Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-145
145, orszúgos ülés 18»S január 27-én, pénteken. Jg3 lom kifelé tulaj donképen teljesen az elemi eshetőségektől függ. így látjuk, hogy 1886-bau kiviteli többletünk egy millió többlet volt, már 1887-ben 31 millióra esőkként kivitelünk. 1888-ban két millió volt a minus, 1889-ben ismét egy millió a többlet, 1890-ben 44 millió s 1891-ben 42 millió volt a kiviteli többlet. Ha ezt összehasonlítjuk a ministeri jelentésnek azon legfőbb iparárúkra vonatkozó összeállításával, abból a szempontból, hogy mely iparágakban vagyunk beviteli minnsbau, akkor látjuk, hogy a mit itt már számtalanszor említettek fel, a fonó-szövőipart, a bőripar nevezetes ágazatait még mindig nem lehetett megteremteni. Az utolsó esztendőben a miuisterinm, valamint a t. képviselőház is minden lehetőt megtett erre a törvényhozás útján is, a mennyiben hozotí kedvezményi törvényeket az új iparok fejlesztésére, és látjuk, t. ház, liogy szépen fejlődik ugyan a dolog, de még sem olyau formán, mint annak szüksége fenforog. A pozsonyi kamara területén teszem azt, a mely három nagy megyét foglal magában, nagy gyárak dolgában tulajdonképen egy igen csekély számmal találkozunk. Ezen három nagy megyében az 1890-ik és gondolom az 1891-ik esztendőben csak két gyár létesült. De ha ez így áll, t. ház, akkor keresnünk kell, hogy tulajdonképen mi okozza ezt. Ennek oka, megmondom egészen nyíltan, t. ház, az, hogy nagyobb áldozatokat nem tudtunk hozni. Itt van a jelentésnek egyik része, a mely az ipar- és kereskedelmi alapról szól. Az elhunyt minister belátva, hogy ilyen alapra okvetlenül szükség van, teremtett egy ilyet, és ebből már 1891-ben igen áldásos működést fejtett ki. Lédeczy Sándor budapesti zongora gyárának kiterjesztésére adott 10.000 forintot, Leonhárdt Ferencz töniösi posztó gyárosnak 20.000 forintot, Lántzky Sándor szentkeresztbányai vasgyárosnak 30.000 forintot kölcsön stb. stb, Itt meg van adva a mód, hogyan kelljen ipart teremteni, hogy még se állami legyen az az ipar. Adjunk olcsó tőkét az illetőknek s nevezetesen az egyéni czégeknek. (Úgy van!) A szövőipar megteremtése, t. ház, roppant nehéz, azt én tökéletesen belátom, de az alkalmas emberanyag meg van nálunk, a természeti feltételek meg vannak, mindenfelé vannak városkáink, a hol 500 — 600 egész 1000 ember, a ki előbb polgár volt, kénytelen ma krumplit és répát kapálni menni meszsze földre, holott minden házban szövőszék van. Ezek az állapotok mindenesetre a mellett bizonyítanak, hogy ezen ipart nálunk meg lehet teremteni, de nincsenek meg rá az eszközök. A főkérdés, hogy a mit a minister urak voltak oly kegyesek igen helyesen initialni, ehhez a törvényhozás részéről tegyük meg azt, a mi okvetetlenül szükséges. T. ház \ Ha egy ilyen nagyobb közgazdasági alapot megteremtünk, akkor talán nemsokára azon kedvező állapotba jutunk, hogy nem csak gazdasági nyersterményeinkkel uralkodni fogunk a helyzeten és activitásba tartjuk kereskedelmi mérlegünket, hanem azt a passivitást, mely ruházatunk, élelmezésünk iparczikkeiben mutatkozik, azon mértékre fogjuk leszállítani, mely szeretett hazánk érdekeinek legjobban megfelel. Már most, ha ezen közgazdasági alapot helyesen elosztva, decentralisálva fogjuk megteremteni, megvagyok győződve, hogy nemcsak a munkásanyag és a természeti feltételek, de a vállalkozók is meglesznek, a kik a ha ilyen olcsó pénzt kapnak, a magák koczkázatára fogják elvállalni ezen hiányzó ipartelepek felállítását, akkor az a tétel, mely a költségvetésbe fel van véve, elég lesz az iparfejlesztésre. Egy rövid mondatban bátor vagyok felállítani a dolgot akként, hogy a teremtendő közgazdasági alap szolgálni fog a beruházásokra, a költségvetési tételben pedig megadjak a minister úrnak az iparfejlesztésre az eszközöket. Igen érdekes a minister urnak az iparfejlesztésről szóló jelentésének bevezetése, és erre bátor vagyok felhívni a t. ház figyelmét. Azt mondja ugyanis : »az 1891 -iki évben a kis, illetőleg a kézműipar kivételével minden téren haladás tapasztalható.« T. ház! Mit jelent ez? Mit mond a minister úr ezen egyszerű szavakban, azt mondja, hogy Magyarországon az egész kézműipar a legnagyobb bajban sínyiik. Tehát megalkothatjuk nagy iparunkat, de nem szabad elfelejtenünk a kézműipart, a háziipart. És nem elég, ha itt-ott teremtünk valami házi iparfélét, de szükséges mindazon vidékeken, a hol baj van, ezen kérdést rendszeresen felvetni, hogy minden megyében alkottassanak meg először azon intézkedő szervezetek, melyekben eonstatáltatik, hogy mi a baj, és miképen lehet azt orvosolni, hogy azt egyöntetűen, az országban igazság szerint felo&ztya, egyszerre kezdeményezhessük. Gr. Zichy Jenő igen t. képviselőtársam tegnapi beszédében azt mondotta, hogy ő barátja a lassú fejlődésnek, a lassú fejlődést ő elismeri és constatálja. Én szintén constatálom a lassú fejlődést, de ez határozottan nem felel meg hazai viszonyainknak, mert a fejlődés csak egyes pontokon van meg, de a kérdéseknek rendszeres felölelése nem lehetséges, mert, mint a minister űr bevallotta nincsenek rá eszközei. Még egy kérdést vagyok bátor felemlíteni, t. ház. A törvényhozás és a ministerium mái régen rálépett az általam jelzett irányzatra, csakhogy e tekintetben is csak féírendszabály alkottatott. Megteremtette a közgazdasági alapot a ! a tisza-szegedi kölcsönből 1,200.000 forinttal. 21*
