Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-154

t. orsstAgos ülés 1808, feín'när 8-án, sxcrditit. 375 a mit t. barátom, Horánszky Nándor sürgetett, hogy t. i. százalékos javításokat alkalmazzunk. Á pénzügyi helyzet fejlődésével reménylem — ehhez pedig, úgy látszik, több reményem, van, mint t. képviselőtársamnak, — hogy el fog jönni az ideje annak, hogy ezen most már ren­dezett alapokon százalékos javítást eszközöljünk,­és akkor teljesen egy nézeten leszek a t. kép­viselő árral a tekintetben, — a mely elvet kü­lönben részemről is minden alkalommá', a hol teliettem, érvényesíteni iparkodtam, — hogy a segítség lehetőleg az alsóbb fokú tisztviselőknél történjék. (Helyeslés jobb felöl.) De, t. ház, egy más oka is vau annak, a miért én nem volnék azon helyzetben, hogy t. képviselőtársam, Horánszky Nándor javaslatát a százalékok alkalmazása tekintetében ez idő sze­rint elfogadjam. Az 1892 : XXVIII. törvénycikkel ugyanis, — megengedem, hogy a parancsoló szükségnek hatása alatt, — a törvényhozás elrendelni mél­tóztatott, hogy megfelelő pótlékok "azon alapokon adassanak a tisztviselőknek, a mely alapok ebben a törvényjavaslatban le vannak fektetve. (Helyes­lés a jobboldalon. Felkiáltások bal felől: As ideig lenes dolog!) Ezen az alapon, t. ház, a kiutalva­nyozások megtörténtek. Gr. Károlyi Gábor: A bíróságnál ma sincs kiutalványozva! (Zaj!) Elnök : Csendet kérek ! Darányi Ignácz: Ezen alapokon a ki­utalványozások megtörténtek, és megtörténnek; sőt — értesülésem szerint — valamivel több kellett, hogy kiutal ványoztassék, mint a mennyi eredetileg contempláltatott. Már most valamely tisztviselőnek lehet fizetésjavítást adni vagy nem adni, de egyszer törvényhozásilag feljavítani bizonys kategóriák fizetését, ós azután bármely forma alatt azt visszavonni '.agy visszacsinálni, azt jogilag, és formailag lehet, de erkölcsileg és politikailag megtenni nem lehet. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ez a második szempont, a miért Horánszky Nándor t. t képviselőtársam határozati javasla­tának ezen részét nem fogadhatom el. (Helyeslés jobb felöl.) íSzólt még az igen t. képviselő úr a rang­osztályokról is. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, nem vagyok a mellett, hogy Magyarországon a rangkórságot törvényhozásilag is előmozdítsuk, és hogy újabb különbségeket teremtsünk az em­berek között; ezt az irányt részemről Jnkább hátráltatni, mint előmozdítani kívánom. És ezért örülni fogok, ha valami más kifejezés találtatik erre, p. o. akár díj-osztály, akár fizetési osz­tály, a mi egyebet nem fejez ki, mint a létező fizetési különbségeket, mert hiszen azokat eltö­rülni nem lehet; oly törvényjavaslatot, azt hi­szem, senki sem akar, a mely szefínt minden­kinek egyforma fizetése legyen. Valami megjelölést kívánok tehát én is erre, és szükségesnek tartom, hogy a fizetési osztályok megkülönböztessenek, de a rangbéli megkülön­böztetést aztán, megvallom, szükségesnek nem tartom. (Élénk helyeslés jobb felől.) Gr. Károlyi Gábor: Vörös pántlikával kellene megjelölni a nagyobb hivatalnokokat, zöld pántlikával a kisebb hivatalnokokat! Elnök: Kérem, hiszen Darányi Ignácz kép­viselő urat illeti a szó, nem gr. Károlyi Gábor képviselő urat! Darányi Ignácz: T. ház! Ez a törvény­javaslat, azt hiszem, megérdemelné, hogy min­den oldalról, kivétel nélkül, egyenlő komolyság­gal tárgyaltassék. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A mi már a díjosztásokat illeti, sok panaszt hallottam e tekintetben, különösen a tanárok ré­széről; de a bírák érdekében is különböző szem­pontokat hangoztattak. A mi a tanárokat illeti, én elismerem, hogy van abban bizonyos anomália, hogy őket is kénytelenek vagyunk bizonyos díjosztályba so­rozni, nemcsak azért, meri ők az állami tiszt­viselőknek egészen különvált kategóriáját képe­zik, hanem azért is, mert, — a mint méltóztat­nak tudni, — előlépési viszonyaik sokkal ked­vezőtlenebbek, hisz a tanárnak alig van módja előlőpésre. (Úgy van!) De nem csak ezt kívánom felhozni; van más nehézség is. Az egységes középiskola szer­vezése tervbe v;in véve, {Halljuk! Halljak! jobb ftlöl. Egy hang szélső bal felől: Az nem jó léfra soha!) és lehetetlen, hogy az egységes közép­iskola szervezésénél ez a kérdés is fel ne vet­tessék. (Úgy van! a jobboldalon.) De ott van a tanítóképző intézeti, és polgári iskolai tanárok sorsa. Utóbbiakat a törvényhozás annak idején az elemi iskolai oktatás körébe helyezte. Ha pedig a mai helyzetet veszem, akár a tanárok rendszerinti qualificatioját, akár azt a positint tekintem, a melyet a polgári iskola, — a mely rend szerint kereskedelmi és ipari szakiskolává fejlődött ki, — a közéletben elfoglal: akkor el kell ismernem, hogy a, polgári iskola tanárai sokkal inkább a középiskolai, mint az elemi iskolai oktatás körébe tartoznak. És ezért a polgári iskolai tanári állás szer­vezése, és általában az iskolának, mint ilyennek szervezése nézetem szerint rövid idő alatt elke­rülhetetlen lesz. De ha azt a kérdést vetem fel, és vetik fel az illető körök, hogy ez idő szerint benmaradhatnak-e a tanárok ezen törvényjavas­latban, részesülhetnek-e ezen törvényjavaslat ked­vezményeiben, a nélkül, hogy bizonyos fizetési osztályokba, és fizetési fokozatokba soroltassanak, nem zárkózhatott! el a kormány álláspontja előtt,

Next

/
Thumbnails
Contents