Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-144

144. orsz&gos ülés 1898. január 26.4ti, csütörtökön. 135 elszegényedéstől és a végelpusztulástól megmenthessük. Ez pedig t. képviselőház, állami érdek. Ha azt akarjuk, hogy a Székelyföldet, az erdélyi és a felvidéki határszéleket nép lakhassa, akkor e nép számára ipart, és pedig nemcsak rendszeresen bevezetett ipart, hanem nagyszabású ipart kell létesíteni. (Ugy van!) A román határon, a Székelyföldön megtalálhatjuk az ipar összes előfeltételeit, (Úgy van!) és az ipar itt hatalmassá válhatik, ha az előrelátó vezetés a parlagon fekvő természet kincseit felemelni képes. Ennek megtörténte után nem volna ok a Romániába való kivándorlásra; hanem jelenleg, és mindaddig megakadályozni azt nem lehet, míg a rendszeres és folytonos munka nem biztosíttatik. Maga a kereskedelmi minister ár is hangsúlyozza évi jelentésében, bogy a székelyföldi kivándorlást csak a székelység otthon való foglalkoztatása képes megakadályozni. A Székelyföld és Erdély idevágó viszonyaival azonban nem akarok foglalkozni, mert hiszen erre az illető képviselőtársaim hivatottabbak nálamnál; hanem a Felvidéket illetőleg egy-két adatot ez irányban méltóztassanak megengedni, hogy felhozhassak. (Halljuk! Halljuk!) ~~Azt hiszem, hogy minden józan gondolkozású hazafi az iránt tisztában van, hogy nemcsak nem közömbös, hanem közgazdaságilag ép úgy, mint politikailag életkérdés az államra, hogy országunk határszéli városait és falvait nép lakhassa, és pedig oly nép, mely jólétnek örvend, mert elleneseiben az nagy baj, ha a határszéli vidékeink kipusztulnak; de még nagyobb baj, ha ezeket a vidékeket koldus nép lakja, mivel az ilyen nép döntő pillanatokban veszedelmesebb lehet, mint a külellenség. (Úgy van! Úgy van!) A határszélén lévő Felvidékünknek hiába ajánlhatjuk, hogy mezőgazdaságot íízzön. A Tátrában a mezőgazdaságból megélni nem lehet; hanem ipart, igenis, előnyösen lehet ott űzni. Csakhogy ennek legelső feltétele a közlekedési eszközök létesítése. Már pedig tudjuk, hogy a felvidéki Tátra határszélünket egyetlen egy vasút sem szeli át. Hogyha tehát a lengyelhatárszéli városainkat és falvainkat menteni akarjuk, és e vidék jó, irányunkban különben is rokonszenvvel viseltető szomszédainkat megnyerni és számunkra biztosítani óhajtjuk, akkor határszéli népünk számára gyáripart kell létesíteni, hogy pedig ezt megtehessük, első sorban a tátrai Magurát vasúttal kell átszelni. Ez azonban még nem elégséges. El kell érnünk azt is, hogy az ország központjával össze, kössük határszéli vidékeinket oly rövid utakkal, a hogy csak lehet. És itt első sorban létesíteni kell a dobsinapoprádi vasutat, nemcsak mint olyant, mely az ország központját a határszéllel összeköti, s így a magyar államvasutat a zsákutczából kivezeti, mert Dobsináig csak zsákvasutat képez és így nem is maradhat; nemcsak mint olyant kell létesíteni, mely az utat a mostanihoz képest 105 kilométerrel megrövidíti a fővároshoz, s így rendkívül nagy hadászati fontossággal bír, nemcsak mint olyant, mely a tiszavidéki forgalmat Dobsinán át Oderberg felé közvetíteni van hívatva, hanem mint olyan vasútat is, mely arra fog szolgálni, hogy a vidék népét a végelpusztulástó] megmentse. (Ugy van!) Ki hinné. t. képviselőház, hogy Grömörmegye e részében szintén grassál már a kivándorlás ! Pedig így van. A rideg tényekkel állunk szemben. (Halljuk!) Csak a gölnitz-sztracenói völgyből, — hogy egy kis tényt említsek, — múlt évben 150 házszámból 188 egyén vándorolt ki Amerikába, hiteles adatok szerint menekülendő, munka hiányában, az éhség előtt. Tehát a mnnkahiány vízi ki népünket oly vidékről is, mint Gömörmegye, Amerikába, a hol a kivándorlók közt mi participiálunk a legnagyobb számmal. Hivatalos adatok szerint 1891-ben kivándorolt Amerikába 37.301 magyar ember, holott Osztrákországból csak 34 368 személyt veszítettek el ez egy úton. És itt legyen megengedve, hogy kijelentsem, hogy ama felszólalásnak, mely e házban gr. Sztáray István t. képviselőtársam részéről történt, ki azt mondotta, hogy e kivándorlás csak a nagybirtokosság hátrányára történik, ellentmondjak. Kivándorlás nem csak a nagybirtokosság hátrányára, hanem az egész ország hátrányára van, mert, — tapasztalatból beszélek, — Szepesmegyében nem a legritkább esetek közé tartozik, hogy 4—5 ház, sőt sokkal több is egyes falvakban be van zárva és nem lakja senki, mert lakói kivándorlottak. Ha e kivándorlók visszajönnének is mind, azok, a kik visszajönnek tudjuk, hogy az állam nem a legjobb emberanyagát képezik. Es ebben fekszik a legnagyobb veszély s ezért kiváltképen s minden áron meg kell akadályozni a kivándorlást. (Élénk helyeslés minden oldalról.) Visszatérve a Gömörmegyei vasutakra, bátran lehet állítani, hogyha Dobsinától nem létesül a vasuti összeköttetés, hogy akkor elpusztulnak még az ottani Coburg-féle érczbányák és az a vasipar is, mely még egyedül tartja fenn e vidék népét az évente 120 ezer métermázsa vas előállításával, szintén tönkre fog menni. És minő keserves keresete van e népnek!