Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-143
1IS. orizáfot 81és Í89S. január 35-én, szerdán. M boíotí.^ valljuk be azt a szerény állapotot, a melybe, fájdalom, az önök kiegyezése által jutottunk, hogy osztrák provincia vagyunk, és hogy még a csendőrség intézményében is a német, franczia, spanyol csendőrség után nem szabad indulnunk, hanem kénytelenek vagyunk minden kicsinységekben az osztrákokat követni. (Ügy van! a szélsőbalon.) És hogy ez így van, hogy még az apróságokban, a kardbojt, jelvények, zsinórok és gombocskákban sincs szabad elhatározásunk, arra nézve éiő példát hozok fel, a melynek valódiságáért jót állok. (Halljuk! Halljuk !) Mikor a honvédséget szervezték 1869. elején, positiv tudomásom van arról, hogy gróf Andrássy Gyula akkori ministerelnök és honvédelmi minister felterjesztést tett ő Felségének, a melyben az 1848-iki honvéd egyenruha elfogadását ajánlotta az újonnan felállítandó honvédség részére. Rajzban is mellékelve voltak a 48-iki honvéd egyenruhák. Bécsből hivatalos válasz nélkül küldettek vissza azon acták, azzal az üzenettel, hogy kellemetlen emlékeket fogna az az egyenruha felkelteni. Ez oly tény, a melynek valóságáról felelek. Hát annyira vagyunk, hogy mert szomorú imlékeket kelt fel Isaszegh, Nagysarló és Komárom, a hol ezen uniformis elől megszaladtak a fehér szíjas és egyenruhás osztrák seregek, nem szabad ezt az uniformist használni? Gróf Andrássy Gyula később azután kénytelen volt más egyenruhát kigondolni, mert Bécsben, mint mondtam, annyira akadékoskodtak, hogy még a 48-iki egyenruhát sem engedték meg. Annyira vagyunk tehát, hogy még a csendőrség egyenruhájának, pedig a csendőrség tisztán belügyi intézmény, minden legkisebb változtatását oda fenn Bécsben határozták el. Beszélhetnék a koronaőrökről, mert a koronaőrök egyenruhája dolgában magam is felhívattam gr. Schleinitz-al, a honvédelmi ministeriumban akkor alkalmazásban volt törzstiszttel, hogy tervezzünk a koronaőrök számára történelmi htíségíí egyenruhát. Mi ezt megtettük, de Bécs" ben ezen történelmi hűséget, miután oda fenn nem tetszett, annyira elnyirbálták s belőle valami kurta Wafifen rock-féle szabású öltönyt csináltak, hogy én nevetve félredobtam a Bécsből visszakerült egyenruha-mintát, nehogy valaha azt mondhassák, hogy az én közreműködésemmel okoskodtak ki e;?en egyenruhát. (Halljuk! Halljuk!) Hogy mennyire félnek Bécsben mindentől, a mi magyar, hogy mennyire kedvük telik benne, ha annak történelmi hűségét elronthatják, és hogy mennyire nem akarják, hogy nekünk valami szép és egészen hü nemzeti dolgunk legyen: ezt legjobban illustralja az a példa, a mit gróf Andrássy Gyula akkori ministerelnök maga is kénytelen volt tapasztalni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondhatnák erre, hogy uagy idő telt el azóta s hogy a viszonyok sokat változtak. Ámde 1868-ban, mikor a kiegyezés történt, tudjuk, hogy a honvédséget nem léptették mindjárt életbe. Volt ugyan névleg egy úgynevezett honvédelmi minister, a ki a helytartótanácstól átvett két osztályt ujonezozási és be! kvártélyozási s más ehhez hasonló ügyekkel. Miért nem léptették mindjárt életbe a honvédséget? Azért, mert attól tartottak még a bécsi körök, lázadónak tekintvén nemzetünket, hogy mihelyt szuronyt és kardot kapunk a kezünkbe, első dolgunk lesz az osztrák katonaságot innen kizavarni. Később azután, midőn Bécsben a magyar nemzet feltétlen loyaütásáról, alkotmányos érzületéről kénytelenek voltak meggyőződni, lassan lassan sikerűit a jeget annyira megtörni, hogy beleegyeztek egy-két dandárnak, zászlóaljnak felállításába, de a világért sem engedték meg az 1848-iki egyenruhát, mert az kellemetlen emlékeket keltett fel. (Halljuk! Halljuk!) Ezek annyira jellemzetes dolgok, hogy méltók arra, hogy felemlíttessenek. Mert ezekből világosan látjuk, hogy miért kénytelen a szegény belügyminister úr — bocsánat a kifejezésért, de sajnálom positioját, (Derültség a szélső baloldalon.) a honvédelmi minister urat nem sajnálnám, mert ő ebben a felfogásban neveltetett, abba úgy beleélte magát, hogy lelkéből és meggyőződéséből osztrák katona — miért kénytelen a csendőrségnél a fekete-sárga színt és kardbojtot vedel mezni. Nem akarom róla azt mondani, mintha ez politikai meggyőződése volna a t. belügyminister úrnak, de a honvédelmi minister úrról mégis kénytelen vagyok feltenni, hogy nála az. (Tetszés a baloldalon.) A kardbojrra s a többi jelvényekre, vonatkozólag a csendőrségnél, mert hiszen náluk a zsinórzat és kardbojt is fekete sárga, szeretném | látni azt a törvényt, mely ezen tisztán belügyi intézménynél, mely a katonaságnak sohasem lehet alkatrésze s a mely sohasem lehet couabattans, indokolhatja a fekete-sárga színt. A honvédségnél —- fájdalom — még azzal lehet ezt indokolni az önök szempontjából, hogy az a véderőnek kiegészítő része. Mi ugyan mindig kívántuk és kívánjuk most is, — és ezt tegnap Pázmátidy Dénes t. képviselőtársam szintén hangoztatta, — hogy a magyar honvéd tiszteknek a magyar nemzeti színeket kell viselniök. Mi ezt folyton sürgetjük, óhajtjuk és kívánjuk, mert a honvédség magyar nemzeti intézmény; hanem még ha az önök szempontjából védelmezhető is itt a védtörvény következtében a fekete-sárga szín, a j csendörségnél semmiképeu sem védelmezhető ez. I (Úgy van! a szélső baloldalon.) Megpróbál: a 13*
