Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-138

456 1S8. orSBftfOs ülés 1898. január 19-én, esnttfrtíMH* Vajay István: Csakhogy nem ez az az j oldal, melyen a püspökségeket osztogatják. (Nagy derültség.) Különben ha ez a párt kerül hatalomra, én azon munka díjául, hogy sikerült megdönteni segítenem egy korhadt nemzetölő rendszert, én is követelhetek majd valamit ezen munka díjául. (Élénk derültség ) T. ház! Az administrationak corruptionalis volta és irányzata idézte elő azt, hogy meg levén az izgatásra az anyag, a nemzetiségi izgatók könnyen felkelthették a gyűlöletet a magyar állameszme ellen, a melyet 25 éven keresztül illetéktelen kezek csak compromittáltak. (Igaz! Ügy van! a szélsőbalon.) A magyar vidékek úgy segítettek magukon, minthogy azokat nem lehetett oly könnyen elnyomni a választások alkalmával, mert nagyobb volt bennök az ellenálló képesség, nagyobb volt bennük a hazaszeretet és az önzetlenség. Azok azt mondták: Próbái)uk meg, alkotmányos országban élünk; az ellenzék azt hirdeti, hogy ha az ő elvei megvalósulnak, jobban mennek a dolgok és választott ellenzéki férfiakat. A nemzetiségi kerületekből pedig, szuronyos assistentia mellett és más egyéb ismeretes capacitationalis eszközök segítségéve] bejöttek ide jóravaló úri emberek, a kik egy részének még arczképét sem látták a kerületben. (Igaz! Úgy van!a szélsőbalon.) Az eredmény micsoda? Az, hogy a nemzetiségi kerületeknek vannak jóravaló, csendes s társadalmilag kedvelt képviselői, azonban ott künn ég a nemzetiségi izgatások máglyája. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Méltóztassanak megengedni azt is, hogy reflectáljak Tisza István képviselő úr tegnapi beszédjére. (Halljuk! Halljnk!) O az administratio baját első sorban abba helyezi, hogy a tisztviselők választatnak, azután hogy kevés a fizetésük, azért sikkasztanak. Tehát először ki kell nevezni a tisztviselőket és ezzel egyidejűleg fizetésüket fel kell emelni. Ez oly két csalhatatlan panaeea, melytől meggyógyul az administratio minden baja. Erre vonatkozólag van szerencsém kijelenteni, hogy én elismerem azt, ha az ország ereje megbírja, hogy nekünk egyik fő kötelességünk tisztviselőinknek oly fizetést adni, hogy többé meg ne szoruljanak és le ne essenek a becsületesség keskeny ösvényéről. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azonban figyelembe kell venni a nemzet már is rendkívül igénybe vett erejét; figyelembe kell venni, megvan-e az arány a kereső és a fogyasztó között, mert ha mi azt látjuk, hogy némelyik szegény ember tűr, szenved, izzad véres verejtékkel és alig tudja megteremteni a mindennapi száraz kenyeret és alig tud eleget tenni állami kötelezettségének, akkor jól vigyázzunk azon tisztviselő fizetésemelésének emlegetésére. Másrészről az a fizetésemelés okosabbá, nem teszi a tisztviselőt. A ki ma 1000 forint fizetés mellett kevésbbé képes, az 2000 forint fizetés mellett nem lesz okosabb. Lehet, hogy nem lesz kitéve annak a kísértésnek, de nagyon bajos meghatározni, hogy mekkora azon összeg, a mely biztosítja a tisztviselői függetlenséget, lelki egyensúlyát és becsületességét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én apellálok a tisztviselők erkölcsi tőkéjére, vegyék figyelembe az országnak és a nemzet zömének állapotát és igyekezzenek úgy beosztani azt a fizetést a mi van, hogy jusson is, maradjon is. Másrészről, hogyha e tekintetben intézkedünk, előáll az a szegény néptanító, hogy miként élhessen meg 300 forint fizetésből. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! A kinevezés kérdésére nézve csak annyit vagyok bátor mondani, hogy a kinevezés sem erkölcsösebbé, sem okosabbá nem teszi a tisztviselőt. Tessék az ellenőrzést a mai keretben gyakorolni, (Helyeslés bal felöl.) tessék behozni a közigazgatási bíróságot, a mely nélkül egy alkotmányos országnak létezése absurdum — (Igaz! Úgy van! bal felől.) és akkor meglátjuk, hogy más lesz az eredmény. Hogy a mai rendszer mellett hová jut ez az ország és hogy milyenek az állapotok, erre nézve a t. ház engedelmével leszek bátor felolvasni a souverain népből egy hazafiúi merengést. (Derültség jobb felől. Halljuk! Halljuk! a baloldalon. Olvassa): »Sőt emlékszünk ama jelszóra: » bizalom az ősi erényben*. Magasztos szó ez és jól hangzik minden alattvaló fülében, erre, ha az alattvaló föld népét megkérdeznék, meg is felelne, mert ősi erényben való bizalom csak ősi kormányzattal lehetne, mely volt dicső királyaink alatt, Szt. István, Mátyás és a többiek alatt, egész 48 —49-ig boldog volt hazánk, a szabad ember élt, mint a hal a vizben s szabadon dobogott keble s saját megélhetésére szabadon igyekezhetett, nem vette el kis jövedelmének egy részét a kormány, más részét a megyei hatóság, harmadrészét a foglaló, negyedrészét a végrehajtó és így a megélhetéstől nem volt megfosztva, mint a mostani kormány alatt. Mi jeleniek ugyan a kín és nyomor alatt születtünk, de vannak koros emberek, a kik beszélik, hogy a szabadságharez előtt volt igazi szabadság; (Nevetés jobb felöl) mert a maga szükségére szabadon pálinkát főzött, dohányt termesztett és kis gazdaságát sok felesleges kiadásoktól megóvhatta s elmondják azt, hogy akkor egy napszámos ember, kinek kunyhója sem volt, jobb létnek örvendett, mint most egy hat ökrös gazda. (Halljuk! Halljuk!) A szabadság neve alatt lettünk igazi rabszolgái a kormánynak és megyei hatáságoknak,