Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-143
100 1*8. orex&goK tttés 1&9&. jannár ifi-én,, uerdán. belügy minister úr kényszerűségből tegnap mindent ; elmondta, hogy egy más honvéd tiszt zokon vette volna, ha az Ő kedves, fekete-sárga s sasos kardbojtjától meg kellett volna válnia a csendőrségnél. De, t. minister úr, ezek nem argumentumok; ezek olyan kenéze fenczék, olyan szépítő bécsi, igazán bécsi, flastromok. (Tetszés a szélső baloldalon.) Ez a kérdés szorosan összefügg az olyan kérdéssel, mely e ház falain belül már sokszor hozatott elő s ez arra vonatkozik, hogy az uralkodóháznak színe-e a fekete-s arga es az uralkodóház czímere-e a kétfejű sas vagy sem ? Nem fogok ezúttal heraldikai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert már többször volt szerencsém vagy szerencsétlenségem ezt megtenni. Legutóbb Hoitsy Pál t. képviselőtársam és barátom igen alapos taüulmánynyal szolgált a t. ház tagjainak, melyet meg nem ezáfolt senki, a mely, mint tudom, megczáfolhatatlan is. Utalok tehát az ő beszédére, utalok továbbá az én régebben mondott beszédeimre, melyekre a múltkori hasonló vitákban hivatkozás is történt erről az oldalról, és e tekintetben tett állításaimat az utolsó betűig ma is fentartom Most csak egyetlen példáeskát hozok fel röviden, a mi megvilágítja az egész dolgot. Az utolsó Habsburg király, mint tudjuk, a magyar történelem szerint III.„ mint császár pedig VI. Károly volt, a ki midőn behunyta szemét, utána 1740-ben Mária Terézia jutott a magyar trónra. Ezután következett az örökösödési nagy háború, melyet mindenki eléggé ismer a történelemből. Tudjuk, hogy akkor Károly Albertet, a bajor választó fejedelmet, VII. Károly nevén német császárrá választották. Attól a percztől vagy órától fogva, a mikor III. Károly meghalt, Mária-Terézia új pecséteket vésetett. Nézze meg akárki Mária-Terézia okmányait, az azokon függő pecséteket, a követségi jelvényeket és meg fogja látni, hogy Mária-Terézia czímeréről, atyja halála után, rögtön eltűnt a kétfejű Sas és a magyar s a spanyol czínier egyesíttetett, mert akkor spanyol jogon a Németalföld és olasz tartományokat is birta a Habsburg ház. Ezért nevezte így magát MáriaTerézia: »Regina divina Austriae, regina Hungáriáé et regina Ilispaniarum.« Követei pedig úgy voltak meghitelve minden idegen udvarnál, mint Magyarország királynőjéé, mivel mint spanyol követeket nem lehetett őket meghitelteltetni. mert ez a spanyol korona jogaiba ütközött volna. A követek tehát, mint m. kir. követek voltak bejelentve. Beőthy Ákos: Minden nemzetközi okmányban így szerepeltek! Thaly Kálmán: Igen, abban az időben mindig! 1745-ben a kétfejű sast a bajorok viselték, Bécsben az osztrákok nem, és a ki meg akar erről győződni, menjen a müncheni főtemplomba, megtalálja vn. Károly síremlékét, négy bronzvitézzel a sarkophag négy sarkán, kik négy pajasra támaszkodva, melyeknek a közepén kétfejű sas van s a fehér-kék koczkás bajor czímer. (Úgy von! a szélső baloldalon) Ez alatt az idő alatt a kétfejű sas Bécsből eltűnt. A kétfejű sas tehát nem Ausztria, hanem a római császárságnak czímere. Tudjuk, hogy VII. Károly halála után, nagry mesterkedésekkel, igen sok költséggel é» hadakozással, mert egynéhány választófejedelem szavazatát békekötésekkel biztosították, sikerűit Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferenciét császárrá megváíasztatni. A lothringeni háznak, jól tudjuk, nem ez volt a czímere, sígy Ferencz, úgy mint császár, kezdte a kétfejű sast használni, s azután abusus folytán alkalmazta azt Mária Terézia is. Mária-Teréziának fia II. József pedig, a ki azután császárrá; lett, állandóan használta a fekete-sárga színt és a kétfejű sast. Ezek a nem érdek nélkül való példák világosan elénk tárják, hogy a dolog voltaképen miként áll. Mikor tehát itt azt vitatják, hogy a dynastia, illetőleg ő Felségének a királynak családi színei ezek: én nem tudom, micsoda argumentumot hozzunk fel ez ellen, mikor a legerősebb históriai és heraldikai adatok ellene szólnak. (Úgy van! szélsőbál felől.) Itt hivatkozni szoktak, a mint a belügyminister úr is hivatkozott, Deák Ferencz kijelentésére. Hát Deák Ferencz nagy ember, talán nagy politicus volt, én nem akarok az ő nagyságából semmit levonni, hanem hogy nagy heraldicus lett volna: azt még nem hallottam. Gondolom, maga sem hitte ezt magáról. Deák Ferencz is, mint bárki más, szintén csalódhatott, és vele is megtörténhetett, hogy egy kis lapsust követett el, kivált akkor, mikor náluuk a heraldika még nagyon is bölcsőjében volt. Ezt tőle még csak rossz néven sem veszem, mert ezt csak szorultságában említette föl, őt tehát heraldikai tekintélynek elismerni helytelen volna. Nékem nem is a t. ministerelnök úr kijelentése ütött annyira szeget a fejembe, hanem gr. Apponyi Albert gr. képviselő úrnak egy nyilatkozata, ö ugyanis a múlt alkalommal, mikor én gátolva voltam a megjelenésben, megtisztelt engem azzal, — a miért köszönettel tartozom neki, — hogy egy korábbi szerény nyilatkozatomról mint történeti alapokon nyugvóról azzal emlékezett meg, hogy ő nem akar belebocsátkozni ezen kérdésnek heraldikai fejtegetésébe, csak hivatkozik, hogy miután illetékes helyről ebben a házban többször kijelentetett, hogy a fekete sárga szín »z uralkodó
