Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-139
jg 189. mméasm l!fe^lS9t, ,f*n*är 20-á*, péntek**. állapítása által esetleg adható nekik mégis egy olyan jog, melylyel az önkormányzat rovására vissza is élhetnek. (Úgy van! bal felől.) Azt mondják, hogy talán azért állították föl a főispáni titkárokat, hogy a központból fiatal erőket kiküldve, azok magukat gyakorlatilag érvényesítsék s azután a központba kerülve, a közjó érdekében működhessenek. Én nem tudom megtalálni ezt a működési kört. Látom azonban, hogy a törvényhatósági közgyűlésen sok helyütt megjelenik a főispáni titkár, papirost tesz maga elibe, plajbászt vesz kezébe, de hogy mit jegyez, annak eredményét a gyakorlatban nem látom sehol- (Úgy van! a szélsőbalon.) Épen az ért.mert a főispáni titkárok nem képeznek szükséget, mert ott, a hol a főispánnak talán a maga gyarlóságánál fogva fogalmazóra van szüksége, aljegyzőt, vagy közigazgatási gyakornokot vehet maga mellé azok sorából, a kik talán ép e czélra választattak meg, ezen titkári állást fentartandónak nem tartom és helytelenítem, hogy a törvényhatóság működésében egy oda be nem illő kovászt tegyen a minister. (Helyeslés a szélsőbalon.) Hogyha azt a harminez és egynéhány ezer forint kiadást kiveszszük innen és beállítjuk a közoktatásügyi budgetbe (Helyeslés a szélsőbalon.) és a szegény néptanítók nyomó rúlt helyzetének javítására fordítjuk, hogy ne azon disputáljunk, három-négyszáz forint legyen-e a fizetési minimum, hanem hogy megélhetésüket biztosítsuk, vagy a közegészségügyet javítanók, Sokkal nagyobb szolgálatot teszünk a közügynek. (Úgy van! a szélsőbalon.) És mintán ezen főispáni titkári állást szükségtelennek és indokolatlannak tartom, ennélfogva az ezen ezímen előirányzott összeget meg nem szavazom. (Élénk helyeslés a szélsőbalon. A szónokot többen üdvözlik.) Horváth Ádám jegyző: Madarász József! Madarász József: T. ház! Nem szándékoztam e tételhez szólani, mert én egy magyar közmondást ismerek, hogy a hal is fejétől büzhödik. Tehát én azt hittem, hogy mikor a főispánokról és a főispáni titkárokról lesz szó, t. barátom, a mint felállott, legelőször is azt fogja mondani: Mi általánosságban sem fogadjuk el a költségvetést, természetes tehát, hogy a főispáni titkárok ezímén előirányzott összeget sem szavazzuk meg. De ha már a titkárokról azt mondja, t. barátom, hogy azok kártékonyán hatnak a nemzetre és ezen összeggel nagy jót lehetne tenni, akkor azt hiszem, hogy még kártékonyabb a főispánoknak működése, és még nagyobb jót lehetne tenni azon összeggel, mely a főispánok részére előirányoztatott. (Úgy van ! a szélsőbalon.) Én tehát erkölcsi kényszerhelyzetben vagyok, hogy t. képviselőtársamnak előadott óhajához a magam óhaját is ennyiben csatoljam. En nem ma kezdtem hazánkban a közügyeket szolgálni, nagyon régóta részt szoktam venni a törvényhatóságok gyűlésein és bizottságaiban, és régi tapasztalataim alapján mondhatom, hogy találtam olyan főispánokat is, a kik a megye közönségének érdekét és a haza javát szolgálták. De ez csak kivétel volt. Mostanában azonban a főispán a közigazgatásra nem előmozditólag, hanem kárkonyan hat, (Úgy van\ a szélsőbalon. Ellenmondás jobb felől.) A megye javára nem, hanem csakis a párturalom fentartására szokta használni minden idejét és minden tehetségét. Mivel tehát engem t. barátom meggyőzött arról, hogy a közoktatásügyi tárczának, vagy a közegészségügynek, vagy a kisdedóvodának és több ily jótékony intézeteknek nagy javára szolgálna az, ha néhány százezer forinttal többet adhatnánk: kérésem a t. házhoz az, hogy a főispánok és főispáni titkárok fizetésére vonatkozó egész tételt ne vegye fel a költségvetésbe. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Jól tudom, azt mondhatják önök erre, hogy hiszen a főispánok és főispáni titkárok állása törvényben van megállapítva, és hogy ezeknek a közegeknek költségeit lehetetlen fel nem venni a költségvetésbe, mert a törvény parancsolja. Ez azonban ellenkezik, nézetem szerint, a törvényhozásnak és képviselőháznak költségvetési szabadságával. Legyen bár erre nézve törvény, de ha egyszer a képviselőház meggyőződik arról, hogy ez az intézmény nem éri meg azt az öszszeget, mely reá felvétetett, a törvényhozásnak mindig hatalmában áll, sőt mindig kötelessége ennek költségeit az előirányzatba fel nem venni. Ennek természetes következése az lesz, hogy az intézmény, melyet én legalább hazámra nézve üdvösnek nem tartok, el fog pusztulni. Ebből a tekintetből kérem a főispánok és főispáni titkárok fizetésére a költségvetésbe felvenni szándékolt előirányzatnak törlését. (Helyeslés a széls'i báloldalon.) Horváth Ádám jegyző: Vállyi Árpád! Vállyi Árpád: T. ház! Azt hiszem, hogy az e napokban mondott rövid felszólalásom után egészen természetesnek fogja találni a t. ház. ha kijelentem, hogy Mülek Lajos t. képviselőtársam indítványához egyáltalában nem járulhatok. (Halljuk! Halljuk!) Sajnosán ismervén künn a vidéken a viszonyokat, meglehetősen tisztában vagyok azzal, hogy a főispánokat illető administrationalis ellenőrzés legnagyobb része ma épen a főispáni titkárokon nyugszik. Ha a főispáni titkári intézményt eltöröljük addig, míg az állami administratio bekövetkezhetnék, ezzel rendkívül gyarló állapotokat teremtenénk az országban ; mert igen igen sok olyan főispán van, a ki semmi körülmények közt sem tudná nélkülözni az ő titkárjának eszét és képzettségét. (Tetszés a szélső baloldalon.)
