetét vette, az illető külföldi lapok igen erélyesen felszólaltak, hogy az még sem járja, hogy a Hof-Theater, a Burg-színház stb., szóval előkelő színházak ilyen anonce-üzleteket csináljanak a színlapokkal. Mikor azonban felvilágosíttattak az illető igazgatóságok részéről, hogy ezen anoncoek jövedelme nem a színházra esik, mert az nem szorul rá ily csekély jövedelemre, hanem ezen kis jövedelmek a nyugdíjintézet javára fordíttatnak, a sajtó elhallgatott, sőt helyeselte ezen intézkedést. Nálunk pedig mi történt, t. ház ? Midőn a nyugdíjintézet kormányzó-választmánya meg akarta honosítani ezen külföldi szokást, felkérték az igen t. minister urat, hogy a színlapok ezen anoneeaiból befolyó jövedelem a külföld pékiájára a nyugdíjintézet jövedelmeinek gyarapítására fordíttassák. Az igen t. intendáns úr azonban be sem várva az igen t. minister úr végzését, döntését, átírt a nyugdíj-intézetnek, hogy ő már intézkedett, és azon anoneok befolyó jövedelmét nem adja át a nyugdíj-intézetnek. Kijelentem, hogy részemről az intendáns úr átiratát tudomásul nem vehetem, mert én személyesen adtam át e kérvényt a t. minister urnak, s várom és kérem e kérvénynek szíves eldöntését. Ezek az én igénytelen sérelmeim, t. ház, melyeket előadni kötelességemnek tartottam azon okból, mert a t. ház megszavaz a nyugdíj-intézet számára 14.000 frt évi segélyt, a mely pedig nem lesz elégséges, ha ilyen nehézségek gördíttétnek a nyugdíj-intézet választmányának óhajai s tervei elé. Felszólaltam, mert nem akarnám, kogyha esetleg ismét valami válság állana be ezen nyugdíj-intézet kebelében — értem jövedelmeinek csökkenését — akár a magyar kormányt, akár az országgyűlést, akár a kormányzóválasztmányt hibáztatnák ezen beállt válságért. (Helyeslés jobb felöl.) De, t. ház, ha már felszólaltam, szükségét érzem annak, hogy igen röviden egy pár megjegyzést tegyek a t. minister úr, valamint Pázmándy, Bartók és Horváth Gyula t. barátaim beszédére. (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. minister úr múltkori érdekes beszédében kétségét fejezte ki az iránt, hogy vájjon a culturalis ügyek, az ilyen művészeti speciális ügyek, tartozhatnak-e szorosan véve a képviselőház tanácskozásainak keretébe és a ház hatáskörébe. En azt hiszem és remélem jó! hiszem, hogy az igen t. minister úr nem érthette ezen kétségét úgy, mintha rosszalná azt, hogy a képviselőház ezekkel a művészi ügyekkel foglalkozik. Nem hiszem, hogy így értette volna, mert hiszen ő maga is — igen helyesen — belement részben a vitába, s midőn egyfelől a nemzeti színház összelőadásait kritizálta, kijelentette, hogy ezt azért teszi, hogy a színház személyzetének tudomására jöjjön ezen úton is a közönség kritikája. En is úgy fogom fel eljárásomat S mindazon t. barátaim felszólalását

, a kik ez ügyben felszólaltak, hogy ők is azért beszélnek e kérdésekről, hogy az illetékes körök tudomást szerezzenek a közönség kritikájáról. Egyet sajnálok, megmondom egész őszintén, a t. minister úr beszédében, azt, hogy míg a nemzeti színház összjátékára bizonyos kritikát mondott, a miben — elismerem — teljesen igaza volt, addig egy korholó szava sóm volt az operai előadások tekintetében, a melyek pedig sokkal rosszabbak és botrányosabbak, mint a nemzeti színház előadásai. Másik megjegyzésem szintén a minister úr beszédére vonatkozik. A minister úr kegyes volt — s ezért hálával tartozom neki — igénytelen reformjaimra reflectálni, de a miért különös hálával vagyok iránta, az az, hogy egy indítványomra egyáltalában nem reflectált, a mit úgy fogok venni, hogy: Qui tacet, consentire videtur. Eemélem és kérem, hogy így legyen. Minthogy