Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-156

436 ÍSÍS- orsságos flfes 1898. február 10-én, pénteken. az alacsony fokozatban levő tisztviselők fizetésének feljavítására. Vegyük csak azt, hogy a közös hadügyminisfernek egyetlen egy ötlete milliókba kerül; ma ez az ötlet még érvényben van és holnap már sutba dobja azt, és újra milliókat kell megszavazni. Hát, t. ház, az államtisztviselők; a kik végzik ezen rengeteg nagy munkát, csak ezek képezzék azon páriákat, a kik érdekében nem teszünk semmit? Ez sem nem méltányos, sem nem igazságos. Az elégedetlenség általános az egész vonalon, elégedetlen a tanár, a középiskolai, a polgáriskolai, a tanítóképezdei tanár, és ezek kérelmeznek, hogy ne oszszák őket rangosztályba. Miért tehát boldogítani valakit saját akarata ellenére, a mikor ugyana t a fizetést, a mit nekik szántak, meg lehet adni a nélkül is, hogy rangosztályba osztanák őket. De különösen nagy az elégedetlenség és keserűség a pénzügyi tisztviselőknél. A mikor megtörtént az ismeretes cabinetváltozás, és a lapok különböző hírekkel lepték el a világot, a pénzügyi tisztviselők közt általános volt a remegés, hogy kedves pénzügy misterüket elviszik ministerelnöknek, s akkor rájuk a fizetés javításánál nem fordíthat elég gondot. Ugylátszik, hogy szegényekre nézve ez a félelem alaposnak bizonyult. Egy szónok, kinek nevét nem akarom megemlíteni, felemlítette tegnap, hogy mi politikailag milyen hálátlanok vagyunk, s milyen politikai hálätlanságot követtünk el, hogy nem zengtünk dithirambot a kormánynak, hogy legalább ennyivel és annyival javította a tisztviselők helyzetét, a mennyit a javaslatban előirányoz, 3 millió és egynehány százezer frtot. Ha politikai hálátlanságról szó lehet, az kizárólag abban gyökeredzik, abban cnlminál, hogy épen azokra a tisztviselőkre fordíttatik a legkevesebb gond, a kik munkájokk 1 és szorgalmukkal lehetővé tették, hogy az egyensúly helyreállott és az államgépezet meg nem akadt. Értem a pénzügyi tisztviselőket. Ott vannak a fogalmazók rengeteg számmal; ezeknek előmenetele oly lassú, oly nehézkes és oly szórványos, hogy legnagyobb része elhullatja a fogait, és haját ott hagyja abban a tapasó malomban, melyet az államgépezet neki szánt osztálya képvisel, és a végén nagy keservesen titkári ezímmel nyugalomba vonul. Még ott vonnak családjaik, gyermekeik, és a társadalom nagy igényekkel lép fel velük szemben, és még sincs gondoskodva arról, hogy előmenetelük méltányos módon történhessék. Ott vannak az ellenőrök. Ezelőtt az egyes pénzügyigazgatósági helyeken alkalmaztak egy első osztályú ellenőrt, 1000 frt fizetéssel s megfelelő lakbérrel, most pedig egy némely helyen, miért, miért nem, egyszerűen alkalmaznak harmadosztályú ellenőrt, s daczára annak, hogy drága városokban vannak, a pénzügyigazgatóságok 200 írttal kevesebb fizetést, és kisebb lakbért kapnak, de hasonlíthatatlanul nagyobb a felelősségük és munkájuk Nem az itt a kifogás és apprehensio tárgya, mintha a harmadosztályú ellenőr nem végezhetné az ellenőri tisztet olyan jól, mint az első osztályú, hanem az talán csak mégis méltányos, hogy az, a ki nagyobb felelőséggel többet dolgozik, több javadalomban is részesüljön. Ezenkívül van itt még egy anomália. A hivatali fegyelemre, és egyáltalában az ügyek helyes menetére nézve igen deprimálólag hat az a körülmény, hogy pl. egy ilyen harmadosztályú ellenőr mellett alkalmazva van egy elsőosztályú illeték kezelési számtiszt, kinek fizetése nagyobb, mint annak a harmadik osztályú ellenőrnek, a ki neki felettes közege. Malmost el lehet képzelni, hogy ha talán valami hibáját, vagy mulasztását ez észrevenné, és arra figyelmeztetné az első osztályú szám tisztet, hogy az hogyan vágná a szemébe: Mit okoskodik, hiszen nekem több fizetésem van, mint önnek. Azonkívül nagyon méltánytalannak is tartom a javaslat azon intézkedését, hogy a fegyházi lelkészeket, a kiknek qualificatioja megegyezik a társadalom terén elfoglalt állások bármelyikével, a X. rangosztályba sorozza. (Úgy van! hal felöl.) Megtörtént, hogy a házhoz intéztek kérvényeket a fegyházak alkalmazottai, és abban felemlíttetnek a fegyházban alkalmazott minden tisztviselők, azok érdemeit felmagasztalják elejétől végig, csupán a fegyházi lelkészekről feledkeznek meg. Éu tehát kötelességemnek tartom őket itt felemlíteni és védelembe venni, és a t. házat kérni, hogy annak idején őket a X. rangosztályból a IX.-be helyezni méltóztassék. (Helyeslés hal felöl.) A politikai servilismus is felhozatott itt ma is, tegnap is, és a túlsó oldalról azt mindig erősen visszautasították, mert a javaslatnak nem ez élj a a politikai servilismus. Azonban akár intendálták ezt a javaslat készítői, akár nem, tényleg azt fogja eredményezni, mert a javaslatban nincs arra nézve semmi garantia, hogy a tisztviselő lefelé felelőséggel tartozzék és fölfelé függetlensége megóvassék. Ez szintén egy igen cardinalis ok arra nézve, hogy a javaslat szakaszaival ne értsünk egyet, és azt a részletes tárgyalás alapjául »e fogadhassuk el. Különben, — a mit legelőször kellett volna említenem, — addig míg csakugyan az éhenhalás nyomorúságaval küzködő szegény tanítók fizetése állásukhoz méltóan fel nem emeltetik és nem rendezhetik, én nem járulhatok hozzá olyan fizetésrendezési törvényjavaslathoz, a melyből azt látjuk, hogy fölfelé egészen jól dotálja a tisztviselőket, lefelé pedig megfeled-