Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

Í1S. •rsBágw tíéf. 1S9S. jflniair ii-ln, sierááe, \Q\ család színeinek tekintendőd, '6 nem foglal e felfogással szemben merev álláspontot, hanem azokat annak akarja tekinteni. Sajnálom, hogy a t. képviselő úr nincs jelen, mert szerettem volna őt fölkérni arra, hogy legyen kegyes ő, a ki Magyarország köz­jogának oly kitűnő ismerője, bővebben kifej­teni, hogy melyek azok az illetékes nyilatkoza­tok, a melyek előtte ilyen tekintélylyel birnak. Én kerestem azon illetékes nyilatkozatokat, a melyek itt a házban e tárgyban elhangzottak, és találtam Deák Ferencz nyilatkozatát, azután az ettől nagyon messze eső, de lényegileg e kér­désben megegyező gr. Szapáry-féle nyilatkoza­tot, azután b. Fejcrváry Géza honvédelmi minis­ter úrnak többször tett nyilatkozatát és most a t. beliígyminister úr kijelentését, a ki hivatko­zott Deák Ferencz nyilatkozatára. Más nyilat­kozatot e kérdésben nem találtam ; lehet, hogy más ministerek is nyilatkoztak, lehet, hogy gr. Andrássy Gyula is szólt ezen kcruesben: azonban kérdem, a magyar közjog minden ismerőjétől, különösen gr. Apponyi t. képviselő úrtól, hogy vehetjilk-e ezen röpke parlamenti nyilatkozatokat olyan adatoknak, a melyek előtt mi kénytelenek legyünk meghajolni? É'i más kútforrást. mint a törvényt, nem ismerek. Hányja, vesse föl a törvénykönyvünket bárki, de olyan tételt, a mely a sárga-feketé színt é; a kétfejű sast az uralkodó család színeiül és czímerétíl elismeri, aligha fog találni. Egyszer Péchy Tamás volt képviselőházi elnök constatálta már az elnöki székből, épen egy a honvédelmi minister és köztem e tárgy­ban folyt heves vitát döntvén el, hogy ő kény­telen constatálni, hogy Magyarország törvényei azt a színt és czímert nem ismerik. Ha tehát ez a törvényben nincs, keresem másutt az ille­tékes nyilatkozatokat. Volna még valami: pl. királyi leirat, mert a király a törvényhozással leirat útján szokott beszélni, azonban nem isme­rek oly királyi leiratot, mely családi színül a fekete-sárgát és ezímertíl a kétfejű sast val­laná. Remete Géza: Ez megnyugtatna ben­nünket! Thaly Kálmán: Engem bizony meg nem nyugtatna, sőt elirtóznám tőle. De hála Istennek, ilyen királyi leirat nincs. Röpke nyilatkozatok pedig előttem nem bírnak oly tekintélyivel, hogy nemzetem színeit és czímerét meg bírnám ta­gadni oly jelvényért, mely nem is az uralkodó, nem is az uralkodóház színe, de a melyhez ne­gyedfél száz év óta annyi vér, köny, szenvedés. annyi kínos emlék tapad. (Igaz! Úgy van! a szélső bal felöl.) Igaz az, a mit Apponyi Albert gróf t. kép­viselőtársam mond, hogy ő Felségének, a ki czímereket és színeket adományoz, joga van magának bármily színeket és czímert választani; de én ismerve és tisztelve 8 Felségének családi hagyományaihoz való kegyeletes ragaszkodását: tudom, hogy ő a régi piros-fehér habsburgi szí­neket nem fogja felcserélni másokkal. Ne akar­junk tehát ő Felségére rádisputálni olyasmit, a mit ki nem jelentett. Igen lekötelezne — ismétlem — Apponyi Albert gr. t. képviselőtársam, ha kifejtené azon illetékes nyilatkozatokat, mert én törvényben és királyi leiratban ilyesmit nem találtam, mást pedig illetékesnek a, törvényhozással szemben el nem ismerhetek. (Helyeslés bal felöl.) Azt hiszem, minden magyar ember tisztában lesz a dologgal, ha megkérdi lelkiismeretét. A kit nem bántanak e színek, kinek nem fáj azon irtóztató tettek emléke, melyeket e színek alatt a magyar nemzet ellen elkövettek: az nem ma­gyar ember többé! Lehet jó osztrák-magyar, de nem magyar. Kár volna tehát ráfogni egyes, közéletünk­ben nemzeti tényezőként működő testűietünkre, a minő pl. a honvéd tisztikar, melyet nemzeti érzületéért' mindnyájan nagyrabeestílünk, hogy degradacionak fogná fel, ha az idegen színű he­lyett nemzeti kardbojtot viselne. Ilikor jutunk ki végre a mi provinciális helyzetünkből ? Hiszen a magyar színeket sehol sem ismeri a világ! A mivel mi itt magunkat ékesítjük, csak mi magunk látjuk! Ausztriában mindenütt kitűzik a Provinzial-Fahne-t a Lan­despatron napján, pl. Szent-Lipót napján stb„ nálunk Szent-István napján. De hiszen ezt Buko­vina, Vorarlberg is megteszi! Hát nekünk, Árpád ezeréves nemzetének, csak annyi jogunk legyen mint Bukovinának és Voralbergnek ? Legközelebb is, csak pár hónappal azelőtt, számtalanszor láttam az osztrák nagykövetség czímerét Rómában palotáján, a Piazza di Ve­nezzia-n. Egy irtóztató kétfejű sas dísztelenkedik ott, (Derültség a szélső baloldalon.) a melynek a szárnyai kiterjeszkednek. A magyar ezímer nem is a közepén, hanem a kétfejű sas jobb szár­nyának egyik ágazatán van; azután következik a cseh ezímer, az erdélyi ezímer stb. Nem tudom, hogy még a temesi Vojvodináé is nin­csen-e ottan ? Ezeket követik a mindenféle osz­trák tartományok czímerei, elvegyítve vegyesen a magyar korona országaiéval. A diplomatiai testületnél tehát így vagyunk. Ezt naponként látja sok ezer és ezer ember, mert épen a legfőbb közlekedési pontján áll Rómának. A kétfejű sas szárnyán egy iczi-piczi kis magyar czímerecske a sok minden tartománybeli ezímer közt. Megvallom, a mikor ezt először meg­láttam, nagyon szégyenlettem magamat, és ha olasz ember megkérdezett volna, hogy mi nem-

Next

/
Thumbnails
Contents