Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-147

147. országos ülés 189S. január SO-án, hétfőn. 219 Én részemről abban a reményben, hogy e tekintetben más felszólalás is fog történni, s abból a szempontból, hogy látom a fellendülést a mezőgazdaság terén, általánosságban elfogadom a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Horváth Ádám jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Magam is azok közé tartozom, a kik örömmel eonstatáljuk, hogy a t. földon'velésügyi minister úr egy, az országot, illetőleg annak állattenyésztését súlyosan fenyegető bajjal szemben óvszerekről gondoskodik. A ki fogalmat akar magának szerezni arról, hogy milyen méretekben pusztít Magyarországon a tüdővész az állatok között, annak ajánlom szíves figyelmébe, hogy valamelyik napon menjen el a budapesti közvágóhídra, s nézze meg az úgy nevezett koseher húsnak kiválogatását. Ezen koscher húsnak első feltétele, hogy a marha tüdeje ép és egészséges legyen. Ennél fogva a koscher húsnak megállapításánál a sakter előveszi segítségül a nieschkiach nevezetű társát, és ez fölfújja az ökörnek tüdejét, a mely a koscher hús szempontjából vizsgálás tárgyává tétetik., és, t. ház, méltóztatnának látni, hogy a mesehkiach itt a budapesti közvágóhídon csak nagy ritkán tud már koscher húsra találni, mert alig talál már olyan tüdőre, a melyből bizonyos mértékben a szél ki nem fújna. Ebből méltóztatnak látni, hogy milyen nagy mértékben veszedelmes ez a betegség. Ezt az is bizonyítja, hogy a tüdővész úgy, a mint a törvényjavaslat egyik alapeszméje maga elismeri, különösen a fehér magyar szarvasmarháknál kisebb mértékben van meg, sőt mondhatnók, hogy ez tisztán importált betegség, a mely a magyar fajnál alig található. Több, mint bizonyos, hogy a tüdővész nagyrészben Morvaországból hurczoltatott be hozzánk, a hol a szeszgyárak által szolgáltatott moslékon tartják az állatokat, és ez okozza a legnagyobb m^rtékbei; a betegségei. Tudjuk az is, t. ház, hogy a Svájczból importalt marhák, különösen a pinzgaui és siementhali marhák, a mint magyar legelőre érnek, legnagyobb [részben tüdővészbe esnek. Egyetlenegy faj van, a berni keresztezés, a melynél a tüdővész nem olyan nagy mérvben pusztít, mint a többi svájczi fajnál. Mindebből a conclusio az, hogy ezeknél az állatbetegségeknél eddig a legnagyobb baj az volt, hogy nem kapott kártérítést az, a kinek a marhája betegség miatt lebunkóztatott, vagy elveszett. A jövőben ezen kártérítési kérdésben a törvényhozásnak vagy azt az álláspontot kell elfoglalnia, hogy kárpótlást nem ád, vagy azt, hogy ád; de nem lehet elfoglalnia azon álláspontot, a melyet a jelenlegi törvényjavaslat elfoglal, hogy elvben ugyan adunk kárpótlást, de azt azután olyan clausulákhoz kötjük, hogy senki sem fog kártalanítást kapni. (Ellenmondás jobbról) Talán protectiobol majd kap valaki, de hogy rend szerint nem fognak kapni, annak bisonyítására csak a 7. szakasz utolsó bekezdését olvasom fel, a mely így szól: »Ha a betegség behurczolása vagy elterjedése ellen tett intézkedéseket és kiadott rendeleteket egyáltalán nem, vagy hanyagul teljesítette.« Már most, t. ház, legyen szíves akárki csak egy olyan embert mutatni, a ki a ma fönnálló állategészségügyi rendeleteket mind foganatosította! Többet mondok, azok foganatosítása majdnem a lehetetlenséggel határos, mert oly kevés az állatorvos, hogy ha valaki az állategészségügyi törvény összes intézkedésének eleget akarna tenni, minden istálló előtt külön állatorvost kellene tartania. (Úgy van! a baloldalon.) Az urak csináltak egy törvényt, mely a gyakorlati életben nem vezetett egyébre, mint arra, hogy kreáltak egy csomó új állást, a gazdákat újra megadóztatták, és szekatúráknak tették ki. Most pedig azt mondják, hogy,, a ki a rendelkezéseket végre nem hajtja, nem kap kártalanítást. Egyéb olyan pontja is van e javaslatnak, melyek praesumption alapúinak. Pl. bizonyítsa be az illető, hogy az állat itt benn lett fertőzve és nem külföldön. Az állategészségügy nem oly fejlődött még, hogy ezt ki lehessen mutatni. Nem adnak továbbá kártalanítást állatvásárok istállóiban vagy a vásártéren talált beteg szarvasmarháért. Budapest főváros közönsége épen most hozta be a köteles istállózási rendszert; hetenkint tartanak marhavásárt, és a hány tréfi marhát le fognak vágni, egyetlenegy után sem fognak kártérítést adni. így nem lehet e kérdést gyökeresen megoldani. (Helyeslés bal felöl.) Már most rátérek a kártalanítás kérdésére. Nagyon kérem a t. minister urat, hogy ez intézkedést, a mint az a törvényjavaslatban lefektetve van, ne valósítsa meg. Az az elv, hogy telében az állam, felében a törvényhatóság adja meg a kártalanítást, a lehető legveszedelmesebb, mert a helyett, hogy igyekeznénk felderíteni a fertőzött marhákat, hogy a törvényhatóságot magát jogosulatlan teherrel ne sújtsák, igyekezni fognak azt eltitkolni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy ez mily égbekiáltó igazságtalanságra vezet, egy példát hozok fel. (Halljuk!) Pestmegye területét méltóztatnak ismerni; teszem azt valahol Kecskeméten, talán Hartán, v;igy akárhol egy faluban kiüt a tüdővész, akkor Szent-Endre környezete is belevonatik ezen kártalanításba, de az odavaló szomszéd törvény28*