Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-145

145, országos ülés 1898. január 27-én, pénteken. 149 szerint a postát nem kultúrintézménynek tekinti, hanem jövedelmező vállalatnak, a melyből iparkodik minél több hasznot kipréselni, egészen ellentétben más müveit államokkal, pl. Angliával vagy az északamerikai Egyesült-Államokkal, a hol a postai szállítás kissé előbbre haladt, mint minálunk, és mégis alig jövedelmez valamit, míg a mi bndgetünkben meglehetős tételt képez bevételi rovatunkban. Ez a felfogás okozza azután azt, hogy habár az utóbbi évtizedekben bizonyos fejlődés el nem tagadható is, a 26 esztendős alkotmányos idő alatt még sem fejlődött oda, a hova kellett volna, mert ha behatóan vizsgáljuk a postaintézményt, azt egyrészt drágának, másodszor lassúnak, harmadszor megbízhatlannak találjuk. Mindkét állításomat egy-két tétellel fogom igazolni. A mi a drágaságot illeti, pl. felhozom az úgynevezett colli-knak, csomagoknak szállítását, a tari.a drágasága miatt, ezeket postán szállítani lehetetlen, oly magas a fuvardíj. De drága magának a levélszállításnak is az 5 kros díja, más államokhoz viszonyítva. 5 kr. több, mint a tíz cent, 10 centesimi, 10 báni vagy akár az 1 penny, a melyet egységáiúl elfogadnak más államokban, és még nagyobb lesz ez a valutarendezés után. Figyelmébe ajánlom a t. minister úrnak az 5 kros zártlevelezőlapot. Már engedelmet kérek, de tenyérnyi nagyságú papírosért 5 kr szállítási díjat követelni, kissé nagyon is sok. A 2 kros levelezőlapok is drágák, ha összehasonlítjuk más államokéval pl. a romániai levelezőlap legalább másfélszer akkora, mint a mienk. Rendkívül drágák a V2 kros postautalványok, s ez rendkívül nagy kárára van a hírlapirodalomnak. (Halljuk!) Tudni fogja a t. minister úr is, hogy mekkora ma a concurrentia a hírlapoknál, s mily óriási összeget adnak ki az u. n. mutatólapok szétküldésére, melyeknek mindegyikéhez kell egy 1

/2 kros postautalványt mellékelni; a legtöbb esetben sok lapnál ezeknek a postautalványoknak a drágasága akadályozza meg a mutatólapok szétküldését. És ez a postára nézve is kár, mert habár elveszítené a félkrajezárt, de megnyerné vele az egy krajczáros postaszállítási költséget, valamint megnyerné az előfizetési pénzek beküldésére szolgáló 5 vagy 10 kros bélyeget. Azért azt a kérelmet intézem a t. minister ínhoz, engedje meg, hogy a poslautalványokat házilag is előállíthassa az, a kinek tetszik. A kincstárnak nincs nagy haszna ezen postautalványokból, mert a nyomdát ő ma háromszoros áron fizeti, mint mások, tehát több, mint 1

k krba van az utalványok előállítása. A hírlapoknak ezzel nagy szolgálatot tenne. Vagy ha erre nem hajlandó a t, minister úr, legalább engedje meg azt, hogy ne szétszeletelve, darabonkint árulják ezen utalványokat, hanem nagyobb ívekben 12-16 darabot együtt. Fel kell még említenem a kézbesítési díjak drágaságát is. Annyira talán már elérkeztünk, hogy a kézbesítési díjakat a vidéken el lehetne töröltetni, különösen el lehetne törölni akkor, mikor vannak helyek, — habár nem esküszöm meg rá, hogy most is úgy van de két esztendővel ezelőtt még volt hely, — hol a postahivatal minden egyes levél kézbesítéséért 10 krajczár díjat szedett. Ezen drágaságok mellett nem csoda azután, ha a hírlapirodalom sokszor kifakad a postái drágaság ellen. Ma már a hírlapok előfizetési ára a minimumra van leszállítva ; vannak napilapok, melyek évenként 12 frtba kerülnek. Ebből az állam mit tesz zsebre? 3 frt 60 kr. postabétyeger, továbbá az utalványok értékét és végül az előfizetési pénznek postaszállítási díját; és ha hozzávesszük még a kézbesítési díjakat is, akkor az előfizetési árak nagyobb részét az állam absorbeálja. Meg kell még támadnom a postaszállítások lassúságát. Ennek legfőbb oka a postahivatalok csekély száma vagy legalább is nem olyan nagyszáma, a mint kellene oly civilizált államban lenni, mint Magyarország. Mert az mégis furcsa, és ázsiai állapotnak lehet mondani, hogy Magyarországon vannak helyek, a hol 15—20, sőt több községnek egyetlenegy postahivatala van. És rácitálom a t. minister úrra épen saját otthonából, Erdélyből, hogy Szászrégenbői 19 község viszi el a postáját; Székely-Kere^ztúrról 22; aztán meg Duna-Szerdahelyről 24, Bánffy-Hunyadró!25, Nyárád-Szeredáról 26, Székely-Udvarhelyről 35; s a mely kerület bizalmával megtisztelte a minister urat, Maros-Vásárhelyről 35 község viszi el a postáját. Engedelmet kérek a t. minister úrtól, mégis akármilyen közel eső, akármily apró községek legyenek is ezek, mégis furcsa, hogy 35 község számára nem bírnak egyetlenegy postahivatalnál többet létesíteni. De nem teszi ezt a t. kormány, mert sokszor, legalább az első években, nem jövedelmezne eleget, a posta pedig nem kultúrintézménynek tekintetvén, minden áron azon igyekeznek, hogy jövedelmet húzzanak belőle. Sőt tovább megyek, a mely posta fényes jövedelmet nem tud felmutatni, azt rövid idő alatt beszüntetik. Például egy eklatáns esetet mondok a minister úrnak. A kustyánszegi puszta Göcsejben van; nem tudom, hallott-e valamit Göcsejről a t. minister úr. Lukács Béla kereskedelmi minister: Voltam ott ! Lukáts Gyula: Ez Magyarországon a, világ legelmaradottabb vidéke — nem műveltség dolgában — a hol ősszel megszűnik a közlekedés, és csak tavasszal kezdődik meg újra. Oly