Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-138

ltS. srsxAgos Illés 189*. janiiár 19-én, ctBíBrtiSkÖM. 455 kozásának egyik sympthomája; a másik ha a lapok közlése igaz, megnyilatkozott az állam­titkár úr politikájában. (Halljuk! Halljuk!) A helyes és correct politikának egyik criteriuina az, hogy abban mennél kevesebb legyen a pro­tectio és a nepotismus s mennél több a tiszti pártatlanság. Es hogy nyilatkozik ez meg az államtitkár úr politikájában? Alig foglalta el helyét a belügyministetiumban, rögtön kinevezte az egészségügyi tanácsba házi orvosát. (Élénk derültség.) Nem tehetek róla, a lapok hozták. (Halljuk ! Halljuk!) Ha ez mindjárt a ministerség és az állam titkárság mézes heteiben így van, hogyan fog ez később folytatódni, s hogy miképen fog az vég­ződni: azt ig-en könnyen el lehet gondolni. De különben ez nem is lehetséges máskép, azon nemzetrontó és országemésztő politikai rendszer keretében, melyet hazánk egyik providentialis és tüneményszerű nagyságú államférfi a valósított meg, a kinek irányelve az volt: ostorral és abrakkal kormányozni; (Élénk derültség bal felöl. Mozgás jobbról.) lefelé mindent elütő skiznek lenni, fölfelé pagáttá zsugorodni össze ; (Derültség.) ezreket — ha lehet — gazdagítani^ milliókat koldusokká tenni, hogy azután a koldussá tett nemzettel annál könnyebben lehessen elbánni ha­talmi politikai szempontból. (Nagy mozgás jobb felöl) És végül ez a nagy államférfiú a hazafi­ságnak quititessentiáját nem a calvinisnm«ban, mert ennek a szellemétől ez oly távol áll, mint Jeruzsálem Makótól, hanem a felekezetiességbe helyezte. (Zaj és nyugtalanság.) T. ház! Ezen irányelveknek követése és minden téren meg­valósítása megtermetté ismeretes gyümölcseit, a melynek élvezésétől már-már beteg az egész ország, beteg az egész nemzet, beteg a parla­mentárisul us és betegek a pártok és betegek vagyunk mindnyájan. (Egy hang a szélső baloldalon: Csak a papok gészségesek!) Kérem, ne méltóztassanak ezt a betegséget szó szerint venni és a phisícai szervezetre vonat­koztatni, hanem a politikai pártokra alkalmazni. Hogy a külföld által is oly méltán irigyelt val­lásközi békének temploma lángban áll, ennek herostratusi diesősége tisztára és méltán azon férfiút illeti, a kinek üdveért és jólétéért annak idején Jókai Mór t. képviselő úr imádkozott és a kiről mindig azt hangoztatta akkor, mikor még hatalma volt az úgynevezett szabadelvű pártban, hogy egy az Isten és Koloinannus Tac­ticus az ő prófétája, (Derültség.) a kinek neve áídassék Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Feny­vessy Ferencz képviselő urak imádságában. (De­rültség.) Ám ezen buzgó lelkek meddő imádsága nem menthette meg & nagy prófétát a bukástól. A nemzet fájdalma a családi gyászban csak any­nyiban vett részt, hogy a prófétával együtt nem bukott a rendszer is. (Tetszés a bal- és szélsőbalon.) A rendszer tovább fentartatott és tovább él és még mindig vannak pártfogói felesleges számmal. A nemzetiségi izgalmak rendkívüli arányokat öltése hazafias fájdalommal tölti el minden jó hazafi szívét. Ezeknek oka tisztán abban az administrationalis politikában keresendő, melyet az ismeretes rendszer 15 éven keresztül cultivált és a legmagasabb fokra helyezett, mely szerint a tisztviselőtől nem kívántak más komolyabb, tárgyias és hazafias dolgot, mint azt, hogy legyen kitűnő kortese annak a rendszernek és ellen értékűi, zsákmányul kapta az agyonigazgatott nemzetet. Tudjuk azt, hogyan szokott azon rendszer elbánni azokkal a tisztviselőkkel, a kik vélet­lenül olyan ügyetlenek voltak, hogy rajtakapatták magukat bizonyos csínyen. Az a providentialis államférfiú, a kiről az imént megemlékeztem, azon örült legjobban, hogyha ilyen erényen rajtakapott tisztviselő került a keze közé, erre azután ráillesztette a hurkot és tartotta erősen a kezei közt. Tudta, hogy az ő hatalmának érde­kében az ilyen tisztviselők el fognak követni mindent, hogy a nyakukon a hurkot meg ne húzza, viszont, a tisztviselők is tudták, hogy te­hetnek mindent a világon az ország, a nemzet és az állam érdeke ellen, csak maradjanak ki­tűnő kortesek és liferáljanak ide úgynevezett szabadelvű képviselőket. így történt az, hogy politikai életünknek majdnem minden ágazatába bevitetett az úgy­nevezett, politikai vásár, a politikai börse. Ez mételyezi meg Magyarország társadalmának min­den rétegét, elkezdve a falubíró választástól a legmagasabb körökig. Künn a községi közigaz­gatást az mételyezi meg, hogy egyes ambitiosus bíró jelöltek jó tehénnek tekintvén a községet : hogy annak élére kerüljenek, megveszik a can­didatiot a szolgabírótól. (Élénk felkiáltások jobb felöl: Holf Holf Re/idre!) Kérem, tapasztalásból beszélek; a képviselő-választásoknál szintén tudjuk, hogyan megy a dolog. Némelyek a képviselő­séget jó lépcsőfoknak tekintik, hogy előre me­hessenek. Ezeknek eladja magát a szegény tudatlan nép ; a kik azt megvették, nem azért vették meg, hogy más úton vissza ne vegyék pénzüket és kamatait. Hiszen vannak főispánságok, államtitkár­ságok, vízszabályozási biztosságok stb. Mindez kedves tartalmát képezi azon úgynevezett, fazéknak, melynek megdrótozásán nem magáért az eszméért, hanem a hatalom elnyeréséért és megtartásaért fáradozva elvetettek újabban egy elvet Boncza Miklós : Hát még a püspökségek! (Derültség.) Bartók Lajos: Az a püspökfalat! (Élénk derültség.)

Next

/
Thumbnails
Contents