Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

188. oíS8Ag»R BIes 1898. felbrnár 7 én, keddeii. 359 mértéket az o helyzetük méitán megkívánhatna és igényelhetne. (Úgy van! bal felől.) De ennek daczára is, t. ház, a közszükség elől kitérni nem akarunk és nem is lehet, és e szempontból igyekezzünk mi is, itt e helyen elmenni a hozandó áldozatok azon mértékéig és határáig, a melyen ha túlmennénk, egy másik kötelességbe ütköznénk : nevezetesen az adózó polgárok érdekeinek megfigyelésébe. E kettőnek összhangja és összeegyeztetése tehát az a szempont, a melyből a javaslatot megbírálnunk kell. (Helyeslés bal felöl.) De, t. ház, ha az áldozatok mértékének megállapítása nem függ is tőlünk, teljesen tőtünk függ az, hogy ezen áldozatokat akként hozzuk meg, hogy a felmerülő igényeket a lehetőség határáig igazságosan, méltányosan és egyenletesen elégítsük ki. (Helyeslés bal felől.) Maguk az ország adózó polgárai is méltán meg várhatják azt, hogy ha majdnem negyedfél milliónyi áldozatot hozunk, akkor az ne elégűletlenségre fecséreltessék el, ne vásároljunk drága pénzen elégedetlenséget, hanem, ha a mérték nem is nagy, de legyen igazságos, (Úgy van! Úgy van! bal felől.) s akként elégítsük ki ezen igényeket, hogy az igények kielégítése egyiknél túlságba ne menjen, másiknál pedig a méltányosságon és igazságosságon innen ne maradjon. {Helyeslés bal felől.) Már pedig azt kérdem én első sorban is, hogy miért nem igazságos ezen javaslat? Egyszerűen azért, mert az az olcsóbb kategóriák sorsát elejti, (Úgy van! a baloldalon.) a felsőbb kategóriákat pedig honorálja. {Igaz! Úgy van! bal felől.) A kik közel voltak és vannak a tűzhelyhez, azok melegednek, a kik távol vannak és hallgatniuk kell, azok mellőztetnek és nélkülöznek. (Igaz! a baloldalon.) Itt is az a nagy igazság érvényesül, a mely mindig túlsúlyra jut, ha nem áll vele szemben egy erős akaratú igazságmérő, hogy a nagy hal elnyeli a kis halat. A nagy boldogul, a kicsi nélkülöz. Mert, t. ház, míg azt látjuk a törvényjavaslatban, hogy a magasabb szolgálati kategóriákon a feljavítás 1100 forinttól kezdve 700—500—400 és 300 forintban jut kifejezésre, addig ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy lent az alsó kategóriáknál, a hol valójában a megélhetési viszonyok küzdelmével találkozunk. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A feljavítás nem a jelenleg alkalmazottakkal szemben, — mert hiszen ezek nem veszítenek sem rangban, sem fizetésben, azonban én nem az egyéneket, hanem az állásokat veszem figyelembe, — mondom, ezen kisebb állásokban alkalmazottaknál néhol a semminél is kevesebb, másutt 10—30 — 50—100 és 150 forintos feljavítások történnek. Az utóbbiaknál a feljavítás már bizonyos eombinatiók alapján érvényesül; melyekben, — a mint majd rá fogok mutatni, — igazságosság szintén nines. Azt gondolom tehát, t. ház, hogy ezekkel szemben az a tétel, a melyet felállítottam, kétségbevonhatatlanul áll, hogy tudniillik a törvényjavaslat nem nyújt segélyt ott, a hol erre szükség van, hanem túlságos segélyt nyújt ottan, a hol arra oly nagy mértékben szükség nincs. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De, t. ház, nem igazságos ez a törvényjavaslat még azért sem, mert az állami alkalmazottakkal szemben nem egyenletesen jár el. Relatíve értem ezt a szót, a mennyiben nemcsak a különböző szolgálati ágak egy természetű funetioit nem részesíti egyenlő elbánásban, hanem ugyanazon szolgálati ágazatoknak, sőt ugyanazon functióknak teljesítőit sem látja el egyenletesen, nem bánik velők egyenlően, egy szóval nem részesíti őket abban az igazságosságban, a melyben őket ép a szolgálati viszonyukból és helyzetükből kifolyó alapigazság szerint részesíteni kellene. Mikor azt látjuk, hogy ugyanabban a szolgálati ágban, ugyanabban a functioban egy 700 forint javadalommal bíró állami alkalmazottnak fizetése esetleg feljavul 350 forinttal, a másiké pedig csak 100 forinttal, hogy egy 900 forint javadalommal bíró állami alkalmazott fizetése az egyiknél feljavult 400 forinttal, a másiknál csak 200 forinttal, hogy egy 1000 forint javadalommal bíró állami alkalmazottnak fizetése ugyanabban a szolgálati kategóriában és helyzetben feljavult 300 forinttal és egy másiknál csak 45 forinttal, akkor joggal constatálhatom, hogy itt egyenletességről szó nincs, és nem lehet, egyenletességről szó pedig nem lehetvén, igazságról sem lehet szó. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) De hát azon kérdés merül itt fel, t. ház, hogy miért nem egyenletes tehát az elbánás, a melyben az állami tisztviselők részesülnek, vagyis hol fekszik annak az alapindoka, hogy az egyenletes elbánás azon rendszer szerint, melyet a törvényjavaslat felölel, létrehozható csakugyan nem is volt. Ennek oka, t. ház, először is abban fekszik, hogy e törvényjavaslatban nincs rendszer, éspedig azért nincs, mert az egyiknél afeijavítás alapját a tényleges rangosztály képezi, a másiknál a feljavítás alapját a tényleges fizetés képezi, mely azután maga után vonja a rangosztályba sorozást is, majd ismét a harmadiknál a feljavítás alapját mind a kettő képezi. Hogy ily körülmények közt azután akarva nem akarva, be kell következni azon igazságtalanságoknak, melyeknek halmazát e törvényjavaslat tartalmazza, az egészen tiszta és világos dolog. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De van ennek még egy más oka is, és ez az, hogy a mi rendszer a javaslatban van, az is teljesen rossz ég elfogadhatatlan. E rendszer, mert ennyiben rendszer mégis van a javaslat-