Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

J60 1SS- WWáfM Illés 18f8, tehrn&r 7-én, teáién, ban, a lakbér kérdésére vonatkozik. (Halljuk! Halljuk !) A feljavítás ugyanis vagy fizetésképen vagy lakbérképen nyujtátik, de következetesen sem az egyik, sem a másik keresztűlvive nincs. Az alsóbb kategóriáknak a fizetési feljavítás lakbér-illetmény alapjában nyíljtatik, már pedig hogy állunk a lakbér kérdésével? Úgy, hogy a javaslat, mely előttünk fekszik, e tekintetben felfogásom szerint, általánosságban véve sem igazságos, és abstracte véve sem állhat meg, {Halljuk! Halljuk!) mert abból az eszméből indul ki, hogy miután a lakbérleti viszonyok az ország különböző részeiben különbözők, természetes, hogy lakbér-illetmény czímén az állami alkalmazottaknak egyenlő feljavítást adni nem is lehet. Ez az eszme, ez a gondolat jut a törvényjavaslatban kifejezésre. S itt mindjárt megjegyzem, hogy ha fizetésjavításról van szó, akkor ne tegyük azt, hogy az egyiknek fizetés alakjában nyújtjuk, a másiknak pedig lakbér alakjában. De ne is legyünk abban a felfogásban, t. ház, hogy ebben igazság rejlik, mert azt megengedem, hogy a lakbérleti viszonyok az ország különböző városaiban és községeiben különbözők s e szempontból az egyik helyen az állami alkalmazott nagyobb terhet visel, mint egy másik helyen;' de ezzel szemben sokkal nehezebb teherrel küzködik az állami alkalmazott, a ki községben lakik, mint a ki városban van alkalmazva, mert ott a könnyebbséget busásan viszszafizeti azon körülmény folytán, hogy gyér mekét be kell küldeni a városba neveltetni és taníttatni, (Úgy van! bal felöl.) kétszeres és háromszoros kiadása van tehát épen a miatt, hogy abban a községben van elhelyezve, a melyben az élet ezen nagy szükségét, a melynek kielégítése nemcsak a megélhetés, hanem társadalmi és államfejlődési szempontból is igen nagy fontossággal bír, — azon a helyen ellátni nem bírja. (Igaz! Ügyvan! bal felől.) De, t. képviselőház, hogy a lakbér-illetmény alapjára helyezett fizetésjavításnak, — már ott, a hol a javítás alapját ez a lakbér-illetmény képezi, micsoda csudálatos consequentiái vannak, nyomban kitűnik, ha valaki a törvényjavaslathoz csatolt B) tabellába betekint. A B) tabella szerint például, — hiszen példaképen a részletekre is hivatkozhatom, — a ki Budapesten a XI. rangosztályban van, és a kinek fizetésjavítása csak a lakbér-illetményből áll, — E00 frt lakbér-illetményt kap. Ha már most ez az egyén előlép, tehát felmegy a X. rangosztályba és vidéken helyeztetik el, e czímen kaphat esetleg 175 irtot is; nyer tehát a fizetésben a felfokozás következtében, mert a 700 frtos fizetésből 800 frtos fizetésre emelkedik, mondjuk 100 frtot, de elveszt tényleg a lakbér-illetménynél 125 forintot. Ez ellen gondolom, kifogást tenni nem lehet. (Helyeslés a baloldalon. Nyugtalanság a jobboldalon és felkiáltások: Helyesen van az így!) Vagy például egy állami alkalmazott nem a fővárosban van alkalmazva, hanem alkalmazva van vidéken, mert hiszen előbbi példáimra azt mondhatják, hogy a ki a fővárosban van alkalmazva, az innen távozni nem fog, az kiböjtöli addig, a míg kiböjtölheti, az tehát, a fővárosi lakbér-illetmény fokozatosan emelkedvén, rajta lakbér tekintetében sérelem nem eshetik. Vegyünk tehát egy vidéki példát: (Halljuk! Halljuk!) A ki egy vidéki városban, mint állami alkalmazott a X. rangosztályba van sorozva és oly városban működik, melyben a lakbér a katonai lakbér-osztályzat szerint 245 frt, most előlép !• IX-ik rangosztályba, de elhelyeztetik egy nagyobb községbe, hol a lakbér-illetmény 200 frt, mert hiszen ilyenekben is vannak, akkor 245 forintos lakbér-illetménye le fog szállani 200 frtra, tehát 45 forintot veszt. (Igaz! Úgy van! a baloldalon. Nyugtalanság jobb felöl.) Nem az összegről kívánok szólani, de magáról arról a gondolatról, hogy akkor, mikor valaki előlép és fizetésjavítása pusztán a lakbér-illetmény alapján nyugszik, vájjon milyen rendszer az, hogy a lakbér-illetményben mégis visszaesik, daczára annak, hogy előlép rangban, előlép szolgálati tekintélyben és fokozatban. (Nyugtalanság a jobboldalon.) Ezek, t. képviselőház, azt gondolom mégis csak oly példák, a melyek azt mutatják, hogy a törvényjavaslatban sem oly egyenletes gondolat, sem pedig igazság és méltányosság lefektetve nincsen. (Ügy van! bal felől.) Fiscalis szempontok domborodnak ki. elismerem, még pedig abból az óvatossági kötelességből kifolyólag, melylyel a t. pénzügyminister úr az országnak tartozik, de állítom, hogy ép azért, mert a törvényjavaslat sem az igazság, sem a méltányosság, sem az egyenlőség alapjára nem helyezkedett, csakis fiscalítási gondolatból indulhatott ki vagyis abból, hogy ott, a hol esetleg a javítás nagyobb contingenseket találván, maga után nagy pénzügyi megterheltetéseket vonhatna, ott a javításnak, hol az egyik, iiol a másik, hol mindkét módját alkalmazta épen abból a szempontból, hogy a javítás nagy pénzösszeget ne vegyen igénybe. A pénzügyminister úr csóválja a fejét, midőn azt mondom, hogy ez a rendszer azért nélkülözi az igazságot, mert a fiscalitási szempontok dominálnak, valószínűleg abban a feltevésben teszi ezt, hogy midőn közel harmadfél millió forint teher elvállalásába az állami alkalmazottak érdekében beleegyezik, hogyan lehet őt azzal vádolni, hogy fiscalitási szempontból indul ki. Ámde nem így kell felfogni a kérdést, t. ház, hanem úgy, hogy ha többet nem.