Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-121

4* ÍS1. oP»«Ae»i lÖéí 1*98. ioessember 13-án, k«áá«n. mely törvényszerintí felelősség hiánya miben találja correetivumát? Abban, a mit akkor a felelősség legnagyobb mérveként állítottak elénk, hogy t. i a kormány minden indokolás nélkül elbocsáthatja. (Derütség balról.) Tehát a helyi diseretionális hatalom correctivumaként a köz­ponti discretionalis hatalom indokolásra nem szoruló intézkedése tétetett, És, t. ház, ez a ha­talmi közeg lehet mondani élet-halál ura az ő megyéjében; minden érdek tőle várja kielégíté­sét, senki az ö ajánlása nélkül előre nem mehet, mindenkinek pályája, vállalkozásai, magán- és közérdekei megakadnak, mihelyt e hatalmi közeg ellenzésébe ütköznek. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.)^ hatalmi közeg kizárólagos és körül nem írt függésben áll a központi kormánytól, melynek megint, a mint ez a parlamentarismus lényegéhez is tartozik és másként nem is lehet, az uralkodó párt bizalmának fenmaradása képezi fönnállása alapját. Hát, t. ház, a párturalomnak ehhez fogható szervezését és biztosítását az összes államok tör­ténetében hiába keressük. (Elénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) De e rendszer nem tarthatta volna fenn magát, ha árnyoldalai mellett nem lettek volna oly oldalai is, melyek okos és jeles hazafiakat is arra indítottak, hogy e rendszert támogassák. E discretionalis hatalom és ennek nagysága elfödte az állami szervezet tubajdon­képeni gyöngeségét és tehetetlenségét. És mert a kormány hatalma mindenható volt, azt hitték, hogy az állam is erős és mert a nemzetiségi agitátorok a kormányhatalommal nem mertek ellenkezni, azt hitték, hogy a magyar áll a nemzeti egység consolidatioja is előre halad. Tisztán külső eredmények által iparkodtak pa­lástolni a belső gyengeségnek azon folyton előre­haladó munkáját, melynek eredménye azután kipattant, mihelyt a külső erő megszűnt, mely látszólag együtt tartotta az állami gépezetet. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) E rendszer nem oldott meg egyetlen kényes kérdést sem a szorosan vett beHigyi téren, sem a közjogi téren, hanem tagadhatatlanul nagy ügyességgel birt a megoldatlan kérdések tala­jából minduntalan keletkező egyes complicatiók elintézésében. És ebben az ügyességben, ebben a mindennapi ügyességben a felmerült inciden­seknek virtuositással történő elintézésében látta azután sok jó hazafi is az állapotok stabilitása­mik, a konfliktusok kikerülésének, a nemzeti sors biztosításának, a monarchia összetartásának egyedüli alapját, egyedüli biztosítását. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Olyan volt ez a rendszer a politikában, a milyen volt a pénzügyi téren 1878 óta. A deficitet nem tudta megszüntetni, hanem a deficit fedezésére évről-évre talált módot. így a politikai téren mutatkozó deficitet, a politikai téren elharapódzott betegségeket nem tudta meggyógyítani, a megoldást váró és sür­gető nehézségeket és kérdéseket nem tudta meg­oldani, hanem az ezekből felmerült idŐDkinti incidenseket el tudta intézni és a jóhiszemű magyar ember azt hitte, hogy tehát minden rend­ben van. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Ez a retidszer azonban annyira személyes természetű volt, annyira egy kiváló egyéniség­nek személyes tulajdonaihoz volt kötve, hogy ezen rendszernek folytatása és fentartása abban a pillanatban lehetetlenné vált, a mely pillanat­ban az a kiváló egyéniség elvesztette a présüké­nek azt a mértékét, a mely egy ilyen tisztán személyes uralom folytatásához szükséges. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És e tekin­tetben is katastropha és fordulópont volt a véd­erővita, mert a véderőjavaslat volt az a momen­tum, mely ama rendszer képviselőjének és ve­zérénektaktikai csalhatatlansága iránt megingatta a hitet és ez által megfosztotta őt a prestigenek és bizalomnak azon fokától, a mely szükséges volt, hogy személyes uralma feumaradjon. (Igaz! Úgy van ! a bal- és szélsőbalon.) A mi azután bekövetkezett, az nem nevez­hető többé Tisza-aerának. Az a rekonstruált ka­binet, mely még Tisza Kálmán ministerelnök­sége alatt keletkezett, már nem tartozott a Tisza-aerához, csak úgy, a mint nem tartozott a III. Napóleoni aerához az a szerződés, a melyet 111. Napóleonnál láttunk, miután az ő szive sze­rinti államférfiakat, Rouhert, Mornyt el kellett ejtenie és Oilivierhez, a liberális pártok állam­férfiaihoz folyamodnia. A mily rosszul érezte magát, a mily zavarba és dilemmába jutott III. Napóleon akkor, midőn az ő egyéniségének megfelelő államférfiaktól megválva, más eszmék képviselőit kellett maga mellé vennie, ép oly impossibilis helyzetbe jutott az általam ecsetelt rendszer t. képviselője és vezére, midőn azon feladat elé állították őt, hogy ő most más fér­fiakkal egyetemben, más erőkkel szövetkezve egy más rendszert képviseljen, olyat, a melylyel sem az ő egyénisége, sem az ő múltja, sem az ő tapasztalatilag kifejlődött államférfiúi quali­tásai harmóniában nem állottak. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon) És akkor, t. ház, akkor állott volna be annak szüksége, hogy tehát valóban egy xij aera keletkezzék. De látjuk, tapasztaljuk, hogy ez az új aera sehogy sem tudott keletkezni, sehogy sem tudott alakot, sehogy sem tudott akczió­képességet ölteni. Nem tudott pedig ölteni azért, mert abból a múltból, melyet néhány rövid vo­nással ecsetelni iparkodtam, magával vitt egyet: magával vitte a párturalom kizárólagosságának dogmáját, magával vitte azt a politikai tévtant, hogy egy pártnak, mint olyaanak s fentartása a,

Next

/
Thumbnails
Contents