Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

fjg 541. •rtRáfoi Éléi 1«. Jusnár MMn, tforAAn. Következik a napirend: Á belügyi táreza költségvetésének tárgyalása és pedig a közbiz tonsági kiadások második rovata: az országos csendőrség Horváth Ádám jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Nem vagyok, fájdalom, abban az egészségi állapotban, hogy a kérdéshez, mely több tekintetben rendkivííli fontossággal bir, hosszasabban tudnék szólni, hanem mégis méltóztassanak megengedni, ha a kérdésnek azon oldalához, a melyet : z igen t. belügyminister úr tegnapi felszólalásának vége felé érintett, kénytelen vagyok pár megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Nagy figyelemmel hallgattam a t. belügyminister ár védekezését a csendőrség mostani öltözete és illetőleg annak jelvényei fentaríása érclekében. Én megvallom, hogyha azok az érvek a t. honvédelmi minister szájából jöttek volna, arra már elő lettem volna készülve és nem csodálkoztam volna rajta; de megvallom, hogy mikor az igen í.belügyminister,Hieronymi úr, szájából ugyanazokat, még pedig egy kissé talán fokozottabb mérvben is, tegnap ismét hallottam, ez bennem rendkivííli csodálkozást kelt. Meg is vagyok győződve róla, hogy bizonyos kényszerhelyzetben van az ő állásában, a mely nem engedi őt, hogy máskép nyilatkozzék, és ebben rejlik épen a fonáksága azon alapnak, a melyet Önök elfoglalnak, a mely oly helyzetbe kényszeríti még a jóindulatú, a jóakaratú rainistert is, hogy kénytelen még 8 is fehérváryskodni. (Derültség.) Madarász József: Benne vannak, beleestek ! (Derültség a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: Különösen két pontja volt a belügyminister úr beszédjének, melyekre fel kell hívnom a figyelmet, mert azokban szerintem, közjogi sérelem, de erős vád is rejlik azok ellen, a kikről szólni fogok. Az egyik pont a következő; szó szerint olvasom fel, hogy nem hű idézéssel ne vádoltassam (olvassa): »Mert ha a nekik — tudniillik a magyarországi csendőröknek —- megadott, rang nem felelt volna meg az erdélyi csendőr- vagy honvéd tisztek rangjának, méltóztassanak elhinni, nagyon sok tiszt áthelyezése a csendőrséghez tetemes nehézségbe fogott volna ütközni, és igen sok esetben azon tiszt, a kinek kinevezése kívánatos volt, alig egyezett volna bele, hogy a csendőrséghez helyeztessék át,« t. i. ha nem azt a kardbojtot kapták volna, mint a honvéd tisztek és a sorhadi katonák. Ehhez járult a belügyminister úr beszéde végén a következő passus: »Ha a törvényhozás ma elhatározza, hogy a csendőr tiszteknek más kardbojtjuk legyen, mint a honvédeknek és sorhadi katonáknak, méltóztassanak elhinni, ennek egy következménye bizonyára lesz, t. i. az, hogy sem a honvédtisztek nem fogják egyenlő minőségű tiszteknek vallani, sem a sorhadiak.« T. ház! Ebben az utolsó pontban, a mely talán csak a vita hevében, nagyobb meggondolás nélkül csúszott ki a t. belügyminister úr ajkain, nagyon érzékeny és éles vád foglaltatik a honvéd tisztikar ellen. (Úgy van! bed felől.) T. i. a honvéd tisztikar oly színben van oda állítva, mint a mely a magyar törvényhozást nem fogja respectalni, »ex lex« állítaná magát és fölmondaná az engedelmességet. (Ellenmond 1s a jobboldalon.) Kérem, határozottan ez mondatott : »Ha a törvényhozás ma elhatározza, hogy a csendőrtiszteknek más kardbojtjuk legyen, mint a honvédeknek és a sorhadi katonáknak, méltóztassék elhinni, ennek egy következménye bizonyára lesz, t. i. az, hogy sem a honvéd> tisztek nem fogják egyenlő minőségű tiszteknek vallani, sem a sorhadiak.« Tehát a honvédtisztikar, a mely esküt tesz az alkotmányra és törvényekre, a magyar törvény határozatát nem fogná respectalni, hanem azon kardbojtot viselő tiszteket, a mely kardbojtot az országgyűlés elrendelt, le fogná nézni, magával egyenrangúaknak nem fogná elismerni! Én azt gondolom, hogy maga a honvédtisztikar, a melynek nemcsak az eskü szentsége iránt táplált érzületét, de hazaszeretetét is ismerem, ha módjában volna és szabad lenne politizálnia a katonának, a mit én nem akarnék, maga e tiszti , kar fogna tiltakozni e felfogás ellen, mert e tisztikar hü a törvényhozáshoz, és elismeri azt a honvéd intézmény megteremtőjének, valódi, tulajdonképeni souverainnek, természetesen a korona, mellett, mint a mely a törvénjmozás végzéseit szentesíti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezen súlyos vádat ajánlom a t. belügyminister úr figyelmébe, méltóztassék egy kissé kimagyarázni, mert hogyha így értelmeztetik, pedig aligha lehet máskép értelmezni, attól félek, hogy a honvéd tisztikarban nem a kardbojt, hanem e nyilatkozat fog méltó és nagy elkeseredést kelteni. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) T. ház ! Semmi sem bizonyíthatja és jellemezheti jobban a mi Ausztriától egész a nyomorult kicsinységekig való függésünket, mint jellemzi az a ránkolvasás, melyet a t. belügyminister úr tegnapi beszédében cselekedett, a mikor fejtegette, hogy az osztrák »cseiidőrök fizetése pl. ennyi krajczárral és ennyi pótlékdíjjal nagyobb vagy kisebb, szóval normálét vett az osztrák gendarme-riáról és hozzászabta a mienket. Édes Istenem! annyira jutottuk már, hogy még ily apróságokban is az osztrákok után kell indulnunk. Én tudom, hogy ilyen helyzetben vagyunk, de akkor valljuk be és ne beszéljünk magyar államról; (Úgy van! a szélső