Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-152
152. ftriaágoi liléi 1898, február 6*4n, hétfőu. S£3 tágunkban, mert itt gazdag piaczot szereznek, de gyári és házi iparunkra nézve, a melyek újabban lendületet vettek, e verseny nem oly ártatlan, mint a minőnek némely képviselőtársam hiszi. A külföldi nagy kiállítások megmutatták, hogy mezőgazdasági téren helyt tudunk állani, de ne méltóztassék még e téren sem oly nagyon könnyűnek venni a versenyt. Egy háborút a történetíró vagy a tudós jól meg tud ítélni, de a ki csatákban részt vett, a ki látta az ütegek hatását, a csapatok mozdulatait, az jobban megtudja ítélni a háború veszélyeit. Thaly Kálmán: Egy momentumot lát! A füsttől nem látja az egészet. Harkányi Frigyes: Napóleon ily füstben állt, és az ő körültekintésével mégis oly csatákat nyeit, a melyeket mások elvesztettek volna. Nem akarok összehasonlítást tenni, de a szerzett tapasztalatok némi értékkel bírnak, és e tekintetben elismeréssel kell nyilatkoznom t. képviselőtársam Zichy Jenőről, a kinek bő tapasztalatai vannak, és a ki nem csekély érdemeket szerzett az 188ö-iki országos kiállítás körül. Ö is azon a nézetei) volt sokáig, hogy világ kiállítást, nemzetközi kiállítást kell rendezni, és csak nagy nehezen állott el ezen eszméjétől. Én azt hiszem, hogy komolyan számolva önmagunkkal, meg lehetünk elégedve, hogyha ez epochához méltó nemzeti kiállítást tudunk létesíteni, retrospektív kiállítással kapcsolatban. Azt hiszem, hogy vállvetve oly kiállítást rendezhetünk, a mely tökéletesen megfelel a fényes epochának, és hogyha a külföld ezt látni fogja, meg fogja érteni, miért nem szóllítottunk idegen nemzeteket a sorompóba; mert el fogják ismerni, hogy fejlődő iparunkkal helyt állunk és egy egy esetleges későbbi epochában, esetleg világversenyen is helyt fogunk állani. E tekintetben igen szükséges a nosce te ipsum szabálya. Zichy Jenő t. képviselőtársam azt mondotta, hogy vessük el a mankót, és járjunk a magunk lábán. Nem akarok rossz szójátékot mondani, de a mankó hiányt jelent, és a legkínosabb mankó az volt, mikor idegen, drága hitelre támaszkodva, nagy áldozatokkal rendeztük pénzügyeinket. (Élénk derültség a jobboldalon.) Rövid idő alatt rendbe hoztuk pénzügyeinket, helyreállítottuk az egyensúlyt, és hogyha azon deficitet, a mely nálunk évtizedeken keresztül állandó volt: ha ezzel a inillenium . . . Polónyi Géza: Nem millennium! Ezredéves! (Zaj.) Madarász József: Szokjunk már hozzá! Harkányi Frigyes: Azt hiszem, épen t. képviselőtársam igen jól érti e szót, mert ő is abból a korból való, a mikor együtt tanultuk a latint. Óvakodnunk kell, hogy pénzügyeink az ezredéves ünnepélyek alkalmából deficitbe jővén, kitűntessük azt, hogy mindent tudunk, csak számítani nem. Azért elejive ez idő szerint a tett indítványokat, ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Élénk helyeslés jobb felől.) Molnár Antal jegyző: Thaly Kálmá aní Thaly Kálmán : Rekedtségem miatt elállók a szótól. Elnök: T. ház! Szólásra senki sincs följegyezve. Hogy ha tehát szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Szólásjoga illeti az előadó urat és a határozati javaslatok benyújtóit. Az előadó úr nem kíván végszóval élni. A végszó joga első sorban Eötvös Károly képviselő urat illetné, a ki azonban nincsen jelen. Meg illeti még a végszó gróf Apponyi Albert képviselő urat, mint szintén egy határozati javaslat beadóját. (Halljuk! Halljuk!) Gr. Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Élek ugyan a végszó jogával, de igen röviden szándékozom azt tenni. Mert azokat az érveket, melyek határozati javaslatom mellett felhozhatók, Ugron Grábor t. barátom oly helyesen csoportosította és olyan hatályosan adta elő, hogy azokhoz igen kevés hozzáadni valóm van. De egy megjegyzést kell tennem Harkányi t. képviselőtársam előadására, a ki bennünket, azokat tudniillik, a kik ezen alkalomnál az ezer éves ünnepély egész programrajának kérdését napirendre hoztuk, azzal vádol, hogy ezzel mintegy el akarjuk temetni a kiállítás kérdését. Es ő összehasonlít minket a régi megyegyűléseken feltalált és hasonló czélból felhozott junctim indítványok tevőivel. Hogy mennyire nem áll ez a hasonlat, azt már az az egyetlen tény is bizonyítja, hogy egyikünk sem ellenzi a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat elfogadását; a felszólalók mindegyike azzal kezdi vagy végzi előadását, hogy a kiállításra vonatkozó előterjesztést elfogadja; de hogy egyszersmind szükségesnek tartja, hogy az ezer éves ünnepély egészét illetőleg megszűnjék már egyszer az a letliargia, a kezdeményezésnek az a hiánya, melyet évek óta sajnosán tapasztalunk. Mert valóban, ha a kiállítást nem lehet rögtönözve megcsinálni, ha a kiállítás előkészítése végett egy évi haladékra volt szükség, úgy épen az említett lassú tempó folytán azokat a további alkotásokat, melyek az ezeréves ünnepélyt emlékezetessé tenni lesznek hívatva, s különösen ha azok nem csak látványosságból fognak állani, hanem maradandó jellegű alkotások lesznek, úgy ezeket ép oly kevéssé lehet rögtönözve megtenni, mint a kiállítást. Ha ebből akarunk kiindulni, úgy legalább is oly szükséges, hogy az ünnepélynek többi részét illetőleg már most lépjünk a kez41"
