Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-144

136 ***• országos *lés 1898. január S6-á.n, esntSrtökön. Egy ember, két igás lóval és kocsijával keres hetenkint hat, de legjobb esetben nyolcz frtot. (Szomorú!) De most még ezt a keserves keresetet is veszély fenyegeti, mert Coburg herczeg kénytelen lesz vasúti összeköttetés hiánya miatt érczbányáinak és kohóinak az üzemét beszüntetni, azt mondván, hogy tőle nem lehet kívánni, hogy egyedül csak ő tartsa fel az egész Garamvölgy lakosságát akkor, midőn e vidék szegény népével egyátalán senki sem törődik. Thaly Kálmán: Hát eddig tette? Bobllía János: Eddig teszi, de ha máiannyit ráfizet, jövőre nem teheti, eddig évek hosszú során át ráfizetett az üzemre. En, t. ház, oly messzire sem megyek a kívánságokkal e tételnél, mint a pénzügyminister úr, jelenlegi ministerelnök úr, midőn a múlt évi október hó 1-én elmondott nagyszabású beszédében megígérte, hogy a »bányászati ipar mellett oly iparágok fognak meghonosíttatni, melyek az illető vidék népe eddigi viszonyainak, képeségeinek és hajlamainak megfelelnek.« Én itt legalább a létező iparagaknak a fentartását óhajtom, hogy e vidék népe egyátalán megélhessen. ( Úgy van.') Bátorkodom a t. kereskedelmi minister ixr szíves figyelmébe ajánlani mind a két vasút ügyét mint olyat, mely nagy szolgálatot van hivatva tenni nemcsak a hadászati érdekeknek, hanem az iparnak és így a közérdeknek is, s ennek folytán e vasutakat kellene, hogy az állam építéssé ki a saját költségén. Igaz ugyan, hogy a minister úr a ministeriumában összehalmozott, emberfeletti erőt igénylő teendők miatt nagyon el van foglalva; hanem, ha tervszerű iparpolitikát akarunk íízni, akkor múlhatatlanul szükséges az iparpolitikával szakadatlanul és az idő minden felhasználásával foglalkozni és ez irányban nagy conceptioju munkát végezni. (Úgy van! Úgy van!) Ebből a futólag felemlített két esetből méltóztatnak látni, minő nagy horderejű érdek és minő életkérdés nemcsak a Felvidékre, de az államra nézve is a nagyipar megalkotása. Ugyanazok az indokok szólanak az Erdélyben és a Székelyföldön felállítandó gyári telepek mellett, és eléggé demonstrálják, hogy valamint nem volna okszerű pl. Bácskában, a hol a mezőgazdaság prosperálhat, az ipart akarni forszírozni, vagy pedig a drága élelmezésü fővárosba akarni, hozni, épen úgy badarság lenne azt hinni, hogy a felvidéki Tátrában a mezőgazdaságból meglehet élni. De nemcsak Erdély, Székelyföld és a Felvidék lakosságának érdekében kell a nagyszabású ipart megalkotni, hanem másrészt azért is, hogy mint kultur állam feladatunknak megfelelhessünk. Kultur államok sorába csak akkor léphetünk be, hogyha az iparnál szerzett tőkékkel képesek leszünk a szükséges kultúrczélokra és a mezőgazdaságra azokat az összeget fordítani, melyeket oly szívesen akarna megszavazni e törvényhozó testület minden tagja. Az egyes tárczák pertraktálásánál tapasztaluk, hogy az a pénzösszeg, mely szükséges, és melyet hasznos czélokra fektetni kellene, nincsen meg és politikánkra az a bélyeg van rányomva, hogy »nincs pénzünk és azért kellőleg nem investiálhatunk.« (Úgy van!) De éu azt hiszem, hogy a törvényhozó testületnek ép úgy, mint a kormánynak kötelessége nemcsak akarni megszavazni a szükséges tételeket, hanem a mindig fokozódó j'ogok, követelmények kielégítésére utat és módot keresni, hogy rendelkezhessünk annyi pénzzel, a .mennyi kell arra, hogy a modern, a kultúrállam szükségleteinek eleget tehessünk. Ezt a czélt könnyen lehet elérni a nagyszabású ipar megteremtése által. Ha ilyen iparunk lesz, akkor megnyílnak előttünk a kereseti források, melyek a pénzszerzéshez vezetnek, s így képesek leszünk tényleg azokat az investitiókat megtenni, a melyekre most csak megakarnók szavazni az összegeket, ha volna honnét és miből. T. képviselőház! Midőn Francziaorszagban a XVI. század második felében megteremtették az ipart, abból az elvből indultak ki, hogy ha az ipar gyönge, akkor az állam nem tarthatja fenn sem a hadsereget, sem pedig az udvart. Manapság pedig e követelményekhez még a kultur állam szükségletei is hozzájárulnak, melyekkel nekünk komolyan számolni kell. Pedig a franczia nemzet az iparpolitika inaugurálása után már nemcsak hadseregét és udvarát bírta eltartani, hanem megkezdette világhódító útját a közgazdaság minden terén, és a technikai tudományok kultiválása által folytatja ma is, s elérte a vágyonosodás ama fokát,mely tekintélyt kölcsönöz neki! (Úgy van!) A. franczia nemzet iparpolitikájával érte el azt, hogy az ingadozó akkori franczia királyság esodaszerű, és ez ideig a történelemben példátlan nagy hatalomra tett szert és magát a királyt is csak az iparpolitika tette hatalmassá és nagygyá. De hiszen minden példák mellőzésével és minden jóslatí ihletség nélkül, a józan ész, a komolyan és rendszeresen gondolkozó fő belátja, hogy hazánk csak úgy tarthat igényt önálló létezésére, hogyha mezőgazdaságának kultiválása mellett egész erejével az ipar terére veti magát. Ha ezt nem teszi, akkor a közjogi és egy-