Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

18S. «r«s!égos f lés 1898. február 7-én, keiden. gg^ nek. A tisztviselőknél pedig számíttassanak ki azon átlagok, melyek az összes megyei törvény­hatóságoknál minden tisztviselői állásra meg­állapítva levő fizetésekből képződnek; hogy ekként ott, a hol az egyes tisztviselők fizetései ezen átlagokon alul vannak, ezek járandóságai fiz átlagok határáig kiegészíthetők legyenek és mindezek következtében a megyei törvényható­ságok dotátioi addig is, mig az administratio reformjának sorsa eldől, külön külön oly össze­gekkel emeltessenek, melyeket e két tényezőnek számitási eredményei minden egyes törvény­hatóságra vonatkozólag feltüntetni fognak. Végül utasítja a ház a kormányt, hogy az eként kidolgozott űjabbi törvényjavaslatot oly időben terjessze a ház elé, hogy az még a nyári szünetek előtt törvényerőié emeltethessék. Be­adják : Horánszky Nándor, Apponyi Albert, Bernáth Dezső, Bujanovics Sándor, dr. Issekutz Győző, Linder György, Bottlik Lajos, Nagy István, Ernuszt Kelemen, Ivády Béla, Mihályi Péter, Reitter János, Paly János, Frey Ferencz, Márkus József, dr. Rudnyánszky Béla, Bernát Béla, Szentiványi Kálmán, Sághy Gyula. Ajánlom a határozati javaslatot a t. háznak elfogadásra. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélső balon.) Elnök : Méltóztatnak kívánni, hogy a ha­tározati javaslat újra felolvastassák? (Nem! Nem!) Tehát nem fog felolvastatni. Ki következik szólásra? Bernáth Dezső jegyző: Issekutz Győző! (Felkiáltások a bal- és szélső balon: Holnap! . 1 jobb­oldalon: Ma!) Issekutz GyÖZŐ: T. ház! Az idő előre­haladott voltára való tekintettel kérem, hogy előadásomat holnap tarthassam meg. (Helyeslés a baloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Ma! Halljuk! Halljuk!) Elnök: A képviselő iVr kéri a házat, hogy előadását holnap tarthassa meg. Méltóztatnak abba beleegyezni? (Felkiáltások a jobboldalról: Ma! A bal- és a szélső baloldalon: Holnap! Nagy zaj.) Méltóztassanak csendben lenni! Kérdem a t. házat: méltóztatik-e hozzájárulni a képviselő úr azon kívánságához, hogy holnap tarthassa meg beszédét? (Félkiállások: Ma! Holnap! Fel­kiáltások a szélső baloldalról: Szavazzunk! Név­szerinti szavazást kérünk! Nagy zaj. Elnök csenget.) Issekutz GyŐZŐ: T. ház! (Halljuk! Hall­juk ! a szélsőbalon. Felkiáltások: Joga van szólani!) Elnök: Nem adom a szót senkinek addig, a mig magam be nem fejeztem. (Felkiáltások a szélső baloldalról: Szavazzunk!) A képviselő úr azt kéri a háztól, méltóztassék neki megengedni, hogy beszédét holnap tarthassa meg. (Nagy zaj.) Minthogy pedig legjobb akarat mellett sem tu­dom kivenni, méltóztatnak-e neki ezt az enge­délyt megadni, vagy nem, kénytelen vagyok a házszabályok ide vonatkozó intézkedését alkal­mazni. (Halljuk! Halljuk!) A házszabályok vilá­gosan mondják, hogy ha valamelyik képviselő háromnegyed kettőkor következik szólásra, jogo­sított kérni a háztól, hogy beszédét másnapra halaszthassa. A háztól függ erre az engedélyt megadni, vagy meg nem adni. Méltóztassanak határozni. (Nagy zaj. Elnök csenjet.) Minthogy a házszabályok határozottan rendelik, hogy ez esetben szavazással döntsön a ház ; minthogy a ház kívánságát nem tudom kivenni, szavazással kell dönteni. Polónyi Géza: A házszabályok nem így szólnak! (Zaj.) Elnök: T. ház! A házszabályokhoz nem szólhat senki az én szavaim közben. Majd ha én elvégeztem, át fogom adni a szót. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk t) Kérdezni kívánom a t. házat szavazás út­ján: megadja e a jogot a képviselő úrnak, hogy holnap 1 eszeljen, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Most szólhat a képviselő ár. (Zaj.) Polónyi képviselő ár kíván szólani. Polónyi Géza: Egy nagyon rövid meg­jegyzésem van, t. ház! Egész megjegyzésem az, hogy a házszabály nemcsak azt rendeli, hogy a képviselőnek joga van kérni, hogy beszéde másnapra halasztassék, hanem azt is rendeli, hogy ha ezen kérelem megtagadtatik, joga van kérni, hogy a ház két órán túl is meghallgassa. (Nagy zaj Félkiáltások jobb felöl: Meghallgatjuk!) Engedelmet kérek, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a t. képviselő úraak egyéni joga, hogy ő mit kér a képviselőháztól, hát természetes, hogy ezt rá kell bíznom, csak arra akartam a mélyen t. elnök urat megkérni, hogy ha ki méltóztatik mondani a határozatot, hogy a ház kívánja, hogy a képviselő úr ma mondja el beszédét, akkor méltóztassék azt is kimondani, hogy őt két i'rán túl a ház meg is hallgassa. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Nagy zaj.) Issekutz GyÖZÖ: T. ház! (Élénk felkiál­tások, jobb felöl: Szavazzunk! Félkiáltások a bal­és szélső baloldalon: Holnap névszerinti) Magam is a házszabályokhoz óhajtok szó­lani! (Nagy zaj. Felkiáltások: Halljuk az elnököt!) Elnök: Minő czímen kíván a t. képviselő úr szólani? Issekutz GyŐZŐ .* A r házszabályokhoz. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Én a í. háztól en­gedelmet kértem arra, hogy beszédemet holnap mondhassam el; (Hosszas, szűnni nem akaró zaj.) de a mit a ház határoz, annak készséggel alá­rendelem magamat. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök*. A t. képviselő úr tehát nem azt

Next

/
Thumbnails
Contents