Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

344 15*. országos Illés 189S. február f.én, kedden. aránytalannak tüntetik fel, a fizetésjavítúst tehát részemről indokoltnak és sürgősnek mondhatom. (Helyeslés bal felöl.) Hivatkozom azon képviselőtársamra, a kik valaha Magyar-Ó váron megfordultak, vagy a kiknek fiai a magyaróvári akadémiát látogatják, hogy nekem igazat fognak adui, ha azt állítom, hogy Magyarországon alig van más kisváros, melyben az élet oly drága volna mint itt, Ovárott. Lakás és élelmi czikkek tekintetében merem állítani, itt épen oly drágaság uralkodik, mint akár Budapesten. Érthetővé teszi ezt, ha meggondoljuk, hogy Magyar-Ovár Budapest és Bécs között fő vasúti vonalon fekszik s főképen Bécs az, mely felé az ottani termelők gravitálnak. Az élelmi czikkek és egyéb arák legalább oly drágák, mint Budapesten, sőt némely élelmi czikkek még drágábbak. Lakások tekintetében szintén így vagyunk. Hiszen ott 3 szobából álló lakást alig lehet 250—300 frton alul kapni. De van még egy más körülmény is, mely súlyosan nehezedik a jelenleg Ott működő tana rokra. A tanárok legnagyobb része a 70-es években fiatalon neveztetett ki Magyar-Ovárra. Azóta családot alapítottak, gyermekeiket eddig a szülői házban részesítették az első nevelésben, de ezek most már abba a korba lépnek, melyben szülőik nekik a kellő nevelést a szülői házban meg nem adhatják, hanem házon kívül keli őket neveltetni, mert van ugyan Magyar-Ovárott egy algymnasium fiúgyermekek számára, de leányiskola, a hová a tanárok leánygyermekeiket küldhetnek, sajnos, nincs. Már pedig tudjuk, hogy a tanári pályán nem lehet vagyont gyűjteni; a tanár nem adhat gyermekének mást, mint jó nevelést, hogy ennek segítségével ma-holnap kenyerét megkereshesse. És e tekintetben iSelmeczbánya tanárai jobb helyzetben vannak, mint a magyar óváriak, mert ott van legalább oly tanintézet, hová gyermekeiket küldhetik. Az óvári tanárok pedig még abban a hátrányban is részesülnek, hogy esetleges üresedés esetén, más helyre való áthelyezésüket sem kérhetik, mert tudjuk, hogy az egész országban csak a magyaróvári akadémia pótolja némileg a mezőgazdaság terén a főiskolát. De gyermekeik nevelésén kívül a tanárok önmagukat sem művelhetik úgy, a mint ezt a jelenkor igényei megkívánják. Mint minden tudomány, úgy a gazdasági tudomány is folytonos haladásnak örvend, és ennélfogva az egyedüli főiskola tauáraitól joggal megkívánhatja a közöuség, hogy azok a tudomány színvonalán álljanak. Szükséges volna e czélból, hogy néha felkeressék a nagyobb központokat, mert e tekintetben Magyar-Ovár, —- sajnos, — mit sem nyújt; szükséges volna, hogy felkeressenek egyes nagyobb gazdaságokat, meglátó gassák az ország különböző részeinek gazdaságait, hogy meggyőződjenek az újabb kor vívmányainak gyakorlati alkalmazásáról, s hogy újabb eszméket, újabb informatiokat szerezzenek maguknak, hogy azokat előadásaik alkalmával a hallgatók érdekében értékesíthessék. Azt hiszem, hogy röviden előadtam azon indokokat, a melyek a mellett szólnak, hogy a gazdasági tanintézeteknél alkalmazott tanárok általában, és különösen a magyar-óvári akadémia tanárainak illetményét, itt lett volna az ideje némileg javítani. (Igás! Úgy van! bal felől.) T. ház! Van még egy intézet a földmívelési ministerium kebelében, a melynek alkalmazottairól, lehetetlen, hogy csak egy pár szóval röviden meg ne emlékezzem, értem a vegykisérleti állomást, mely intézet azonban tavaly szerveztetett és ezen szép hangzású czíinet nyerte : »A budapesti országos magyar királyi chemiai intézet és központi vegykisérleti állomás«. Azt hiszem, hogy czímnek nagyon szép. A baj csak az, hogy ezen intézetnél alkalmazottak fizetése bizony mgyon is gyarló. Nem lehet feladatom t. ház, hogy a szervezeti szabályzatnak minden egyes részletére kitérjek, de van egy pár oly dolog benne, mely megérdemli, hogy lássuk, hogy raikép szoktak néha nálunk intézeteket szervezni. (Halljuk! Halljuk!) Itt van pl. a második fejezet, mely a személyzet rangfokozatáról és előmeneteléről szól. (Halljuk! Halljuk!) A személyzet ugyanis nem áll egy egyénből, hanem áll az igazgatóból, egy fővegyészből és hat vegyészből, összesen tehát nyolcz személyből, és az a fejezet, mely a rangfokozatról Siói, csakis egy egyénről emlékezik meg, azt mondván, hogy az igazgató a VII. rangfokozatba soroltatik. Nem azért hozom ezt fel, mintha rossz néven venném, hogy egy oly kiváló szakember mint az intézeti igazgató, a megfelelő rangfokozatba emeltetik, de azt gondolom, hogyha a személyzet rangfokozásának meghitározásáról van szó, talán helyes lett volna a többi alkalmazottak rangfokozatáról is megemlékezni. Itt van az előmenetel kérdése. Én az egész szabályzatban egy paragrafust sem találok, mely az előmenetelt szabályozná ; a czímbeu benn van, de a szabályzatban szó sincs róla. Ugy vagyunk vele, mint az a czigány, a ki a rákokat vitte és meg volt elégedve, hogy a levélben említve voltak azok, bár tulaj donképen nem tudta, hogy az úton hová lettek, de ha már ezen alkalmazottaknak előmenetelük nincs, talán egyetért majd velem a t. elő.idó i\r, ha azt mondom, úgy, mint azt némely tisztviselőkre nézve az általa védett javaslat proponálja, ezeknél is helyes lett volna valami korpótlékot megállapítani, hogy a,:on tisztviselők, a kik az intézetnél 10 —15 esztendeig dolgoznak, legalább megfelelő kedvezményben részesüljenek.