Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-139

1R9. '•mágM- Blé> 1888. jfennár SO-án, pénteken. 19 és ' nagyrabeesülöm az intendáns igazi szép érzékét és igen sok jeles talentumát, én legalább mint a pul licumnak igénytelen, de szorgalmas tagja, az intendáns urat tovább erre az állásra, ha csak ő meg nem változik, képtelennek tartom. Kötelességem azt is be bizonyítani, hogy miért 1 (Halljuk! Halljuk!) Mikor az intendáns úr átvette a színházak ügyét, kétségtelenül szép programmot adott. Legalább is volt olyan szép, mint a minőt elődjei adtak. De mikor a beváltásra kerül a sor, ezen programm érvényesülésére ráillenek egy angol versnek általam magyarul mondandó kifejezései, hogy: mindenki tudja, miként kell esinálni, de azt a mit tud, nem tudja megcsinálni, (Derültség.) Mi volt az első ténye az intendánsnak? Az volt első ténye, hogy a magy. kir. operaháznak akkori igazgatóját, a kiről lehet bárkinek bármiféle véleménye, de a kinek kitűnő zenészét! képességét mindenki elismerte, a kinek csak egy kis fogalma van a zenészeiről, elcsapta; elcsapta oly formában, a milyent más alkotmányos államban alig tűrnének meg és 25.000 forintot dobott ki az állampénztárból, csakhogy ezen directortdl megszabaduljon; olyasvalamit tett tehát, a mit ez ország egyetlen ministere sem merne megtenni, hogy egy neki alkalmatlan embert elbocsásson és hogy elbocsáthassa, 25.000 frtot adjon neki végkielégítés fejében. Gr, Zichy Jenő: Jól tette! Fenyvessy Ferencz: Azt mondja Zichy Géza grófnak gondolom rokona, Zichy Jenő gróf.. . Gr. Zichy Jenő: Nem vagyok rokona! Fcyvessy Ferencz: Tehát nem rokona, Zichy Jenő gróf . . . Gr. Zichy Jenő: Csak képviselő! Fenyvessy Ferencz; Tehát Zichy Jenő képviselő úr itt mellettem azt mondja, hogy: »jól tette«. Semmi kifogásom ellene, ha azt találva, hogy nem helyén való ember, elcsapta; de a mi legfonákabb a dologban, az, hogy nem gondoskodott helyette másról akkor, a midőn benne van a költségvetésben, hogy igenis kell lenni az operánál szakdirectoruak. Én is azt hittem, mikor elcsapta Mahlert, hogy már van neki új embere, és íme még ma sincs az operának szakdirectora. De mit tett? Kiküldte a gazdisági főnökét karmester keresésére, a ki talált is Varsóban egy karmestert, a kiről pedig az opera egyik művész tagja nyíltan megírta az intendánsnak, hogy nem alkalmas arra az állásra Ennek daczára az intendáns az illetőt azért, mert kitűnően tudott zongorázni, alkalmazta karmesterül. És ma a zenekar épen úgy, mint a zenészvilág egyenesen kineveti az ő karmesterét. Azonban az intendáns úrnak nemcsak ezen ' szerencsétlen választása idegeníti el a közönséget az operától, hanem egész magatartása a művészvilággal szemben is. Az ő eljárása és modora a lehető legszerencsétlenebb, annyira, hogy maguk a művészek el vannak keseredve, elidegenedve, a mi aztán, nem csoda, hogy a játékukon is meglátszik. (Felkiáltások hal felöl: El vannak adósodva!) Az operaházról beszélek. A fiatal erők alkalmazásánál is (Halljuk! Halíjuk!) a lehető legszerencsétlenebb eljárást követi; az egyiket folyton alkalmazza, fellépteti, a másikat hónapokon keresztül nem alkalmazza, nem lépteti fel. Az operaháznak van egy primadonnája, az folyton olaszul énekel. Pedig mélyea t. ház, — erre ki kell kérnem a minister úr figyelmét, — igen fontos dolog az, hogy a magyar operaházban ne énekeljenek olaszul. Nem csupán a chauvinismus szempontjából, — ezt talán nem írnám alá. (Egy hang: Az összjáték szempontjából!) És nemesik ezen szempontból, de magának az operaháznak érdeke szempontjából. (Helyeslés.) Az az idegen művésznő, a kinek az operaháznál nem kell megtanulnia magyarul, az betanulja nálunk magyar pénzért az egész repertoirt, megtanulja azokat a pompás szerepeket mind olaszul és ha lejár itt a szerződése, — vagy ha nem jár is le, gondoskodik róla, hogy lejárjon, — elmegy a külföldre (Igás! Igás!bal felöl.) és ott fogja énekelni azt, a mit nálunk tanúit. (Igás! Úgy van!) Ez íehát nemcsak a ehauvinisraus kérdése, hanem az operaház érdeke, hogy kötelezzük azt az idegen művészt a magyar nyelv megtanulására. Az, a ki az országban meg akar maradni, úgy is megtanul magyarul. (Igaz! Igaz! hal felöl). És ezután micsoda rendszertelenség az, t ház, hogy primadonnája alig van az operaháznak, de van hét baritonja: (Derültség.) Beck, Takács Mannheit, Odry, Varadi, Vécsey. Veress, összesen hét bariton. És azután van egy olyan művésznője, — nem tudom szerződtetve van-e még, de úgy hallom, igen, — a kit egyetlen egyszer sem léptetett fel az intendáns. (Egy hang: Ki az?) Nádasdy Róza. Menjünk tovább, t. ház! Már az eddigiekből is meglátszik az, a mit én ezekből le akarok vonni, hogy az intendáns úr eljárása két szóval jellemezhető: szeszélyes kapkodás. Ezt is bebizonyítom, t. ház. Midőn Perottit, a kitűnő tenoristát fel akarta léptetni az intendáns úr és e közben valami differentia történt köztük, azt írta neki az intendáns úr, hogy a míg ő intendáns lesz, Perottit sohasem fogja alkalmazni. (Mozgás ) Ez az eljárás magában véve is helytelen, mert az operaház nem privát tulajdon i az inten-