Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-156

W6. orseásres Illés 189*. február 10-én, pénteken. 437 kezik róluk és az alantas tisztviselőket a helyett, hogy tisztességesen dotálná, mellőzi minek következtében rászabadítja őket a társadalomra és rákényszeríti a társadalom és az állampolgárok szipolyozására, s a mellett a, tanítók méltányos és tisztességes ellátásáról sem gondoskodik. Én a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el, hanem csatlakozom az Eötvös Károly, a Horánszky Nándor és a Polónyi t. képviselőtársam által beadott határozati javaslatokhoz. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Horváth Gyula: Én szót kérek! Elnök: Horváth Gyula képviselő úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) Horváth Gyula: T. ház! Igen sajnálom, hogy az általános vita úgy közeledik vége felé, hogy a kormány részéről egyáltalában semminemű kijelentés nem történt, hogy a részletes tárgyalás megkezdése előtt, az általános tárgyalás folyamán alkalom nyújtatott volna a háznak arra, hogy tájékoztassa magát az iránt, hogy érvei, bármennyire kicsinyelje is azokat a t. túloldal, a kormány részéről méltánylásban részesültek e vagy sem? Meri oly kérdéseknél, melyek az egész országba kiható rendelkezést foglalnak magukban, már a közönséges parlamenti illem is nyilatkozásra készteti a kormány tagjait. (Úgy van! bal felől.) Nem indok rá esetet, — talán Schvarcz Gyula t. képviselőtársam, a kinek nagy jártassága van a modern és a régi tudományokban, tudja, — hogy ilyen, az egész országra kiható rendelkezés valamely parlamentben úgy tárgyaltatott volna, hogy körülbelül egy hétig tartó tárgyalás alatt a kormány semminemű felvilágosítást ne adjon. Tudom, a kormány tagjainak alkalmuk lesz a vita bezárása után is hozzászólni a kérdéshez, de még sem szokás, hogy ezt a nyolczadik napon tegyek, midőn az ellenzék részéről a vezérszónokok oly behatólag tárgyalták a kérdést és fejtették ki aggodalmaikat, a melyekre egyetlen, még visszautasító reflexió sem tétetett. Még egy dolgot akarok említeni. E javaslat nem alkalmas arra, hogy pártszempontból megütközzenek rajta. Só't igen kívánatos, hogy ilyen és ehhez hasonló javaslatok úgy tárgy altassanak, hogy akár elfogadják azokat az ellenzékek a részletes tárgyalás alapjául, akár nem, ne a pártszempontok, hanem a felhozott érvek legyenek a döntők. Ha nyugodtan méltóztatnak mérlegelni a dolgot, be fogják látni, hogy bár az ellenzék részéről felhozott érvek nem a javaslat kibővítésére irányultak, hanem arra, hogy annak gyengeségeit kimutassák ; de egyetlen részről sem történt a legkisebb támadás sem a kormány ellen azért, mert e javaslatot behozta. Sőt, hiszen természetes, mindenki elismeri a kormány érdemét annyiban, hogy az ország pénzügyi helyzete épen a kormány működése folytán lett olyan, hogy ez a reformjavaslat be lett terjeszthető, hogy a tisztviselők fizetésének felemelése, a mely régibb idő kérdése volt és az ellenzők részéről lett felvetve, végre-valahára lehetővé váljék. Horánszky Nándor t. képviselőtársam, midőn a pénzügyminister úr, illetőleg a ministerelnök űr szemére vetette, hogy a törvényjavaslaton a fiseális érdekeknek túlságos szemmeltartása vonul keresztül, rögtön és azonnal rectifiealta azt, hogy tulaj donképen ezért nem szemrehányást kívánt tenni, hanem azt akarja azzal kimutatni, hogy ott, hol nem fiseális érdekeknek, hanem az általános közérdeknek kellene praedominalniok, az a hiánya a törvényjavaslatnak, hogy a fiseális érdekek igen nagy mértékben domborodnak ki. (Zaj jobbról. Halljuk! Halljuk.') Igen sajnálom, de nem tehetem érdekessé felszólalásomat azáltal, hogy személyes támadásokra használjam, vagy más kérdésekre vigyem át a discussiót. Én azt tartom, hogy ez magában elég komoly kérdés arra, hogy e mellett objectivnek meg lehessen maradni. (Helyeslés a baloldalon.) Kiválóan komoly kérdésnek tartom ezt azért, mert, s erre több alkalommal több képviselő által már rá lett mutatva, az az intézkedés, a melyben némelyek semmi egyebet sem akarnak látni, mint pusztán a fizetésemelés czélszerű alkalmazását, rendszerváltozást imvolvál magában. Hogyha végig nézek a törvényjavaslat határozatain, azt látom, hogy az állam közIgazgatásában egy oly rendszer valósíttatik meg, ; a melynek hordereje, és hatása iránt senki sem bir kellő tájékozottsággal. Igen helyesen, érdekesen, és egészen a parlamenti formákban mozgó humorral adta elő Eötvös Károly t. képviselő úr, hogy a rangosztályok esélyei folytán a különböző kategóriákban miuő elemek hozatnak össze. Ez igen természetes is, t. ministerelnök úr, ha elfogadjuk a díjosztályt vagy a fizetési osztályt; de ha a rangosztály mellett maradunk, a mint az a törvényjavaslat czíméhől kitűnik, ezen elemeknek összebozass és összezavarása rögtön nem lesz természetes, hanem igen természetellenes dolog. Egy egész rendszert involvál magában ez az intézkedés és megteremti, bármit is mondjanak, azt a bureaucratiát, a mely minden államban, ily díjosztályok, rangosztályok mellett, a kellő garantiák megadása és megszerzése nélkül meg van, főleg ha azok a garantiák, melyek a tisztviselőnek garantiái, minő pl. a szolgálati pragmatica, a közigazgatási bíráskodás, még megalkotva és behozva nim csennek. Nálunk a ministri omnipotentia a maga valóságában meg van hagyva, és ezért Magyarország administratiójában ezen rendszert terem-