Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-156

156. oresägos Illés 189S. gondnokkal: ez méltán fájhatna neki, belátom. Ezen nehézségeket elkerüljük, hogyha a javaslatot oda módosítjuk kifejezéseiben, nemcsak az első szakaszban, hanem egész terjedelmében, hogy a rangosztály a fizetési osztály kifejezéssel cseréltessék fel. Befejezem felszólalásomat, (Halljuk! Halljuk!) és kijelentem, hogy ámbár nagy örömmel szavaztam volna meg nagyobb összeget az állam tisztviselőinek, első sorban pedig a tanároknak és a bíráknak, de miután ezt az állam financiális helyzete nem engedi, ezen javaslatot még is melegen üdvözlöm, mint az első lépést állami szervezetünk modern consolidatioja felé. A javaslat szükségleteinknek megfelelvén, azt a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Horváth Ádám jegyző: Vajay István! Vajay István: T. ház! Érzem a helyzet komolyságát és súlyát, a mely reám egész terhével nehezedik, egy olyan platói bölcseségtí szónok után, a minő az előttem szólott Schvarcz Gyula t. képviselő úr, a, kinek ajkairól, mint a pylosi Nestoréról, csepegett le a politikai, doctrinaire és egyéni faölcseség, és az igen sikerült politikai humorisálás. Én részemről azon genreből és tónusból, szerény készültségem mellett nem folytathatom, a melylyel ő itt minket gyönyörködtetett. Nem akarom a kultúrállam, a jogállam é.3 a democrata szabású állam különböző országokban történő fejlődésének terére őt követni. Csupán egyet jelzek meg, hogy a demoeratiának elméleti fejtegetésére nézve számos az elméleti aberátió; többek közt Amerikában épen az a párt nevezi magát democrata pártnak, a mely az előtt rabszolgákat tartott és úgy látszik, hogy ez az idea tetszik legjobban a t. képviselő úrnak, mert igen melegen, egész hódolattal és nagy lelkesedéssel védi azt a rendszert, a mely hívatva van egy újabb rendszert inaugurálni, tudniillik a szegény fehér rabszolgák osztályát létrehozni. Daczára annak, hogy én azon bölcs genreből tovább nem folytathatom, mint az előttem szólott t. képviselő úr, nem térhetek ki az elől a kötelesség elől, hogy azt, a mit e törvényjavaslat olvasásakor gondoltam, itt néhány rövid szóval előadjam; mert hiszen azt tartja a közmondás, hogy több szem többet lát, több fej többet gondol, néha az ellenzéken is okosan, és bölcsen, a kormánypárton sem mindig és kizárólag. Ez az egyik szempont, mely felszólalásra késztet. A másik pedig az, hogy a szavazatot megokolni valamely törvényjavaslatnál, ha nem is mindig szükséges, de néha nem árt, lehetni pedig mindig jogosan lehet, és hogy esetleg némely settenkedő, más okot is ne legyenek kénytelenek február 10-én, pénteken. a t. túloldalon sejteni, van szerencsém itt azt is kijelenteni, hogy nem fííz engem a tisztviselői karhoz olyan rokonsági kötelék, mint a minő vau esetleg a t. előadó iir s az országos képtár igazgatója közt, a ki ebben az osztályban egyetlen a maga nemében, s a kit nagy bölcsen a VII. rangosztályból a VI. rangosztályba tettek át, természetesen 500 írttal nagyobb bonificatioval, a mint ezt tegnap Szalay t. képviselőtársam constatálta. Ezek után áttérek a javaslat némely pontozataira. A javaslatnak legsujtóbb kritikáját képezi az a körülmény, hogy maguk a tisztviselők törtek felette pálczát, a kiknek érdekét előmozdítani lett volna az hívatva. Az elégedetlenség általános az egész vonalon, s a helyett, hogy a javaslat megnyugvást elégedettséget idézett volna elő, felkeltette az irigységet az elégedetlenséget, mint olyan tulajdonságokat, melyek nem alkalmasak arra, hogy a tisztviselők ügyszeretettel, ügybuzgósággal feleljenek meg azon hivatásuknak, melyet az állam vállaikra ró. Mindenekelőtt azt kívánom constatálni, hogy annak a javaslatnak egyik lényeges és sarkalatos hibája az, hogy a felsőbb fokozatokon, a méltóságos és nagyságos urakról igen szépen gondoskodik, míg ellenben az alsóbb fokozatokon levő tisztviselőkről alig gondoskodik, a legalsóbb fokozaton levő tisztviselők illetményeit pedig épen semmivel sem javítja, hanem a helyett ad nekik rangosztálv t, hadd vágjon bele ebbe, mint a szép nagy soroksári kenyérbe, u szegény irnok s díjnok, hogy abból a családja megélhessen; de ez lehetetlenség. Azt mondják, hogy nem lehetett többet előirányozni, mint a mennyit megenged az a bölcs rangosztályba beosztás, a mit a javaslat előttünk feltüntet. Nem kívánok senkinek rosszat. Szívesen beleegyezem, hogyha pénzügyi állapotaink megengedik, emeljük a II., HL, VI., V, VI. rangfokozotban levő tisztviselőknek fizetését, a kiknek természetes dolog, hogy representáíniok kell, hogy állásukhoz képest kell élniök, mert a társadalom igényekkel lép fel velők szemben; de metf kell jegyeznem azt, hogyha kevés az öszszeg, akkor talán az is megfontolandó volna, hogy a hivatalok számát folytonosan ne szaporítsuk, hanem a lehetőségig korlátozzuk, mert ha őszinték kívánunk lenni, tényleg úgy áll a dolog, hogy bizony sok az ingyenélő hivatalnok; és különös simptomäja ennek a javaslatnak, hogy épen azoknak az illetményeit emeli 400, 500, 600 forinttal, a kik bőségben élve, szivarozá^sal nézik, hogyan dolgoznak az alantasabb tisztviselők. Másrészről az is áll, hogy talán még egy pár milliót fel lehetett volna venni 55*